A Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium diákjainak látogatása

2022.09.06.

Levéltárunk életében a szeptember eleje mindig örömteli, hiszen ilyenkor mindig lehetőségünk van iskolai csoportokat fogadni. Az első csoportunk az idei tanévben szeptember 5-én érkezett a Tolna Megyei Szakképzési Centrum Ady Endre Technikumából. Az Anisity Zsuzsanna tanárnő vezetésével érkező 31 fős osztály kicsit fel is adta a leckét nekünk, mivel ilyen létszámú csoportok fogadására intézményünk kevésbé van felkészülve. Szintén fejtörést okozott úgy az osztály profiljához (fordász és informatikus tanulók) igazítani az ismereteket, hogy azok izgalmasak, ugyanakkor informatívak is legyenek a fiatalok számára.

A tanévkezdő projekthét keretében érkező osztály viszonylag szabad időkerettel rendelkezett. Ez lehetőséget adott számunkra a levéltár alapos bemutatására: a Vármegyeháza történetének megismerése közben meglátogattuk a korábbi börtöncellákat, a kiállítótermet, könyvtárat. A tanulók bepillanthattak a raktárakba, megismerve kicsit a levéltári rend felépítését és az itt folyó munka egyes elemeit. 

A látogatás második részében igyekeztünk populáris témákon keresztül bemutatni a levéltár iratállományát, adatbázisait. A sok lehetőség közül egyet kiragadva egy 1782-es perirat szövegének olvasásával, megbeszélésével ismerhették meg a tanulók a korabeli emberek vélekedését, hiedelmeit a boszorkányokról. A leendő informatikusoknak, akik vélhetően nemcsak rendszergazdai, hanem tartalomelőállítói feladatokat is el fognak majd látni, a levéltári, közgyűjteményi adatbázisokat mutattuk be, ahol a legnagyobb sikert a Mapire és a Képcsarnok felülete aratta.

Bízunk benne, hogy a továbbiakban ez a sikeres projektheti együttműködés megmarad, és tovább bővül hasonló évközi látogatásokkal is.

Utolsó frissítés:

2022.09.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges