II. világháborús konferencián vett részt a levéltár munkatársa

Ungarisch

A „Fegyverszünet 1945” című konferencián mások mellett Végső István segédlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Gazdasági Levéltári Osztály munkatársa is előadott. A konferencia résztvevői hazai és nemzetközi eseményeken, példákon keresztül mutatták be a szörnyű pusztítással járt és mintegy ötvenöt millió ember életét kioltó eseménysor végét lezáró esztendőt.

Kötetben dolgozták fel a modern kori magyar-francia kapcsolatokat

Ungarisch

Május 26-án ajánlották a nagyközönség figyelmébe Garadnai Zoltán főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára munkatársa Fejérdy Gergely történésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárával közösen írt kiadványát a Budapesti Francia Intézet auditóriumában.

Bemutatják a Cigánysors-sorozat újabb kötetét a levéltárban

Ungarisch

A Cigánysors – A cigányság történeti múltja és jelene V. című könyvet az Erdős Kamill Cigánymúzeum és a Pécsi Cigány Kulturális és Közművelődéi Egyesület közös kiadásában jelent meg. A kötet főszerkesztője Márfi Attila, főszerkesztő-helyettese Kosztics István és Majtényi György.

A szovjet megszállás körülményeiről szólt a Levéltári Délutánok

Ungarisch

Folytatódott a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Történelmi Társulat közös történelmi ismeretterjesztő sorozata, a Levéltári Délutánok, ezúttal Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár nyugalmazott tudományos igazgatója, főlevéltáros ismertette a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását jogilag rendező egyezményt.
 

Fontos előzmények

Konferencia a hazai közszolgálat több évszázadának történetéről

Ungarisch

Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen május 29. és 30. között megtartott tanácskozás a magyar közszolgálat történetét vizsgálta a késő középkortól a 20. századig. A három nyitóelőadás közül H. Németh István főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 1945 előtti Kormányszervek Osztályának vezetője a 16-18. századi hivatalnoki etika kialakulását, a hivatalnokságnak új politikai szereplővé válását mutatta be.

Programok sorával készül a levéltár a Múzeumok éjszakájára

Ungarisch

Június 21-én immár huszonnegyedik alkalommal szervezik meg országszerte a Múzeumok éjszakája programot, amelyhez a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára idén is csatlakozik. Magyarország legnagyobb kulturális eseményén több mint négyszáz helyszínen csaknem 2500 programmal várják az érdeklődőket, ahol komoly hangsúlyt kap Jókai Mór alakja. A 2025-ös esztendő legjelentősebb kulturális jubileuma ugyanis egyik legnagyobb írónkhoz, Jókai Mórhoz kötődik. A Jókai 200 emlékév a „mesemondó fejedelem” előtt állít emléket.

A Vaskaputól a Pokolig – az Aggteleki-barlang egyik szakaszának felfedezője: Vass Imre

Ungarisch

Vass Imre 1813 és 1815 között a Pesti Egyetemen az Institutum Geometricum hallgatója volt. Mérnöki oklevelét 1818-ban kapta kézhez, de már ez megelőzően 1817 és 1818 folyamán Hartmann Mihály (1785 k. – Rimaszombat, 1820. január 10.) Gömör és Kis-Hont vármegyei mérnök mellett gyakornokoskodott, ezt követően a vármegye mérnöke lett.

Seiten

Magyar Nemzeti Levéltár RSS abonnieren