Jelenlegi hely

Az első autósmozi Komárom-Esztergom megyében

A hónap dokumentuma: 2023. január
2023.01.19.

Komárom városrészeinek lakossága részére az 1980-as végén mindössze a 300 férőhelyes Jókai Filmszínház állt rendelkezésre, valamint – szükségmegoldásként – a Városi Művelődési Központ kamaratermében is vetítettek filmeket. A koppánymonostori és a szőnyi városrész fiataljai azonban ilyen értelemben „kulturálisan ellátatlanok” voltak, ugyanis az előbbi helyen 1984-ben megszűnt a vetítést, míg a szőnyi mozit 1986-ban, ugyancsak műszaki okok miatt kellett bezárni.

A probléma enyhítésére 1988-ban – Pest megyei példák hatására is – Szakácsi János, az egykori Komárom Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója és Soleczky Szilárd, a Komáromi Városi Művelődési Központ igazgatója – a kulturális beruházásokra jutó összegek csökkenése miatt is –a komáromi Igmándi erőd udvarán kétszáz autó befogadását lehetővé tévő autósmozi létrehozásáról döntött. Itt a nyári időszakban sikerfilmek vetítésével, – bevallottan „bevételorientált” szándékkal – igyekeztek kielégíteni a város és környéke lakosságának igényeit.

A mozi létrehozása a Komárom Városi Tanács ülésén is szóba került:

HU MNL KEML XXIII.551.a. Komárom Városi Tanács tanácsülési jegyzőkönyv 1988. december 19.

A mozi kigondolói az autósok mellett a gyalogos nézőkre is gondoltak, akik száz személyt befogadó padsorokban foglalhattak helyet. Az új autósmozi első előadásán, 1988. május 28-án az Érints meg és menj! című színes, szélesvásznú szinkronizált amerikai filmet vetítették.

Dolgozók Lapja, 1988. május 12. 8. oldal

A Dunántúlon a veszprémi után a komáromi volt a második autósmozi, mely a komáromi benzinkútnál osztogatott négynyelvű prospektusból derült ki. A mozi könnyebb megtalálhatósága érdekében irányjelző nyilak irányították a leendő nézőket az Igmándi-erőd bejáratához, ahonnan a forgalomirányító – a mozi egyik dolgozója – irányította az embereket a megfelelő helyre.

Dolgozók Lapja, 1988. augusztus 4. 8. oldal

A mozi közel öt évig működött és nagy népszerűségnek örvendett. Volt olyan alkalom, hogy több, mint kétszáz autó használta egyszerre az autósmozit. A filmeket premierben kapták, melyeket péntektől-vasárnapig vetítették. Rengetegen jártak át Észak-Komáromból, a környező településekről és a városból is. Az ötödik esztendőben már kevesen jöttek, utána pedig az Igmándi erőd a Kincstári Vagyonkezelőhöz került. A vetítőrészt az utolsó évben még fel szerették volna újítani, de ennek szerencsére nem álltak neki, mert jött egy leirat a Minisztériumból, hogy az erődben csak a kőtár maradhat. (Id. Tonomár István, a mozi egykori vezetőjének elbeszélése alapján.)

24 Óra, 1995. szeptember 23. 8. oldal

Újságcikkek az autósmoziról:

Népszabadság, 1988. május 26. 8. oldal

Dolgozók Lapja, 1988. június 27. 4. oldal

Dolgozók Lapja, 1988. augusztus 15. 8. oldal 

Dolgozók Lapja, 1989. április 29. 16. oldal

Dolgozók Lapja, 1989. április 14. 8. oldal

Dolgozók Lapja, 1989. május 2. 3. oldal

Az autósmozi a levegőből

https://www.fentrol.hu/hu/legifoto/165776?r=1&c=2018383.4686105:6064477.2302875:9
Utolsó elérés: 2022. 10. 27.

Az autósmozi 1991. évi műsora áprilistól szeptember 24-ig

A mozi 1993. évi műsora

Írta és összeállította: Kovács Péter levéltáros

Utolsó frissítés:

2023.01.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges