Mészöly Miklós 100

2021.01.18.

„Gondolom, azért túlzás meg igazságtalan volna mindent Szekszárd nyakába varrni, jót, rosszat. A legtöbbet mégis azoknak az éveknek köszönhetek.”[1] Írta a 100 évvel ezelőtt, 1921. január 19-én, Szekszárdon Molnár Miklós néven született Mészöly Miklós, a XX. század második felének egyik legjelentősebb magyar írója. Bár 1939-ig, a gimnázium befejezésének évéig vallja magát szekszárdinak, azonban a jogi tanulmányainak befejezése után, 1944-től, a világháborús katonai szolgálatát, fogságát és hazatérését követően is 1948-ig a városban élt. Édesanyjának az alispánhoz írt 1948. július 23-i lakásügyi fellebbezésében olvasható: „Jómagam jelenleg Miklós nevű fiammal szolgálati lakásban lakom…”, majd kissé lejjebb fiának a várostól való elválására utal, „ … özvegyasszony vagyok s fiam, ha bizonytalan idő mulva is, de elköltözik tőlem,[ inkább megfelelne a szóban forgó 1 szobás, de mellékhelyiséges lakás].”[2]

Mészöly Miklós számára tehát a város, a miliője az otthont – a lakást – a szüleit, az általuk nyújtott, illetve tőlük kapott városon kívüli élményeket, érzéseket, a felmenők életét jelentette. Az otthon a Bezerédj utca 2. szám alattihoz lakáshoz köthető, amelynek falán emléktábla őrzi az író gyermekkori jelenlétét.[3] A másik lakás, az alig pár házzal távolabb lévő, ahova a család már az író 1939-től kezdődő távollétében, egyelőre még nem ismert időpontban költözött, a Szekszárd-Bátai Ármentesítő Társaság Bezerédj u. 14. számú épületében kialakított szolgálati lakás volt, amely apja élete utolsó éveinek küzdelmes munkáját, betegségét és – mondható – meghurcolását is reprezentálta. Innen kellett édesanyjának, férje halála után alig egy évvel a társaság kezdeményezésére indított kilakoltatással elköltöznie, nem az általa igényelt Széchenyi utca 1. alá, hanem a pár nappal korábban, július 20-án – a tulajdonos családjának nagyságát és életkörülményeit figyelmen kívül hagyva – kiutalt Eördögh Zoltán főutcai, vagyis Rákóczi u. 22. számú lakóháza utcai két szobájába, közös konyha- és mellékhelyiség-használattal.[4]

 

Mindkét fél fellebbezésére a polgármester csak 1949. február 14-én jelentette az alispánnak, „hogy az Államrendőrség és az M.D.P. székháza elhelyezése, valamint más fontos közületi szervek lakáshoz juttatása miatt Molnár Sándorné kérelmét egyelőre elintézni nem áll módomban.” Majd öt hónappal később, július 13-án, immár a polgármester-helyettes az alispánnal újra azt közölte – amellett, hogy jelezte: Molnár Sándorné részére megfelelő lakást igénybe venni nem tudott és rövid időn belül nem fog tudni (valójában nem is akart) -, „hogy ennél sokkal fontosabb a demokrácia érdekében a honvédség, a rendőrség, a párt és a 8-10 gyermekes dolgozók elhelyezése, akiknek igényeit feltétlenül elsőbbségben kell részesíteni. Molnár Sándorné és Eördögh Zoltán családjával jelenleg is lakással rendelkezik, ha kényelem szempontjából nem is felel meg az elhelyezése."[5]

A család lakásügye azonban már Molnár Sándor életében megoldásra várt. Az Ármentesítő Társulat igazgató-főmérnökének egészségét a hivatásának több mint negyedszázados gyakorlásában vívott folyamatos küzdelmek Szekszárd várossal és lakóival, úgyszintén a bátaiakkal folytatott vízrendezési konfliktusok teljesen aláásták.[6] Az 1945 utáni politikai változásokkal, a Kommunista Párt előre- és hatalomra törésével Molnár ellen két oldalról is megindultak a támadások. A bátaiak többek közt a szivattyútelep átépítése, a feltelítődött és tisztítatlan csatornák miatt fordultak földművelésügyi miniszterhez, amelynek következményeként Molnár Sándor ellen 1946. január 26-án fegyelmi eljárás indult. A főmérnök a vádakat visszautasította, és kijelentette, hogy állásához nem ragaszkodik, de: „Minden esetre megvárom legfelsőbb hatóságomnak ez irányú döntését. Amint arra lehetőség nyílik, nyugdíjügyem, lakásom sorsa rendezve lesz, kérni fogom felmentésemet’.”[7] A másik támadást a Magyar Kommunista Párt Tolna Megyei Titkársága indította, amely – meg nem nevezett – illetékes hatóságnál feljelentést is tett Molnár ellen. A támadás oka, hogy a főmérnök a frissen földhöz juttatottakat is – szerintük nevetségesen alacsony bérért – a védtöltések helyreállítására rendelte ki. Az ekkor, 1946 márciusában már miniszteri biztos által irányított ármentesítő társulat az alispáni kérést, miszerint a munkásokat ismét rendelje ki, elutasította.[8]

