Sie sind hier
Hírek
2022.10.07.
2022. október 6-án a Nyíregyházi Egyetemről dr. Gulyás László első éves történész hallgatói látogatták meg levéltárunkat.
2022.10.05.
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára által 2022. szeptember 29-én megrendezett levéltári nap idén is a hagyományokat követve zajlott. A 29. alkalommal megtartott rendezvényen az intézmény igazgatója, Kujbusné dr. Mecsei Éva üdvözölte a vendégeket, köszöntőt mondott Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke, Bodnár Gáspár, a FETIVIZIG igazgatója és Bacskai József ungvári főkonzul.
2022.10.03.
Levéltárunk hajdani igazgatójára, a Nyíregyházi Főiskola Történelem Tanszékének egykori vezetőjére, az elismert történészre, tanárra emlékeztünk volt kollégáival és szülőfalujának, Ófehértónak a vezetőivel, valamint az emlékének ápolására létrehozott alapítványuk által ez évben jutalmazott diákkal.
2022.09.21.
2022. szeptember 29-én, csütörtökön 13,30-tól a levéltár kutatótermébe várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a vízügy története iránt. A rendezvény Facebook-oldalunkon is követhető, illetve később megtekinthető.
2022.09.16.
Kultúrtörténeti különlegességet láthatnak a nyíregyházi színjátszás története iránt érdeklődők a Móricz Zsigmond Színház melletti Szinbádban.
2022.09.14.
2022. szeptember 9-én tartotta a Nagyszombati Állami Levéltár Galántai Fióklevéltárának Vágsellyei kirendeltsége az ez évi levéltári napját. A vágsellyei levéltárral két évtizedes kapcsolata van levéltárunknak, így örömmel tettünk eleget a meghívásnak.
2022.09.09.
Hetedíziglen programunk keretében 2022. szeptember 2-án a Nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai látogatták meg levéltárunkat.
2022.09.06.
A Magyar Nemzeti Levéltár Károlyi Kutatócsoportjának évente tartott találkozóján műhelykonferencia keretében ismertetik a tagok legújabb kutatási eredményeiket.
2022.09.01.
Kutatói Kerekasztal rendezvénysorozatunk keretében 2022. augusztus 29-én 14 órakor beszélgetést rendeztünk, ahol levéltárunk három fiatal munkatársa, Veres Tünde, Szemán László és Garas Norbert bemutatták tudományos munkásságuk korábban elért eredményeit, továbbá beszámoltak levéltárunkban folytatott kutatásuk során szerzett tapasztalataikról is felvázolva jövőbeni terveiket.
2022.09.01.
2022. augusztus 29-én 10 órától kezdődött a Lónyay-Emlékév keretében a Tuzsér Községért Közalapítvánnyal közösen szervezett Lónyay-források című mikrokonferencia a levéltár kutatótermében. Rendezvényünkön hat előadás szólt azokról a forrásokról, amelyek határainkon innen és túl a Lónyay család múltjának és az egykori pénzügyminiszter és miniszterelnök, Lónyay Menyhért megyénkért végzett munkásságának megismerését szolgálják. Első ízben láthatta a közönség az egykori politikus Nyíregyháza várostól kapott restaurált díszpolgári oklevelét.