Komáromban a lakosságot a két világháború között az államosításig főként az alábbi sütőmesterek látták el kenyérrel és péksüteménnyel.

Pékek és sütőmesterek Komáromban az 1950-es évekig

Legát János sütőmester 1895-ben a Gyár utca 32/a. szám alatt nyitotta meg műhelyét, mely 1952-ig működött.

Natkay László sütőmester Komáromban tanulta az ipart. 1928-ben szabadult fel. Szakmai gyakorlatot helyben és Esztergom megyében folytatott. 1931-ben Komáromban önállósította magát az Úri utca 21. szám alatt, egy év múlva azonban a Horthy Miklós utca 39. szám alá helyezte, ahol részben gépi erőre berendezett két magyarkemencés műhelyében közellátási és steersütést (bérsütést) végzett. 1938-ban Budapesten sikerrel vett részt a pékipari kiállításon. Ipara 1952-ben megszűnt.

Papp Ernő (1905, Komárom -?) 1926-ban szabadult fel és egy év gyakorlat után 1927-ben lett önálló sütőmester, ekkor alapította üzemét az Igmándi út 12. szám alatt, mely „teljesen modernül van felszerelve és jó minőségű készítményei közkedveltek az egész városban.” Háromkemencés műhelyében közellátási és steersütést végzett.

Rüdiger Vilmos sütőmester eredetileg felső építőipari iskolát végzett 1913-ban. Az első világháború után kitanulta a sütőipari szakmát, 1920-ban szabadult fel.
„Müller és Rüdiger" néven társas viszonyban önállósította magát Müller Mór sütőmesterrel, majd 1922-ban mestervizsgát tett és ettől kezdve egyedül folytatta iparát az Igmándi út 17. szám alatt. Háromkemencés műhelyében hatósági és steersütést végzett feleségével, Kiss Máriával együtt. Az ipartestületi számvizsgáló bizottság és a szakosztály elnöke volt. A sütödét 1951-ben államosították. Szerencse József sütőmester (Térffy Gyula u. 12.) Tóvároson tanulta az ipart. 1917-ben szabadult fel. Budapesten, Tatán, Komáromban volt segéd, majd 1926-ban Kisszőnyben önállósította magát. Kétkemencés műhelyében hatósági és bérsütést végzett. Ipara 1952-ben szűnt meg.[1]

Minőségi és ellátási problémák a magánüzemek államosítása után

Varga János, a városi tanács tagja a város zavartalan kenyérellátása érdekében a kenyérgyár vezetésével Breiner Jánost javasolta az 1951. február 6-án megtartott vb-gyűlésen.[2]

Az 1951. február 27-i vb-gyűlés jegyzőkönyvéből kiderült, hogy akkoriban Komáromban két malom működött: az Állami Malom és a Szenczi Mihály tulajdonát képező magánmalom. Mivel az Állami Malom kihasználtsága csak 50%-os volt, és a magánmalomban szabálytalanságok sorozata merült fel, a városi tanács úgy döntött, hogy annak üzemeltetését beszünteti, hogy ezáltal lehetővé váljon az Állami Malom teljesítőképességének kihasználása.[3]

Breiner József a kenyérgyár működését az 1951. évben a következőképpen értékelte:

„Kenyérgyár 1950. VIII. 17-én alakult meg. 1950. évi termelés terv nélkül Ft értékben 946 815 Ft. 1951. évi bruttó termelési érték óránként 58,40 fillér. Létszám 1950-ben 12 segéd, egy adminisztrátor, egy raktáros, 1 vállalat-vezető, 2 fő kihordó és 2 fő kiszolgáló. 1950. évi nyereségrészesedés az államnak befizetve 158,0 Ft. 1950. évi átlagkereset segédeknél 896 Ft havonta. 1951. évi termeltetési terv 7000 q-a félfehér kenyér, 1500 q-a barna kenyér, 15 000 000 db. sütemény Ft értékben 2 036 000 Ft. Létszámterv 1951. évre 19 fő munkás és 4 fő adminisztrátor, 1 fő műszaki, ebből létszám 15 fő munkás, 2 fő adminisztrátor, 1 fő műszaki. Termelési terv végrehajtása 1951. év november hó 30-ig, bezárólag félfehér kenyér 6266 q-a. 89%. Barna kenyér 3405 q-a 226%, bruttó termelés óránként 6457 Ft. Sütemény 1 245 000 db 83% Frt. értékben 1 991 500 Ft. 98%, tehát tervteljesítés globálisan 98%, november hó 30-ig bezárólag Összköltség csökkentési terv 1951. évi 89%-ra teljesítve. Anyagtakarékosság lisztnél globálisan 105%, ami a gyártott mennyiség után 46 q megtakarítást jelent. Tüzelő felhasználás 101,8%, tehát 1,8% túllépést jelent, ami azzal magyarázható, hogy csak az első fűtést tudják szénnel eszközölni és utána utánfűtést csak fával fűtjük, aminek a kalóriaértéke pontosan 50% értékű a szénnel. Beruházás 1951. évben 26 000 Ft építkezésre, amelyből a III. számú üzemet alakítottuk át. 14 000 Ft volt a gépi berendezésre, amelyből 1 dagasztógép II. üzemben és 1 gépierő berendezett mintagépet vettünk az I. számú üzemben. Végül 9 000 Ft-ért 1 lovat és 1 kocsit vettünk, ami a szállítást nagyban megkönnyíti.”

