Jelenlegi hely

Szekszárd régmúltjába repítették vissza az érdeklődőket

2018.08.28.

A Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára Pillanatképek Szekszárd múltjából című rendezvényén négy előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Dr. Várady Zoltán levéltár-igazgató Adatok a középkori Szekszárd történetéből címmel tartott prezentációt. Főleg a XI. századi Magyarországról, az akkori uralkodókról, köztük I. Béla királyról, a szekszárdi bencés apátság alapítójáról beszélt az igazgató.

Szekszárd, 1915 nyarán című Babits Mihály vershez kapcsolódva „Kis város, nagy falu”, Szekszárd az elmúlt századelőn – dr. Csekő Ernő, Győr-Moson-Sopron megye Soproni Levéltárának főlevéltárosa beszélt a város XX. századi életéről. Ezt követően Ruzsa Éva főlevéltáros, igazgató-helyettes a XX. század közepének városképéről informálta a hallgatóságot. Zárásként a protestáns egyházak XX. század eleji szekszárdi életébe vezette be az érdeklődőket Aradi Gábor levéltáros. A szervezők az előadások előtt és között játékos feladatok keretében mutatták be a levéltárban őrzött érdekesebb iratokat. A foglalkozásokat Hecker Henrietta segédlevéltáros tartotta.

https://www.teol.hu/kultura/helyi-kultura/szekszard-regmultjaba-repitettek-vissza-az-erdeklodoket-1251756/

Az eseményről készült képek galériánkban megtekinthetőek.

http://mnl.gov.hu/mnl/tml/galeria/szekszard_varos_napjan_pillanatkepek_szekszard_multjabol

Utolsó frissítés:

2018.08.28.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges