A KECSKEMÉTI NEMZETŐRSÉG MEGSZERVEZÉSE
1848 TAVASZÁN

A Pesten 1848. március 15-én feltámadt forradalom szele hamar végigsüvített a Kiskunságon is. Kecskemét Város Tanácsa a március 17-én tartott közgyűlésen tett hitet a 12 pont elfogadása, illetve békés, törvényes úton való elérése mellett, elrendelte a városi közügyeket tárgyaló tanácskozások nyilvánosságát, valamint engedélyezte a nemzeti színű lobogók kitűzését a régi városházára és a református főiskolára.[1] Ugyanezen a napon Kiss Miklós szolgabíró és Fejes János választott polgár vezetésével lelkes ifjak ajánlkoztak fel egy átmeneti „polgári őrseregbe” az esetleges zavargások, rendbontások megakadályozása végett.[2] A tanács tagjai és a városi értelmiség közül többen is követték példájukat. A fennmaradt aláírási ívek alapján a 182 fő önkéntes ideiglenesen a helyi tanács és a választott közönség rendelkezése alá került.[3] Így március 17-én Kecskeméten zömmel városi hivatalnokokból, tanácsnokokból, értelmiségiekből és református főiskolai hallgatókból megalakult egy ideiglenes nemzetőrség.

A forradalmat követő első napokban ezeknek a rendfenntartó milíciáknak a megszervezésében egyértelműen a gyorsaság és nem a tudatos, központi előkészítés játszotta a döntő szerepet, ezért sem lehet meglepő, hogy a vagyonosabb, tehetősebb társadalmi rétegekből kerültek ki az első önkéntesek, akik érthetően inkább érintettek voltak az anyagi javak védelmében, mint az alsóbb osztályokat alkotó, kevésbé vagyonos tömegek. Pesten is a Rendre Ügyelő Választmány az „éji csend fenntartás” érdekében már március 16-án, egy nappal a forradalom után rendkívül gyorsan elrendelte a nemzetőrség azonnali felállítását.[4] A vagyonosabbak szerepvállalását, ha nem is írta elő még a törvény, Batthyány Lajos március 17-i első miniszterelnöki körlevelében határozottan szorgalmazta: „Városokban s népesb helyeken a vagyonos osztályból oly őrség alkottassék, melly már együtttartása által a személy és vagyonbiztonságot fenntartani képes leend.”[5] Kecskeméten tehát, a körlevélben foglaltaknak megfelelően, a március 17-i önkéntesek még a városi elitből kerültek ki.

Azonban a városi tanács alig három nap múlva kiszélesítette a nemzetőrségbe önként jelentkezők skáláját. A helyi nemzetőrség irányított megszervezésére, ügyeinek intézésére március 20-án Gassich János második bíró elnöklete alatt a közgyűlésen kineveztetett egy nemzetőri választmány, amelynek elnökéül Nagy Lajos főbírót választották meg.[6] Gömöry Frigyes választmányi tag javaslatára március 21-én kibocsátottak egy versbe szedett magyarázatot is a 12 ponthoz, amellyel a kevésbé tanultakat és a tájékozatlanokat akarták felvilágosítani a forradalmi törekvésekről.[7] A tájékoztatás által egyrészt az alsóbb rétegek támogatását, szimpátiáját akarták elnyerni, másrészt a nemzetőrséghez való csatlakozásra akartak buzdítani mindenkit, társadalmi és vagyoni különbség nélkül.

1. kép. Gömöry Frigyes versbe szedett magyarázata a 12 ponthoz (Kecskemét, 1848. március 21.)
(MNL BKML IV. 1604. X. 2.)