A végrehajtó bizottság a jelentés meghallgatása után a következőkre jutott: a magánszektorok rossz felszereléssel jó kenyeret sütnek, az üzemi kenyér viszont sokszor rossz minőségű, ennek pedig az az oka, hogy az üzemben politikai felvilágosító munka nem folyik, annak ellenére, hogy Donosa elvtárs párttag. Ezért aztán a VB. úgy határozott, hogy a városi pártszervezet titkára, Kucsera Gyula vegye fel a kapcsolatot Donosa elvtárssal és győzze meg őt a politikai munka fontosságáról.[4]  Az 1952. augusztus 19-i vb-gyűlésen Rétfalvi Ferenc vb-tag felvetette, hogy a város hús- és kenyérellátása ellen több panasz is felmerült. A sertéshúsból kevés volt, míg a kenyér rossz minőségű volt. Ezen problémákat a Rüdiger-féle sütöde mielőbbi üzembe helyezésével kívánták orvosolni.[5] A szeptember 30-i vb-ülésen Rákóczi Miklós felvetette a Sztálin úti tejcsarnok azon kérelmét, hogy ők is árusíthassanak péksüteményt, ezáltal megkönnyíthessék a háziasszonyok dolgát, akik a tej mellett így már pékárut is tudnának vásárolni. Ennek orvoslására a következő határozat született meg:

„A VB. elnöke a kenyérgyárral érintkezésbe lép és vele megtárgyalja az árusítás kérdését. Amennyiben mód van rá, meg fogják oldani.[6]”

A kenyér minőségével még 1954-ben is probléma volt, ugyanis a június 29-i vb-ülésen ismételten foglalkozni kellett egy ilyen üggyel. A Szerencse-féle sütőüzem által előállított kenyér nem volt megfelelő, mely miatt a dolgozók is nagyon panaszkodtak. A feladat megoldásával ekkor az ipari előadót bízták meg, hogy vizsgálja meg, mi az oka a kenyér rossz minőségének, és tegye meg a szükséges intézkedéseket.[7] Egy héttel később fény derült a probléma gyökerére. A Szerencse-féle sütőüzembe a malom olyan lisztet szállított, melyből nem lehetett kifogástalan minőségű kenyeret sütni. További ilyen problémák elkerülése érdekében a vb. megbízta a kereskedelmi csoportot, hogy ezután fokozottabban kísérjék figyelemmel a sütőüzemek termelését, és naponta ellenőrizzék a kenyér minőségét.[8] Bizonyos esetekben az elkészült kenyér sütetlen és savanyú volt. Ennek az volt az oka, hogy árvíz idején a kenyérgyárnak a terven felül kellett kenyeret sütnie, és mivel a kemencéket ily módon túlterhelték, a kenyér nem tudott rendesen megsülni. Gyakran az ellátással is gondok adódtak. Gyakran előfordult, hogy 16 óra után a népboltokban már nem volt kenyér, ezért az emberek a kenyérgyárba mentek sorban állni, ezzel azonban késleltették az üzemben a termelést. A kenyér mellett problémaként merült fel az is, hogy az emberek csak ritkán tudtak süteményt vásárolni. Szeptember 25-én azonban tervbe vették a sütést. A kenyérgyár vezetőjének beszámolójából kiderül, hogy a népboltokban a kenyérellátás azért nem volt megfelelő, mert az ottani vezetők kevés kenyeret rendeltek, ugyanis attól tartottak, hogyha túl sok pékárut kérnek, akkor annak egy része rajtuk marad, és a dolgozók nem fogják azt másnap megvásárolni, mert már régi. A minőségi problémák kiküszöbölése érdekében a kenyérgyár dolgozói úgy határoztak, hogy maguk között elosztják az üzemeket, melynek során az egyik üzem a kenyeret süti, a másik a péksüteményt, míg a harmadik a házi kenyeret, így jobb minőségű pékárut tudnak majd biztosítani a város dolgozói részére. A városi tanács tagja, Szabó Imréné javaslatában felvetette, hogy fontos lenne kiépíteni a kapcsolatot a kenyérgyár és a városi tanács között, és szükségesnek érezte még azt is, hogy a termelési értekezleteken a tanácsnak is részt kellene vennie, hogy javaslataikkal segíthessék a kenyérgyár megfelelő működését. A VB. határozatot hozott a kenyérellátás megszervezéséről, melynek során felhívták az üzletvezetők figyelmét arra, hogy kenyérrendelésüket úgy készítsék el, hogy minden üzletben minden órában legyen kenyér, és ezen belül is fordítsanak fokozottabb figyelmet a hét első és utolsó napjára is.[9] A szorosabb együttműködés még két év múlva, 1956. augusztus 7-én sem valósult meg. Ez Szabó Imréné vb. elnök bejelentéséből és az alábbi vb-határozatból derül ki:

