CONCÓHÁT - Egy mintabirtok története

Concóhátpuszta Komárom-Esztergom vármegye területén fekszik. 1853-ban az úrbéri pátens megjelenését követően megkezdődött a falvak határrendezése és a tagosítás. A kezdetben 1000 holdat kitevő földrész ekkor jött létre.[1] A terület első tulajdonosa Forster János volt, aki Scitovszky János esztergomi érsek jószágkormányzója volt, így jól ismerhette a mocsai (csémi) prímási birtok szomszédságában fekvő földeket.

Harmadik katonai felmérés térképe – Forster Géza birtoka
Forrás: https://maps.arcanum.com/hu/map/thirdsurvey25000/?layers=129&bbox=1999637.673025152%2C6055174.210858045%2C2013826.2964005878%2C6060410.147295579

1876-ban fia, Forster Géza került a concóháti birtok élére.[2] Géza előbb a keszthelyi gazdasági tanintézet diákja volt, később Bajorországban tanult, és ő is a gazdatiszti pályát választotta, amiről apja birtokainak átvétele után mondott le.[3] A birtok egyik legfőbb termelési ága a tejtermelés volt, szimentáli tehenészetet hozott létre, melynek termékeit a komáromi és győri piacokon értékesítették.

Concóhát az 1887-es kataszteri térképen
Forrás: https://maps.arcanum.com/hu/map/cadastral/?layers=3%2C4&bbox=2005721.0072706384%2C6055468.965054296%2C2009268.1631144974%2C6056777.949163679

Az állattenyésztés mellett a kertészet, gyümölcstermesztés és szőlészet voltak a gazdálkodás fő irányai. A 600 holdas terület akácossal volt körül ültetve, az ugyanakkora táblákra osztott földrészeket gyümölcsfák határolták el egymástól. Az istállókban 14 kanca, 20 igásökör, és 36 darab tehén, disznók, tyúkok, kacsák voltak. A kastélyt 20 holdas kert vette körül. Gyönyörű, kétholdas parkjában díszfákat, cserjéket, zöldségeket, gyümölcsfákat és spárgát termesztettek és gondoztak eladásra. Likócson 60 holdon 1884-ben kezdtek el szőlőt és gyümölcsöst telepíteni. A területen 10 hold szőlőt, 2000 darab sárgabarack-, 300 darab körte- és almafát ültettek el.[4]

A concóháti kastély 1900 körül
Forrás: https://axioart.com/tetel/concohatpuszta-1900-ca-forster-geza-kastelya-kesobb-d

A concóháti kastély 1900 körül
Forrás: https://axioart.com/kereses/archiv-tetelek?search=conc%C3%B3h%C3%A1t

A kastélykert. Balról: Dömötör Béla, Kenesey Juliska?, Pándy Erzsébet, Dömötör Ilona, Pándy László ?, Kenesey? Margit, Forster Gézáné, Pándy István
Forrás: https://axioart.com/kereses/archiv-tetelek?search=conc%C3%B3h%C3%A1t

A concóháti kastély. A bejáratnál Forster Gézáné, a kocsit Dömötör Béla hajtja
Forrás: https://axioart.com/kereses/archiv-tetelek?search=conc%C3%B3h%C3%A1t

Forster Géza a concóháti birtok vezetése mellett, közéleti szerepet is vállalt. Győrben tejcsarnok szövetkezetet alapított, Komáromban pedig fogyasztási értékesítő szövetkezetet hozott lére. Ezen kívül a megyei lótenyésztési bizottmány tagja, a megyei földhitelintézet elnöke, 1891-től pedig az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgatója volt egészen 1907-es nyugdíjaztatásáig. Hosszan tartó betegsége következtében még ugyanebben az évben elhunyt.[5]

Forster Géza 1850-1907
[6]