Szintén március 21-én dolgozta ki a választmány a kecskeméti nemzetőrség ideiglenes szabályzatát, amelynek 17 pontból álló fennmaradt fogalmazványa több helyi sajátosságot mutat.[8] A 3–4. pontok például nyíltan szakítanak az első miniszterelnöki körlevél útmutatásával, és minden kecskeméti polgárnak, vagyoni megkötés nélkül, elérhetővé tették az önkéntes nemzetőri szolgálatot.[9] Az 5. pontban rendelkeztek négy őrtanya felállításáról a régi városházában, az Arany Sas Vendéglőben, a Polgári Casinóban és a református főiskola épületében.[10] A 6. pontban szabályozták az őrtanyák körzeteit, járőri útvonalát.[11] A 7. pontban rendelkeztek a tisztikarról: a közgyűlés minden őrtanya élére egy-egy őrnagyot választott, míg a kapitányokat, őrmestereket és hadnagyokat az őrtanyák maguk választhatták meg.[12] Az ideiglenes szabályzatból a 10. pont vonatkozott az egyenruhára: „Minden polgár őrnek ismertető jele lészen nemzeti színű szalag a balkaron és nemzeti szinü rózsa a fövegen, s e karon levő szalagot senki másnak hordani nem szabad.”[13] Az ideiglenes kecskeméti nemzetőrség legsajátosabb részét a református tanulók képezték, rájuk külön szabálypontokat is létrehoztak. A 11. pontból például kiderül, hogy a helyi református tanulóifjúság külön testületként alakult ki, és így csatlakozott a városi nemzetőrséghez, kizárólag csak a főiskolai őrtanyához tartoztak, ráadásul szolgálatuk tanulmányaik miatt korlátozottabb volt: „kötelezettségük tanulási fő hivatásukhoz képest csak feltételesen követeltetik, ugy hogy a’ részben semmi hátra maradást ne kénteleníttessenek szenvedni.”[14] A kecskeméti református tanulók emellett a fövegükön levő nemzeti színű rózsa mellett egy zöld tollat is hordhattak, amelyet rajtuk kívül senki más nem viselhetett a városban.[15] A szabályzat előírta a nemzeti lobogó kitűzését minden őrtanyára, emellett egy közös lobogó elkészítését is kilátásba helyezte, amely alatt ünnepélyes keretek között fognak felesküdni.[16] Az utolsó, 17. pontban a választmány végül előírta a kecskeméti nemzetőrség gyalogságra és lovasságra tagolódását, és külön aláírási íveken biztosította ezekre a jelentkezést.[17] Noha az ideiglenes szabályzat társadalmi státuszhoz, vagyoni cenzushoz nem kötötte az önkéntes nemzetőri szolgálatot, egy sötét foltja mégis akadt, amely miatt mélységesen elítélendő: a zsidókat – nem törvényes polgárokként – teljes egészében kizárta a jelentkezők sorából.[18] Városunk zsidó lakosai önrendelkezési jogának ilyen formájú korlátozása miatt, és a nemzetőrség törvényes kereteinek 1848. évi XXII. törvénycikk általi lefektetése ellenére is el kell vetni Iványosi-Szabó Tibor alábbi megállapítását: „… Kecskeméten valóban létrejött a nemzeti egység, társadalmi, majd vallási tekintet nélkül minden osztály és foglalkozási csoport képviselve volt a nemzetőrségben. A város vezető rétegének nem volt érdeke bármely csoportot távol tartani a közrend fenntartásától.”[19] Iványosi következtetését tévesen csak a május 16–20. közötti összeírásokra alapozta (amelyekkel az alábbiakban én is foglalkozni fogok), de figyelmen kívül hagyta a március 21-én kelt ideiglenes szabályzat 16. pontját a zsidók kizárásáról. Következtetése azért hibás, mert nem vette figyelembe az alábbi előfeltételeket: a kecskeméti választmány városunk vezető rétegéből alakult meg, maga Nagy Lajos főbíró volt az elnöke, és az ő elnöklete alatt ez a városi vezetőkből álló testület pusztán előítéletek alapján zárta el egyes lakosai elől a nemzetőri szolgálatot. Emiatt teljes nemzeti egységről, társadalmi és vallási egyetértésről sajnos nem beszélhetünk a kecskeméti nemzetőrség esetében.             