„A Végrehajtóbizottság titkára írásban jelentse be a Megyei Tanács Élelmiszeripari osztályának, hogy a Kenyérgyár már másodízben nem tartotta meg beszámolóját, és kérje, hogy a beszámoló megtartására kötelezzék a kenyérgyár igazgatóját.”[10]

Az októberi események eredményeképpen az egész ország területén megszűnt a kötelező beadási kötelezettség. A város élelmiszer-ellátása zökkenőmentes volt, a csecsemőknek szánt tejet az állami gazdaságokból és szövetkezetekből szerezték be, hús, cukor bőségesen állt rendelkezésre, egyedül a kenyér biztosítása nem volt megoldott egy kétnapos sztrájk alkalmával. Mivel a város nem kapott elegendő zsírt, a hiányzó mennyiséget zsírszalonna kiadásával sikerült orvosolni. Bizonyos cikkek – só, paprika, szappan – beszerzése a vasúti szállítás újbóli beindításáig sikertelen maradt. A tüzelőhiány országos probléma volt, melyet a bányák újbóli beindulásáig megoldani nem sikerült. A harci események során a központi készletek nagy százaléka megsemmisült, tönkrement, vagy fosztogatásoknak lett kitéve és a november 4-e után fellépő felvásárlási láz azt eredményezte, hogy a kormány különféle áruk behozatalára kényszerült külföldről, hogy az üzletek polcait ismét feltölthesse árukkal.[11] A lakosság kenyér- és süteményigényének kielégítését az éjszakai sütés megszűnése miatt nem tudták kellő időben kielégíteni. Néhány áruféleségből – csokoládé, kakaópor, néhány fűszerféleség, bor – kevés állt a rendelkezésre. A komáromi édességboltban gyakran szinte semmiféle édességet nem lehetett vásárolni. Ennek az volt az oka, hogy a nagykereskedelmi vállalat sem a bolt által felmerülő mennyiségi, sem a minőségi igényt nem tudta kielégíteni.  A város sörellátása a környező községekhez képest kedvezőbb helyzetben volt, de a lakosság összes igényét így sem sikerült kielégíteni.[12]

Az 1956-os forradalmi események utáni retorziók a kenyérgyár dolgozóit is érintették. Néhány dolgozót elbocsátottak, egy munkást azonban, aki a gőzfűtéses kemencén dolgozott, nem küldték el. Az 1957. július 2-án tartott vb-ülési jegyzőkönyvből kiderül, hogy a korábban fellépő minőségi problémákat olyan módon sikerült kiküszöbölni, hogy amennyiben szennyeződést találtak a kenyérben, ott a napi termelés 20%-át fizettették meg a dolgozóval. A házikenyér (steerkenyér) sütése vállalati szinten ráfizetéses volt, a Szerencse- és a Natkai-féle sütödékben azonban heti három alkalommal terveztek ilyen típusú kenyeret sütni. A termelés növelése érdekében gőzfűtéses kemencéket építtettek, melyeket 1957 augusztus 1-jével kívántak beindítani, mint afféle mintaüzemet, míg a Rüdiger féle üzemet – melyet még 1951-ben államosítottak – ugyanazon nap akarták a szovjet hadseregnek átadni. A tanácsi büfé kenyérrel történő ellátását igyekeztek még a délelőtti órákban biztosítani, addig ugyanis az volt a helyzet, hogy csak 13 órakor kaptak péksüteményt. A monostori városrész kenyérellátását Csölle Gyula pékmester hivatott biztosítani, azonban a VB. a kereskedelmi kenyér sütését tőle megvonta, mert azt nem volt képes rendszeresen biztosítani. A házikenyér sütéshez való joga azonban megmaradt, viszont elvárták tőle, hogy erre nagyobb gondot fordítson, hogy a lakosságtól a későbbiekben panasz ne érkezzen munkájára.[13]