Forster Géza halála előtt 1906 márciusában adta el gróf Degenfeld Schonburg Ottónak a concóháti birtokát.[7] Az új tulajdonos 1872-ben született Szirákon. Katonai pályára készült 1891-ben végezte el a Ludovika akadémiát.1897-ben főhadnagyi rangban a honvéd főparancsnokság parancsőrtisztjévé nevezték ki. Bécsbe került, ahol a katonai lovaglóiskola tanára lett. Részt vett az első világháborúban az orosz fronton harcolt, vitéz magatartásáért több kitüntetést is kapott. A vármegyei törvényhatóság és az Ács község képviselő-testületének tagja volt.[8] Trianon után a concóháti gazdaság kiterjedési 428 kataszteri hold volt. 309 szántó, 56 rét, 10 szőlő, 6 kertészet és 45 hold földadó alá nem eső területből állt. A gazdaság 20 vagonos magtárból, sertéshizlaldából, tehénistállóból, lóistállóból, kovács- és bognárműhelyből állt. 20 család (körülbelül 80-100 fő) élt a pusztán, a szezonális munkák alkalmával további 100 munkást foglalkoztattak.[9]

Degenfeld-Schoburg Ottó gyászjelentése
Forrás: https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/399137

A családfő halálát követően a birtokot három gyermeke Ferdinánd, Ottó és Klára örökölte.[10] Az özvegy grófnéval közösen a három gyermek folytatta a gazdálkodást a birtokon. A legidősebb gyermek Ferdinánd 1912-ben született Budapesten, itt végezte tanulmányait, később banktisztviselőként helyezkedett el. Ferdinánd apjától örökölt birtokrészét öccsének, Ottónak ajánlotta fel. A második világháborúban tartalékos tüzérfőhadnagyként[11] harcolt, nyugati fogságból már nem tért haza több országot megjárva végül Ausztráliában telepedett le.[12]

Klára 1915-ben született 1936-tól 1944-ig a KALÁSZ[13] mozgalomban dolgozott. 1948-ban belépett a Szűz Mária látogatásáról elnevezett női szerzetesrendbe, de csak négy hónapot töltött a közösségben.[14] A szerzetesrendek feloszlatása után Concóhátra költözött vissza és korábbi munkatársaival, Lutzenbacher Ritával a KALÁSZ alapítójával és Varga Magdolnával 1950-től a kastélyban élt. 1951 nyarán megpróbált Ausztriába szökni. Tiltott határátlépés miatt öt év börtönre ítélték, amit a legfelsőbb bíróság négy évre csökkentett. 1956 júniusában szabadult,[15] 2004-ben hunyt el.[16]

Ottó 1921-ben született, hatéves koráig a családi birtokon Concóháton élt. Elemi iskolai tanulmányai kezdetétől egészen a gimnázium első osztályáig a család visszaköltözött Budapestre és csak a nyári szünetet töltötték vidéken.

Gróf Degenfeld Ottó
Forrás: Magyar Úriasszonyok Lapja. 1929. március 1. Budapest. VI. évfolyam 7. szám

Szabó István, a Degenfeld család kocsisa
Forrás: Magángyűjtemény

Középen Degenfeld Ottó, jobbról Sméja Pál gépész az 1920-as években Concóháton
Forrás: Magángyűjtemény

Concóháti „öt lakásos” ház (1923-ban épült)
Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum fotógyűjteménye

A nagy gazdasági világválság miatt a Degenfeld család rossz anyagi helyzetbe került, Ottó magántanuló lett. 1935 után újra visszakerült a nappali oktatási rendszerbe, különböző családoknál lakott, 1939-ben érettségizett. Hazaköltözése után egyből bevonult katonának. A háború végéig tartó időszakról így írt 1950. február 24-i, kézzel írt önéletrajzában:

„1939 nyarán önként jelentkeztem katonai szolgálatra. 1939. október 5-én vonultam mint karp.[aszományos] huszár a magyar királyi 1. Ferenc József-Jászkun 1. honvéd huszárezredhez Budapestre. Innen vezényeltek a soproni karpaszományos tiszti iskolába, mely tartott 1940. január 7-től, május hó közepéig és ennek sikeres elvégzése után mentem vissza az ezredhez. Ekkor helyeztek át saját kérésemre az eredeti árkász századtól a lovas gépesített századhoz. Részt vettem, mint karpaszományos tizedes az erdélyi bevonuláson majd utána 1940 októberében hadapród tanfolyamra kerültem, melyen szintén megfeleltem. 1941 tavaszán, mint lovas gépesített szakaszparancsnok (hadapród őrmesteri ranggal) részt vettem a délvidéki bevonuláson. Itt semmiféle harci vagy tisztogató cselekményben nem voltam. 1941 őszén szereltem le és beiratkoztam a Mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémiára, ahol ½ évet elvégeztem. Ezalatt kaptam meg tartalékos zászlós kinevezésemet. Mivel katonai szolgálathoz abban az időben nagy kedvvel érkeztem jelentkeztem ezredemnél továbbszolgálatra, ahol 1942. február 1-től fel is vettek. Ezredünk akkor már Szabadkán állomásozott. Itt a régi századomnál, mint szakaszparancsnok szolgáltam. A nyár végén Orgoványon elvégeztem egy rohamtanfolyamot. 1942. október 1-én áthelyeztek Nyíregyházára a magyar királyi Hadik András 4. honvéd huszárezredhez, mivel eredeti ezredünket feloszlatták. Itt lovas századhoz kerültem, mint nehézfegyver szakaszparancsnok. 1944 júniusában kerültünk ki a lovas hadosztály kötelékében hadműveleti területre a pinszki mocsarakhoz. Beosztásom az előbbi volt. A Varsó felé történő visszavonulásban és utóvédharcokban vettem részt. A varsói hídfőben lettem századparancsok és ebbéli beosztásomban kerültem haza szeptember hó végén Magyarországra, ahol a hadosztály az alföldi harcokban vett részt. A lengyelországi fronton egy ízben könnyebben megsebesültem. Október elején kaptam meg a tűzkeresztet egy seb. Sávval, valamint a 3 hónapos állandó első vonalban létem miatt a kormányzói dicsérő elismerést hadiszalagon a kardokkal. Egy hétig vettem részt, mint századparancsnok a Duna–Tisza közi harcokban, ahol Alpár község mellett a karomon és oldalamon megsebesültem. Innen a Gömbös Gyula úti honvédkórházba szállítottak, ahol kb. 2 hetet töltöttem., majd 1945. január 15-ig egészségügyi szabadságra Ácsra hazamentem. Január 15-én jelentkeztem a hadosztály parancsnokságnál, ahol az újonnan felállított 4. huszárezred törzsbe kaptam beosztást előbb mint második ezredsegédtiszt, majd a törzsszázad parancsnoka. Ezredünk abban az időben a Vértes hegységben volt védelemben. Itt kaptam meg az alföldi harcok miatt a Kormányzói Különös Dicsérő Elismerést hadiszalagon a kardokkal, a második sebesülési sávot, valamint a II. osztályú német vaskeresztet és a közelharc jelvény II. fokozatát. Ugyancsak a fenti beosztásban vettem részt a hadosztály visszavonulásában és Ausztriába településben, ahol május 8-án amerikai fogságba estünk. Előzőleg kaptam meg a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Fogságból 1945 szeptemberében kerültünk haza Komáromba, ahol október 15-én a komáromi 23. honvéd kiegészítő parancsnokság igazoló bizottsága 317/1945. számú határozata alapján leigazolt.”

Degenfeld Ottó (balról a második személy)
Forrás: Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995.125. oldal

Degenfeld-Schonburg Ottó (balról)
Bene-Szabó: A magyar királyi honvédhuszár tisztikar 1938-45. (Jósa András Múzeum Kiadványai 52. Nyíregyháza, 2003. 334. oldal

