2018.02.01.
A korábbi Hess András téri iratanyag egy része kutatható Óbudán.
2018.01.29.
200 éve, 1818. január 30-án született Görgei Artúr, az 1848–1849-es szabadságharc legtehetségesebb magyar hadvezére. A rendkívüli forradalmi viszonyok következtében békekörülmények között elképzelhetetlenül gyorsan emelkedett a ranglétrán: alig több mint egy év alatt a kilépett császári-királyi főhadnagyból altábornagy, fővezér, és egyben hadügyminiszter lett, majd a végnapokban minden hatalmat rá ruháztak. A Kossuth és a kormánynak Aradon tartózkodó néhány tagja által aláírt lemondó nyilatkozat önmagában is a korszak legfontosabb dokumentumai közé tartozik. Jelen írás ennek az iratnak az utóéletét és későbbi sorsát mutatja be, amely közvetve a Görgei család magánéletére is hatást gyakorolt.
2018.01.24.
Különleges könyvbemutatónak adott helyet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 2018. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. A terítékre kerülő, Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején címet viselő kötet három intézmény együttműködéséből született meg. A Magyar Nemzeti Levéltár, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Pannonhalmi Főapátság néhány évvel ezelőtt megállapodást kötött, hogy a rendelkezésükre álló iratok feltárásával, feldolgozásával és a nyilvánosság számára való közzétételével segítik elő a bencés rend közelmúltbeli történetének megismerését.
2018.01.19.
Január 19-én, pénteken 12:00-tól karbantartási munkák miatt tervezett leállásra kerül sor, körülbelül nyolc óra időtartamra. Ez idő alatt weboldalaink és az adatbázisok (mnl.gov.hu, reformacio.mnl.gov.hu, oktatolapok.mnl.gov.hu, holokauszt.mnl.gov.hu, adatbazisokonline.hu, archivnet.hu) nem lesznek elérhetőek.
2018.01.18.
Tisztelt Kutatóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Információs Irodája és óbudai kutatóterme 2018. január 19-én (pénteken), 12 órától technikai okok miatt bezár. Megértésüket köszönjük!
Levéltári Délutánok 6.
2018.01.17.
Volt-e határa az Oszmán Birodalomnak? Mit értünk hódoltságon ma, és mit értettek rajta a kortársak? Hogyan tudtak az oszmánok tollal nagyobb területeket szerezni, mint karddal? Mi mindent tudhatunk meg az oszmán adóösszeírásokból? November 30-án immár hatodik alkalommal rendezte meg a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) és az Újkor.hu a Levéltári Délutánok címmel futó közös sorozatát. Az érdeklődők ezúttal Sz. Simon Éva A „határtalan” birodalom – Oszmán terjeszkedés Magyarországon a 16. században című előadását hallgathatták meg.
Könyvbemutató
2018.01.12.
”Még az egyházhoz közel álló vagy keresztény kortársak számára is izgalmas történeti korszakról szóló tanulmánykötetet tarthat kezében az olvasó.”
2018.01.09.
2017. december 19-én negyedik alkalommal rendezték meg a Könyvek a középkorról című eseményt az Országos Levéltár épületében. A már hagyománynak mondható könyvbörze évek óta töretlen sikernek örvend, ezt jól mutatta a köszöntő előtti percekben a könyveket lelkesen böngésző tömeg is.
A Magyar Nemzeti Levéltár és két német tartományi levéltár között kötött együttműködésről
2018.01.08.
2017. május 28. és 30. között tett látogatást a Magyar Nemzeti Levéltárban az Észak-Rajna-Vesztfália Tartományi Levéltára (Landesarchiv Nordrhein-Westfalen) képviseletében Frank M. Bischoff és Bernhard Post, a Thüringiai Tartományi Levéltár (Landesarchiv Thüringen) vezetője.
2018.01.05.
Eltelt egy újabb mozgalmas év, tele konferenciákkal, könyvbemutatókkal, kiállításokkal és izgalmas cikkekkel. Az új év első hetében összegyűjtöttük 2017 legnépszerűbb írásait és rendezvényeit.

Seiten