Az 1960-as években bevezetésre került az 1 kilós kenyér-, mely nagyon népszerű volt a lakosság körében, ennek következtében azonban csökkent a 2 kilós kenyér, valamint a zsemle és kifli fogyasztása. A házikenyér sütését ráfizetéses volta miatt továbbra is fenntartották, ugyanis az önellátók közül 10-14 család sütött az 5. sz. üzemben rendszeresen.[14]

Ezen termékeket a sütőipari vállalat 24-26 kereskedelmi egységbe szállította ki egy gépkocsival 12 óráig. A város ellátása mennyiségi szempontból jónak volt mondható, a minőség ellen azonban többször panasz merült fel. Ennek az oka a liszt gyengébb minősége volt.[15] 1963-ban pozitívumként volt elmondható, hogy a járműállomány két gépkocsira és egy tehermotorra bővült. A liszttel kapcsolatos minőségi problémák azonban továbbra is fennálltak. Ezeken úgy igyekeztek javítani, hogy Kisbérről hozott keverékliszttel javították fel a rossz minőségű komáromi lisztet, és aszkorbinsavat is felhasználtak. A Sütőipari Vállalat beszámolójában már ebben az évben felvetette egy új üzem megépítésének a fontosságát, mely az Iparigazgatóság által elkészített távlati tervek alapján 1967-ben valósult volna meg.[16]

Az új kenyérgyár szükségességének indoklása

A Komárom és Környéke Sütőipari Vállalat 1966. december 12-én kelt iratában a vállalat Komárom, Igmándi út 14. sz. alatti 1. számú üzemét a városrendezési terv szerint le kívánták bontani annak elavultsága, korszerűtlensége miatt. A fent említett okok mellett a régi üzem termelési kapacitása és szociális létesítményei sem feleltek meg a MOTI. szabványban előírt szintnek. A kenyérgyár Komáromba való telepítését az indokolta, hogy a régi üzem szanálásával a városban több kenyeret termelőüzem nem maradt volna. Ráadásul a malom közelsége miatt az anyagellátás is biztosított volt. A végrehajtó bizottság a T.15612/1969. sz. előterjesztés alapján mondta ki, hogy a városban új kenyérgyárat kellett építeni. Az eredetileg városi beruházásként szereplő létesítmény utólagos célcsoport jellege miatt megyei hatáskörbe került át. A komáromi új 13,2 tonna/nap kapacitású sütőüzem építési munkáinak lebonyolításával a Komárom Megyei Beruházási Vállalat lett megbízva 1967-ben. A kivitelezési munkákra 9,5 millió Ft-ot szántak. A program és a kiviteli terv elkészült, azonban a program még nem nyert jóváhagyást, ennek ellenére az elkészült kiviteli terveket a KOMÉP rendelkezésére bocsátotta 1969. április 18-án a Beruházási Iroda és a munkát meg is rendelte. A kivitelező július 22-ig folyamatosan valamennyi engedélyt megkapta. A költségek azonban az évek folyamán fokozatosan emelkedtek, A teljes „költségirányzat” 15,095 millió Ft-ról 20,624 millió Ft-ra ment fel. A pluszköltségek java része amiatt merült fel, hogy a beruházási programban szereplő belföldi gyártmányú kemencét – SzG. 20 – konstrukciós hiba miatt nem gyártották, és más, a tervezett kapacitásnak megfelelő hazai gyártású kemence nem volt, ezért aztán import kemencék beszerzése vált szükségessé. A két db Ausztriából beszerzett Gigant típusú kemence összköltsége közel 5 millió Ft értékben volt feltüntetve a költségvetésben.[17]

Az üzem a használatbavételi engedélyt végül 1973. november 22-én kapta meg.[18]

A Komáromi Kenyérgyár tervei
HU-MNL-KEML-XXIII.560.i. Komárom Városi Tanács VB. Tervtári dokumentációk,1970. Komáromi kenyérgyár beruházási program

Fotók a Komáromi Kenyérgyárról
Forrás: Gábor Fotó