Hogy özvegy Molnár Sándorné meddig élt a Rákóczi utcai lakásban, mikor költözött tovább a Béri Balogh Ádám utca 60-ba, illetve mikor távozott Budapestre, ahol 1983-ban, a XII. kerületben meghalt, ezekről – vagy egy részükről - jelenleg pontos információval nem rendelkezünk. Annyi bizonyos, hogy az 1960-as évek elején, amikor Mészöly Miklós visszavonult a Porkoláb-völgyi tanyájába írni, édesanyja – talán egyedüliként a családból - még Szekszárdon tartózkodott. A városból való távozásával, illetve már korábban, a férje utolsó éveiben lezajlott politikai változásokkal, a kommunista diktatúra kiteljesedésével egy korábban - különösen özvegy Molnár Sándorné Szászy Jolán édesapjának a századfordulótól a közösségi ügyekbe való aktív bekapcsolódása és közreműködése révén - jelentős szekszárdi „patrícius” család tűnt el a város életéből.  Az íróról készült irodalmi művek szerint a Szászyak állítólag erdélyi származásúak, ez azonban az anyakönyvi kutatásokkal – jelenleg - nem igazolható. A Szekszárdi Közalapítványi uradalom területén: Szekszárdon, Mözsön, Őcsényben születtek, házasodtak és meghaltak katolikus Szásziak, azonban az újratelepülés utáni rokoni viszonylatok a 150 év távlatában egymás közt is már feledésbe merültek.  És nem mutatható ki kapcsolat a megyeszékhelyen élő református Szászi családokkal sem.

Szászy Endre és veje, Molnár Sándor családja társadalmi rétegstátuszának felfelé való mozdulása, mobilitása a 19. század második felének tipikus, de két, egymástól eltérő módozatának tekinthető. Molnár Sándor édesapja, az ugyancsak Sándor nevet viselő református, Cservenkán született, művelt lelkész[9] a sárbogárdi Mészöly közbirtokos családba házasodott be, kétszer is. Előbb feleségül vette Mészöly Gusztáv 1880-ban 21 évesen tragikusan fiatalon, egy gyermeket hátrahagyó Emma lányát, majd 1883-ban, kultuszminiszteri felmentéssel, engedéllyel, annak húgát, Herminát. A házasságkötés után a házaspár visszatért Molnár lelkész szolgálati helyére, Madocsára, ahol egymás után több gyermekük születik, köztük Molnár Sándor 1888. április 6-án.

Az Andrásnak keresztelt Szászy Endre (1869. november 1.) kisbirtokos felmenőinek élete a dédapáig a Szekszárddal szomszédos Mözshöz köthető, még ha földjeik egy része a megyeszékhely határában terült el.  Sváb lányokkal kötöttek házasságot, a mentalitásuk is németessé vált. Mintha sorsszerűség jellemezte volna Szászy Endre édesapjának, Szászi Bálintnak és nagyapjának, Mátyásnak életét, az első feleségek halála után az újrakötött házasságokból is több gyermek született. A sok gyermek eltartása a földszerzésre kényszerítette a családot. Szászy Endre nagybátyja, Lajos halompusztai földbirtokosként halt meg. Maga Szászy Endre és testvére 1900-ban a dunaföldvári közalapítványi uradalomtól bérelt területet, azon egy haltenyésztésre alkalmas tóval. A Szekszárd melletti Ebes-pusztát ugyancsak bérletben bírta, 1910-ben telekkönyvi bejegyzéssel, örökösként átvette apja szekszárdi földjeinek tulajdonát. Ezek mellett 1913 és 1932 között főként szőlőterületeket vásárolt.

A gazdasági érdekeltségek ellenére a szekszárdi képviselő-testületbe, illetve a vármegyei törvényhatósági bizottságba – rendes vagy póttagként – az ügyvédi jövedelme alapján fizetett adója alapján került. 1897-ben nevezte ki a Pécsi Ügyvédi Kamara ügyvédnek Szekszárdra. A Szekszárdon megjelenő Tolnamegyei Közlöny és Tolnavármegye heti lapok tudósítása szerint azonban nem ettől az évtől, hanem már 1894-től a városban élt.[10] Eddig nem ismert az, hogy 1897 előtt mivel foglakozott, hogy a törvényszéken dolgozott-e, de 1894-ben a Szekszárdi Kaszinó – vagyis az úri kaszinó - Dr. Szászy Endrét tagjai közé felvette. A közügyek képviseletébe is aktívan bekapcsolódott, a képviselő-testületben megfellebbezte azokat a határozatokat, vagy döntéseket, amelyek jogszerűséget kétségesnek ítélte. 1913-ban a Szekszárdot községgé visszafejlesztő mozgalom százas bizottságba is beválasztották, de a bizottság Szekszárdnak nagyközséggé való visszafejlesztő indítványának szavazásáról távol maradt.[11]