Ezután hazatért concóháti birtokára. A földreform során a 426 hold több, mint felét kiosztották. Ottónak és Klárának 100-100 hold földet hagytak meg, amin három alkalmi munkással tovább folytatták a földművelést, egészen 1947-ig jól működött a gazdaság. 1948 őszén a „kukoricaszár késedelmes levágása” miatt eljárás indult Degenfeld Ottó ellen. Ugyan a bíróság felmentette őt, de 1950 áprilisáig mégis rendőrhatósági felügyelet alatt tartották.[17] 1948 őszén 15 hold szántó és 4 hold szőlő kivételével földjüket nővérével együtt bérbe adták a Bábolnai Állami Gazdaságnak, amit 1950-től az Újpusztai Állami Gazdaság vett át. Ottót 1950 tavaszán újra perbe fogták és három hónapra elítélték, amit le is töltött. A kastély alsó szintjét kiutalták munkáslakásoknak, a felső szint szobáin az özvegy grófnő, Klára, Varga Magdolna és Lutzenbacher Rita osztozott. Ottó Budapestre költözött, a Magasépítési Vállalatnál volt villanyszerelő-segéd. 1951 januárjában Degenfeld Klára hazahívta bátyját a pusztára egy gépszín kiutalási tárgyalás miatt. Az Újpusztai Állami Gazdaság gépeinek javításához szükség volt egy fedett műhelyre, amit a Degenfeld család tiltakozása ellenére meg is kaptak. Ekkor több tanú állítása szerint Ottó akasztással vádolta meg a műhely dolgozóit, amit ő a tanúkihallgatások alatt részben tagadott.

Concóháti gépműhely
Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum fotógyűjteménye

A Legfelsőbb Bíróság 1952. február 8-án 2 év 6 hónap börtönre ítélte, vagyonát elkobozták. 1953-as szabadulása után nem tért vissza Concóhátra, Budapesten élt egészen 1957-ig, amikor Bécsbe emigrált.[18] 2005-ben hunyt el.

Az utolsó családtagnak, özv. Degenfeld-Schönburg Ottónénak (született: Jankovich Marianne) feltehetőleg 1951-ben kellett elköltöznie. Legidősebb fia, Ferdinánd külföldön, lánya, Klára és fia, Ottó börtönben ült. Élete utolsó éveit egy szőlőházban töltötte, ahol Lutzenbacher Rita ápolta.[19] 1953-ban hunyt el.[20]

A concóháti kastély az 1960-as években
Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum fotógyűjteménye

A concóháti mogyorófasor
Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum fotógyűjteménye

Concóhát, 40 vagonos magtár (1942-ben épült)
Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum fotógyűjteménye

1950. január elsején alakult meg az Újpusztai Állami Gazdaság a Mocsa, Szőny, Komárom, Csém, Kisigmánd és Ács községek határában elhelyezkedő földeken.[21] Az 1950-es években tehénistállók, lakóházak, üzemi konyha, sportpálya épült, a kastélyt lakásokká alakították át.[22] 1962-ben a létrejövő Komáromi Állami Gazdaság II. kerületéhez csatolták a területet. [23]

75 férőhelyes tehénistálló (1953-ban épült)
Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum Fotógyűjteménye

70 férőhelyes tehénistálló (1955-ben épült)
Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum Fotógyűjteménye

Üzemi konyha (1957-ben épült)
Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum Fotógyűjteménye

1977-ben merült fel az a kormányzati szándék, hogy az állami gazdaságok területén az elavult és korszerűtlen cselédlakásokat számolják vagy újítsák fel a kor elvárásainak megfelelően. A Komáromi Állami Gazdaságban, Concóháton összesen 40 lakást írtak össze. Ebből 1980 év végéig 17 lakást vagy lebontottak vagy már nem engedtek új lakót az üres lakásokba költözni. A dolgozóknak kedvezményes banki és vállalati kölcsönt nyújtottak családi házak építéséhez vagy lakóház vásárlásához. A concóhátiak nagy része Ácson keresett magának új otthont.[24] Egy évvel később 1978-ban adták át Csémpusztán a Komáromi ÁG. új tehenészeti telepét. Ezután megindult az állatállomány koncentrálása és a korszerűtlen istállók, telepek felszámolása. Ezeknek a tényezőknek köszönhetően –lehetőség új otthon teremtésére, a tehénállomány felszámolása, a munkaerő felszabadulása – Concóhát lakossága két-három év alatt a felére zuhant. A cselédlakások felszámolása egészen 1982-ig tartott, ez a folyamat vezetett a település elnéptelenedéséhez. Az 1961-es népszámlálási adatok szerint 184-en, 1972-ben 157-en, 1981-ben már csak 86-an éltek a pusztán, az 1990-es évek végére minden lakó elhagyta a települést. [25]

A concóháti kastély mai állapota
Forrás: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.811099995578912.1073742237.547680945254153&type=1