1909. október 11-én született Gajdacsik János néven Budapesten. Apja Gajdacsik Mihály villamos vasúti kocsimester helyettes később géplakatos mester, anyja Prikkel Teréz Pozsony vármegyei nemesi család sarja. A család még az első világháború előtt visszaköltözött az esztergomi érsek birtokára Csémpusztára, ahol a család anyai ági felmenői éltek több évtizede.

[1]

A Prikkel család címere [2]

Tanulmányait a komáromi római katolikus elemi fiúiskolában kezdte meg. A gimnázium első három évét az esztergomi bencés gimnáziumban végezte, ahol nagybátyja Réthei Prikkel Marián is tanított. Később Budapesten a III. kerületi Árpád Gimnáziumban tanult egy évet, ezt követően a győri bencés gimnáziumba került, ahol ismét nagybátyja egyengette útját, aki ekkor már a gimnázium igazgatóhelyettese volt egészen 1925-ben bekövetkezett haláláig.

[3]

Réthei Prikkel Marián
Forrás: Pannonhalmi Főapátsági Múzeum gyűjteménye

Gajdacsik János 1926-ban kiállított útlevele
Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum gyűjteménye

Az érettségi vizsgát 1927-ben tette le.
Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum gyűjteménye

Forrás: https://czuczor.hu/kepgaleria/tablokepek-1963-ig/ Utolsó elérés: 2024.08.26.

Másik nagybátyjához hasonlóan (Prikkel Mihály tiszteletbeli Komárom vármegyei főszolgabíró) ő is a jogi pályát választotta a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Tanulmányait 1932-ben fejezte be, Komáromban a lenfonógyárnál helyezkedett el, mint kisegítő az üzemi irodán. 1934-ben ledoktorált, előbb ügyvédjelöltként, 1935 márciusától pedig közigazgatási gyakornokként dolgozott Komáromban a városházán.1939. július elsején aljegyzővé nevezték ki.[4]

Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum gyűjteménye

Forrás: Komáromi Klapka György Múzeum gyűjteménye

1934-ben Gajdacsikról az anyai ágon a család származására utaló Réthelyire változtatta vezetéknevét.[5] 1935-ben közigazgatási gyakornok[6], 1939-ben[7] városi aljegyző lett Komáromban.

Katonai pályafutása 1932. október elsején indult behívták Székesfehérvárra a II. fogatolt vonatosztályhoz. Decemberben tiszti iskolára vezényelték. 1933. júniusában karpaszományos tizedes lett. Júliusban Budapesten a tartalékos tiszti iskolát végezte és karpaszományos őrmesterként került vissza Székesfehérvárra. 1937-ben zászlóssá-, 1938-ban tartalékos hadnaggyá léptették elő. 1940-ben újra behívták alakulatához, ahol kocsioszlop parancsnok volt és részt vett Erdély megszállásában 1940. novemberében szerelt le. 1942. március 15-én a II. Komáromi fogatolt vonatosztályhoz hívták be. A 6. hadosztály málha vonatparancsnokává nevezték ki. 1942. áprilisában érkeztek ki a Szovjetunióba. A vonatparancsnokság műhelyrészlegéhez osztották be, ahol alosztály parancsnok lett. A partizánok elleni harcban nem vett részt. Feladata a katonák élelmezése, a lőszer biztosítása és a szállítási eszközök biztosítása volt. 1942. július 10-én érte el a hadosztály a Don vonalát.

1942. augusztus 10.  [8]

„Kedves Szüleim! E hó 6-án kelt (8.) lapomban jelzett utat egyelőre befejeztük és most egy nagy város közelében lévő rendőrségen táborozunk. Remélem jó víkendünk lesz csak a repülők ne bántsanak bennünket. Az erdő közelében van egy repülőtér ezt az orosz raták éjjelente meglátogatják, ilyenkor nagyon szép tűzijátékban van részünk. A Jenőéktől írott lapot tegnap megkaptam. Mi újság van Pesten? a tisztek lapját és az említett ruhakefét ne küldjék, ellenben kérek citromsavat, mert többnyire víz helyett teát iszunk - persze keserűen -, amihez jó lesz egy kis ízesítő. A Tisztek Lapja helyett a Komáromi Lapokat küldjék el hetenként és vegyék meg az Európai Oroszország című térképlapot és újságként csomagolva küldjék el a havi egyszeri csomagot - nemigen ellenőrzik! Egyébként jól vagyok, a most véget ért éjjeli meneteink során három alkalommal igen hideg volt. Ha jó időnk lesz, kellemes lesz az erdei táborozásunk. Egy szép sátort rendeztem be magamnak. Végül minden jót kívánva kezüket sokszor csókolja szeretettel.

942.VIII.10.                                                                                                                                            Jancsi

1942. december 18.  [9]

„Kedves Szüleim!

42.XII.18.

Dec. 6-a óta ma van az első napom, hogy hozzá tudok jutni az íráshoz. Ezalatt 4 lapjukat és egy levelüket megkaptam, már érkezett a repülő postai lap is, de bizony nem repülővel. Ezért nem is írok azon. Tegnap kaptam meg a … által küldött csomagot is. Most már a régi beosztási helyemen vagyok, amint bővebben lesz időm levelet is fogok írni. Most pedig sietek - talán nem lesz késő - igen kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni, jobb karácsonyt, mint nekünk ígérkezik. Rám már ki van vetve december 25-én a szállásügyeletesi szolgálat. Remélem nyugodtan tölthetjük el a szent ünnepeket. A küldött téli dolgokat hálásan köszönöm és a süteményeket is, minden jót kívánok és kezüket sokszor csókolja szeretettel. Jancsi”

1943. januárjában a szovjet támadás során alakulatát bekerítették. 1943. február 6-án szovjet fogságba esett. Szülei több mint egy éven keresztül nem tudtak hollétéről, később aztán sikerült felvenniük a kapcsolatot. Hét évvel később jöhetett haza, 1950. december 8-án indult el a 82. számú voronyezsi táborból, a 304. számú máramarosszigeti átmeneti állomáson keresztül,[10] 1950. december 15-én érkezett Magyarországra, de a fogolytáborban tanúsított hazafias magatartása miatt Kazincbarcikára internálták, ahol szöghúzóként dolgozott a vegyi kombinát építésén. [11] 1953. szeptember 7-én térhetett haza szüleihez Komáromba. 50%-os hadirokkanti segélyt kapott, ugyanis 1943-ban a zord időjárási körülmények miatt mindkét lábán elvesztette ujjait.[12] Hamarosan megismerte későbbi feleségét Móricz Ilonát, akivel Budapestre költöztek. 1990-ben hunyt el, a komáromi temetőben helyezték örök nyugalomra.

[13]

Komárom Megyei Hírlap, 1944. január 15.  [14]

1950. június 28. [15]

„Drága jó Szüleim!

1950.06.28.

Újból megkísérlem a talán már nem lehetetlen és ez az életjeladás remélhetőleg eljut jó Szüleimhez. Én élek, nincs semmi bajom, nem is volt, úgy egészségileg, mint egyébként sem. Bárcsak ezt tudnám magukról is, akkor könnyebben elviselném azt a szomorú tényt, hogy a múlt szeptemberi válaszlapom megérkezése óta nincs hírem jó Szüleimről. Bizony nagyon fáj, hogy nem lehetek segítségére szegény jó Szüleimnek az öregség nehéz és nincstelen napjaiban. Egyedül csak az vígasztal és ad erőt, hogy már nem lehet nagyon messze az az idő, amikor az isteni gondviselés jóvoltából a hosszú ás nehéz 8 év után újból viszontláthatjuk egymást. Addig is adjon a Mindenható jó egészséget és kitartó lelki erőt mindnyájuknak. Innen üdvözlöm a december közepén írott levele óta-sajnos- az ő írásai is elmaradtak. Rózsi néniéket is üdvözölve minden jót kíván és kezüket szeretettel és sokszor csókolva. Jancsi”[16]

dr. Réthelyi János hazaútja a szovjet hadifogolytáborból

dr. Réthelyi János családja körében, 1961 
Forrás: Klapka György Múzeum Fotógyűjteménye

Móricz Ilona és dr. Réthelyi János, 1969
Forrás: Klapka György Múzeum Fotógyűjteménye