Az ügyvédi tevékenysége mellett folytatott gazdálkodása miatt a város gazdasági életét fellendíteni kívánó kezdeményezésekbe is bekapcsolódott. 1909-ben egy megyei mezőgazdasági és iparbank alapítása tervezetének elkészítésénél volt jelen, 1918-ban a hat megyei gőzmalommal létrehozott Dunántúli Egyesített Hengermalom felügyelőbizottsági tagja lett. 1900-ban belépett a Tolna vármegyei gazdasági egyesületbe is.[12]

Folyamatos anyagi gyarapodása tette lehetővé, hogy 1908-ban a Törvényszékkel átellenben, az Apát utcában (1096.házszám) megvehette lakóházát, ahol ügyvédi irodáját is működtette, 1931-ig meg tudta azt tartani. A világháború alatt jó hazafiként vagyona egy részét hadikölcsönbe fektette, melynek és vélhetően a gazdasági világválság következményeként vagyoni helyzete végzetesen megromlott.[13] Fel kellett adnia ügyvédi hivatását is, a szőlőbirtokai kivételével megvált vagyonától, házától, és Bátára költözött. Hogy pontosan hova, az nem ismert, illetve csak feltételezhető, hogy veje és családja révén ő is megismerte és megszerette Bátát.

Ahogy Szekszárd, úgy Báta is mély nyomot hagyhatott Mészöly emlékezetében. Joggal feltételezhető ez egy Polcz Alaine-nel készült interjúból: házasságkötésük után: „…elmentünk Miklós édesanyjához Szekszárdra, onnan lementünk Bátára, és ez volt a nászutunk. Akkor ismerkedtem meg Miklós ottani életével, gyerekkorával, akkor ismertem meg azt a Pannóniát, azt a Szekszárdot, amiről ő ír.[14]

Ruzsa Éva főlevéltáros



[1] https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/MESZOLY/meszoly00428_kv.html Mészöly Miklós: Érintések. Félbemaradt interjú, kérdések nélkül

[2] MNL TML IV. 404.b. Tolna vármegye alispánjának iratai, Közigazgatási iratok 3068/1949.

[3] Mészöly Miklós: Lesiklás. „Otthon, az emeleti lakásunkban szintén volt egy elvonuló sarkom…”, „Egy másik dátum szerint – hét-nyolc évvel a szempillaégetés után – Grazból egy fiatal lány érkezett a szomszédék kisfia mellé, hogy németre tanítsa. Szobája ugyanarra a folyosóra nézett, ahol a vaskarikát próbáltam megerősíteni; de már annyira a folyosó végén, hogy éjszaka, szoros lovaglóülésben, nyugodtan kiülhettünk az ablakpárkányra. A padlásfeljáró eltakart bennünket;..” In. Mészöly Miklós: Szárnyas lovak. Budapest, Szépirodalmi kiadó, 179. 31., 40-41. o.

[4] MNL TML V/81.b. Szekszárd város Polgármesteri Hivatalának iratai, Közigazgatási iratok 11728/1948., [4] MNL TML IV. 404.b. 13742/1948

[5] MNL TML IV.404.b 3068/1949.

[6] Molnár Sándor társulati munkásságára, ennek egészsége való utalásra, valamint a lakásügyre ld. V. Kápolnás Mária: Ármentesítés után II. tanulmányát. In. Wosinsky Mór Múzeum Évkönyve 35. Szerk.: Gaál Zsuzsanna-Ódor János; Szekszárd, 2013. A tanulmány fotót közöl Molnár Sándor és családja bátai kirándulásáról.

[7] V. Kápolnás, 2013. 403.o.

[8] MNL TML IV.404.b. 2/1946.

[9] Thomka Beáta: Miklós; https://konyvtar.dia.hu/xhtml/_szakirodalom/meszoly_thomka_meszoly_miklos.xhtml

[10] Tolnavármegye, 4. évf. 34. sz. 1894. augusztus 19. 5. o. Választmányi ülés; Tolnamegyei Közlöny, 22. évf. 53. sz. 1894. december 30. 4. „Elite bál”

[11] Csekő Ernő: A virilisták szerepe és jelentősége Szekszárd életében (1905-1914). In. Szekszárd a XX. sz. első évtizedeiben. Szerk. Dr. Dobos Gyula, Szekszárd, 2005. 117. o.

[12] Tolnavármegye, XIX: évf. 1909.05.19. 5.o

[13] Tolna Megyei Ujság. 1937. február 10. 3. o. Dr. Szászy Endre halála

 

Utolsó frissítés:

2021.01.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges