Egy eredeti Madách-levél 1856-ból

A MNL Tolna Megyei Levéltára egy nagyon érdekes és értékes dokumentumot őriz, amelyre a minap Brunn János Györkönnyel foglalkozó helytörténészünk hívta fel a figyelmemet. Fontosságát az is jelzi, hogy 1962-ben történt gyűjteményünkbe kerülése után az igazgatói iroda páncélszekrényében kapott helyet. Hogy milyen módon került ez a Madách-levél s a hátlapján levő árvaszéki irat Nógrád megyéből a Tolna megyei Györkönybe, az ma is rejtély. Mindenesetre Dr.Hadnagy Albert, a levéltár akkori igazgatója a lentebb mellékelt, a Levéltári Szemlében 1963-ban közölt cikkében számolt be Madách Imrének erről az ismeretlen leveléről, amely nem része írói-költői munkásságának, viszont fontos adattal szolgál az akkor idők hétköznapjaihoz, mutatva, milyen módon próbáltak meg még a birtokkal rendelkező nemesek is valamilyen vállalkozás segítségével gondoskodni a megfelelő életszínvonalról. A levél keltezési évében, 1856-ban még folytatódtak a 1848-49-es forradalmat követő megtorlások, amelynek Madáchék is szenvedő alanyai voltak. Éppen csak véget ért a krími háború. Viszont még sok idő volt hátra az 1867-es kiegyezésig, amely a hazai tőkés vállalkozások megteremtésével Magyarország gazdasági felvirágzásához vezetett. A Bach-korszakban vagyunk, de elindul egyfajta ipari tevékenység, 1855-ben megalapították a Schedl-féle szeszgyárat Pesten, megnyílt a pesti borcsarnok, elindították a Gazdasági Lapok című folyóiratot. Ebben a helyzetben kell elképzelnünk Madách Imre szeszgyári vállalkozását is.

Dr. Várady Zoltán CSc igazgató

Hadnagy Albert:
EREDETI MADÁCH LEVÉL A SZEKSZÁRDI ÁLLAMI LEVÉLTÁRBAN Levéltári Szemle, 13. (1963) 4. szám /133-134.o.

 
"Alsó Sztregován állított szeszgyáramba egy két athmosphericus nyomás erejére számított gőzkazánt kívánok felállítani, ennek megvizsgálására és kipróbálására fensőbb rendeletek értelmében szakértőket, s hivatalnokot folyó hó lo-ére kiküldetni alázatosan kérek.

A szabályszerüleg határozott 15 pftnyi taksát ide mellékelvén. -Vagyok tisztelettel. Költ A. Sztregován November 3-án 1856. Eszt(endőben)/ Méltóságos Megyei Főnök Urnak alázatos szolgája Madách Imre"
 

Így hangzik szóról-szóra az a levél, amelyet Nógrád vármegyének örök emlékezetű szülöttje intézett e vármegye akkori megyefőnökéhez saját személyes ügyében. Ez a levél nem irodalmi vonatkozású, mindössze csak annyit jelent, hogy írója eleget óhajtott tenni saját személyes ügyében az akkor érvényben volt hivatalos rendelkezéseknek. Ennek ellenére ez a levél életrajzi és irodalomtörténeti értékén túlmenően emlék attól a férfiútól, akit egy századon át szülővármegyéje és hazája tisztelettel övezett, és akinek egyik alkotása, Az ember tragédiája című műve hírnévben és értékben messze túl szállt e haza határain. Az a sors, amelyre ez a levél jutott, valóban egyszerre példázza a nagy és kis emberek tragédiáját. Tragédia az, hogy Nógrád vármegye levéltárából ez a levél az emberek értelmetlensége miatt kikerülhetett s majdnem végleg megsemmisült. Tragédia az is, hogy a látszat szerint Madách Imre életrajzának írói talán nem is kutattak soha Nógrád vármegye levéltárában e drága emlékű költőnk életrajzi adatai után. Még ennél is nagyobb tragédia azonban az, hogy Madách Imrének eredeti levelét nem átallották felhasználni hivatali célokra.
Nógrád és Hont vármegyéknek Balassagyarmaton székelő árvaszéke ugyanis ennek a Madách-levélnek tiszta oldalára 1947. évi szeptember hó 11-iki kelettel rágépeltette 9ol/1947. számú véghatározatát, mely szerint X.Y. gondnokolt ügyeinek az intézésére a másik X.Y.-t gondnokul kirendeli annak érdekében, hogy a gondnokoltnak ügyei rendben menjenek végbe. Ennek megtörténte után annak rendje és módja szerint szépen összehajtogatták Madách Imre levelét, s nem tekintvén a költő sajátkezű aláírását, jó nagy pecsétet ütöttek reá a szövegre, s meg is címezték a sóshartyáni községi elöljáróságnak. A posta se maradt el a pecsételéstől: a balassagyarmati posta a szövegre, a sóshartyáni posta pedig a szöveg fölé ütötték pecsétjeiket anélkül természetesen, hogy sejthették volna, milyen értékes kézírást csúfítottak el e pecsétekkel. A sóshartyáni körjegyzőség sem akart elmaradni a pecsételéstől, sreá ütötte e levélre az ismert nagyságú iktatási bélyegzőjét. Szerencsére az iktatási bélyegzőt nem szabad az ügyiratnak beirt részére ütni, és így aztán az iktatóbélyegző nem vehetett részt Madách levelének az elcsúfításában. Lehetséges az is, hogy e körjegyzőség iktatójának a szemét bánthatta Madách Imre sajátkezű aláírása, mert ő viszont a bélyegzőt fordítva ütötte reá a levélre, és így legalább a költő aláírása hivatali keret nélkül maradt. Az is szerencse még, hogy az említett körjegyzőség intézkedésének semmi nyoma sem látható a levélen, és így arra idegen szöveg nem tétetődött, az árvaszék véghatározata pedig a túloldalt teljesen betöltvén, a levélnek megmaradt tiszta része további levelezésre már nem vált alkalmassá.
 

Ilyen előzmények után került el ez a Madách-levél Tolna megyébe Györköny községbe s onnan a községi tanácsi adminisztrátor kezéből az 1962. év folyamán ide a levéltárunkba. Nagy szégyenkezéssel ugyan a történtek miatt, de mégis nagy örömmel helyeztük el levéltárunkba ezt a relikviát, mert levéltárunk s vele együtt Tolna megye is gazdagabb lett ezzel az emlékkel.