A hét dokumentuma

A 19. század második felében Magyarországon kétféle földnyilvántartási rendszert hoztak létre. Az egyik az ingatlan-nyilvántartás, a telekkönyvezés, a másik az 1849-ben bevezetett földadó-kataszteri nyilvántartás volt. Az előbbi az Igazságügyi Minisztérium, az utóbbi a Pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozott.

Az 1919. március 21-én kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaság szovjet típusú államberendezkedése révén gyökeres szakítást jelentett a korábbi évszázadok állami és alkotmányos rendjével, amely a korábbi politikai elit döntő többségét az új rendszer ellenségévé tette.

A Magyar Posta Zrt. jogelődje 1867. május 1-jén jött létre Magyar Királyi Posta néven. A megalakulásra nyilvánvaló módon az osztrák–magyar kiegyezés adott lehetőséget, mindazonáltal a közös ügyek fenntartása mellett egy teljesen önálló nemzeti közintézményként kezdte meg működését. Jóllehet a Magyar Királyi Posta 1867-ben alakult, a postaszolgálat dinamikus fejlődésével számos egyéb szolgáltatásra is igény volt, nem pusztán a levelek, képeslapok vagy levelezőlapok továbbítására.

Az új, bővített Országos Levéltár 1875. március 1-jén kezdte meg működését. Az immár a kormányzatot is segítő tudományos intézményt részben a régi, rendi kiváltságokat őrző Archivum Regniből szervezték újjá, részben korábbi kormányszervek levéltárainak az iratanyagából. A magyar és erdélyi udvari kancellária, a magyar királyi helytartótanács, az erdélyi gubernium, a királyi kúria, a kincstári levéltárak és a nádori levéltár iratanyagát folyamatosan szállították be, és ez a munka még az 1880-as években is folyt.

1837. november 28-án Tordai Nagy Ferenc nagyszebeni gyógyszerész „gyors szekeren Kolozsvárra jővén, a visszamenet meggondolhatásánál gyorsabban sodródék”, aminek következtében az élők sorából eltávozott „érszakadás által oda, hol a gyógyszer már nem szükséges”. Nem tudhatjuk, hogy az elhunyt foglalkozására történt utalást fekete humornak szánták-e, de nem az egyetlen „beszédes” része a gyászjelentésnek.

Ami talán kevésbé ismert személyéről, hogy 1874-ben ő tervezte meg a Magyar Állami címert (középcímert), amelyet az uralkodó 1874. február 9-én szentesített (jelzet: MOL K 26–1874–II–268.). A kiegyezés után 1868-ban Fiuménak Magyarországhoz csatolása szükségessé tette a magyar állami címer módosítását, ezért a Képviselőház „az államcímer hibátlan alakjának meghatározására” országos bizottságot küldött ki, melynek Horváth Mihály és Henszelmann Imre által írt jelentése megjelent a Századok 1872. évfolyam 96–101. oldalán.