Március 23-án aztán kifüggesztették a választmány Szilády nyomda által kinyomtatott első felszólítását a kecskemétiekhez, amelyben tájékoztatták a polgárokat a nemzetőrség megalakulásáról, és csatlakozásra buzdítottak minden 16. életévét betöltött férfit, vagyoni cenzushoz való megkötés nélkül: „Felszólítunk tehát benneteket, kedves Polgár-társaink! hogy e’ saját ’s hazátok szabadságát ’s jóllétét biztosító nemzeti-őrsereg eszméjét tegyétek magatokévá, ’s tartsa hazafiúi szent kötelességének minden rendű és rangú becsületes lakosa e’ városnak, nevét az e’ czélra megnyitott aláirási ívre beírni, ki 16 évet már betöltött, ’s bér által nincs lekötelezve.”[20] A felhívás egy újabb kecskeméti sajátosságra mutat rá, hiszen itt találkozunk először az önkéntesség első pontos kitételével, amely a jelentkezés alsó korhatárául a 16. életévet jelölte ki. Tehát vagyoni megkötés nélkül, minden 16 év feletti gazdag és szegény polgár egyaránt jelentkezhetett a nemzetőrségbe. Szintén ez a március 23-i felszólítás tájékoztat elsőként a nemzetőrség tényleges funkciójáról és a katonaságtól való eltérésétől, amellyel még inkább fokozni akarták a csatlakozási kedvet: „E’ nemzeti őrsereg csak ideiglenes levén, addig míg ez országosan rendeztetnék, − nem valami rendes katonaságot képez, hanem főérdek ez által minden lakos előtt a’ helybeli személy- és vagyon-bátorság biztosítéka.”[21] A hirdetményben kijelölték az aláírási helyeket (régi városháza, kaszinók), és megnevezték a választmányi tagokat is.[22] Végül tájékoztatták a városi közönséget a jelentkezettek eskütételének helyéről, idejéről és az ünnepélyes ceremónia menetéről.[23]

2. kép Hirdetmény a kecskeméti nemzetőrség megalakulásáról (Kecskemét, 1848. március 23.)
(MNL BKML IV. 1604. X. 3.)

A március 23-án kelt felszólítást követően a választmány a lakosság tájékoztatására szánt további nyomtatványainak kinyomtatását Szilády Károly ingyen, afféle szolgálatképpen vállalta el. A helyi nyomdász kinyilvánította, „mi szerént az itt alakulandó nemzeti őrseregbe állani, szinte polgári kötelességének tartaná, de mivel rossz hallása miatt arra alkalmatlan, fiai közül pedig egyik sincs ide haza, a’ helyett ezen mostani, és még netalán későbben is a helybeli őrsereg részére kellő nyomtatványok díj nélküli elkészítése által kívánja hazafiúi buzgalmát kimutatni.”[24] A városi tanács a felajánlást szívesen elfogadta, és jegyzőkönyvbe iktatta.

A választmány felhívása a nemzetőrséghez való csatlakozásról eredményesnek bizonyult. Nagy Lajos főbíró leveléből tudjuk, hogy a március 25-én megnyitott aláírási ívek hasábjaira egy nap alatt csaknem ezren iratkoztak fel.[25] A jelentkezők kiugró száma egyértelműen a kezdeti napok lelkesedésének tudható be. Az önkéntesek március 26-án ünnepélyes keretek között, nyolcezer fős hallgatóság előtt tették le az esküt. A ceremónia kétségtelenül Kecskemét történetének egyik fénypontja volt: „…az eskü utáni díszmenet annyi ezrek által a legszebb rendben, a legcsendesebben ment véghez, éltetvén a Királyt, a Hazát, a szabadságot és egyetértést, ugy hogy méltán mondhatjuk, hogy városunk ily lelkes nemzeti öröm ünnepnek soha tanuja nem volt, − mely nemzeti ünnepnap emlékére városunk azon estve kivilágíttatván – egész éjfélig viselé ünnepélyes színét sok ezreknek elébbik mozgása által, s a nemzeti őröknek az estve megkezdett erélyes fölvigyázata mellett, minden legkisebb zavar nélkül.”[26]

3. kép Nagy Lajos választmányi elnök jelentése
a kecskeméti nemzetőrség megalakulásáról (Kecskemét, 1848. március 27.)
(MNL BKML IV. 1604. I. 13.)

Ezt követően Kecskemét nemzetőri választmánya március 29-én csatlakozott Pest városa központi választmányához, hogy küldöttek útján fegyverekért folyamodhasson.[27] A csatlakozás két jelentős tényezőre világít rá: egyrészt megindult egyfajta országos szervezése és összefogása a nemzetőri választmányoknak, másrészt városunk nem rendelkezett kellő számú lőfegyverrel és tölténnyel, hogy önerőből fegyverezze fel nemzetőrségét. Az országos központosítás március végén, április elején azonban még nem volt jogilag tisztázva, és Kecskemét valószínűleg csak a fegyverbeszerzés miatt vette fel a kapcsolatot Pesttel, mivel az egyéb szervezési feladatokat választmányunk még mindig helyi szinten irányította. A választmányi jegyzőkönyvi kivonatok alapján például égető kérdéssé vált a nemzeti karszalagok anyagának és elkészítési módjának minél költséghatékonyabb megválasztása.[28] Szintén a helyi döntéshozókra maradt egy nemzetőrség számára építendő fogház gondja, valamint a lovas és gyalogos csapatnemek kapcsolatának szabályozása.[29] A választmány végül kijelölt egy fogdát az Arany Sas Vendéglőben levő őrtanyán, és a külön tiszti állománnyal bíró lovasságot a gyalogságtól független testületként határozta meg, de mindkettő felett egy őrnagy rendelkezett: „a két külön nemzet őrségi csapat tehát csak annyiban képez egy testületet mennyiben mindketten az őrnagy parancsnoksága alá tartoznak.”[30] Szembetűnő változás az ideiglenes szabályzathoz képest, hogy az őrnagyok száma négyről mindössze egyre csökkent le, aki az egész kecskeméti nemzetőrség fővezére lett.

4. kép Kecskemét nemzetőrségi választmányának határozata Pest városa
középponti választmányához való csatlakozásáról (Kecskemét, 1848. március 29.)
(MNL BKML IV. 1604. X. 4.)

A választmánynak fontos volt, hogy a lakosság lelkesedését is fenntartsák, és ebben az egyházak lelkészei, különösen a reformátusok nyújtottak segítséget. Polgár Mihály református püspök például körlevelében április 9-én vagy 30-án tartandó hálaünnepélyeket rendelt el a Dunamelléki Református Egyházkerület minden községében a békés úton kezdődő átalakulás, a király, a haza és az első felelős minisztérium dicsőítésére.[31] Kecskeméten április 9-én Mihó László református segédlelkész mondott oly gyújtó hangú beszédet, amelyet a városi tanács végül ki is nyomatott Szilády Károly nyomdász által. Mihó beszédében nyíltan kiállt egy béke- és rendfenntartásért felelős nemzetőri testület létrehozása mellett: „Kívánjuk, hogy hova hamarább állíttassék föl nemzeti őrsereg. Azaz: engedtessék meg fegyvert viselni, ’s magukat abban gyakorolni olly becsületes és értelmes polgároknak, a’ kik a’ rendet és a csendességet az országban fentartsák; a’ törvénynek engedetleneket megzabolázzák; és ha netán valami zsarnok szellem a’ nemzet jogait valaha ismét eltapodni szándékoznék, legyen egy lelkes nemzeti őrsereg, melly e’ zsarnoknak rögtön nyakára hághasson.”[32] Emellett gyülekezete tagjait mielőbbi csatlakozásra is buzdította, mivel a nemzetőrséget a forradalmi sikerek egyik legfőbb támaszának látta: „Legelső teendője e’ percztől fogva, minden becsületes polgárnak, ki hazáját szívéből szereti és a’ ki képességet is érez magában – lett légyen eddig nemes vagy nemtelen, gazdag vagy szegény − …, hogy a nemzetőrsereg’ zászlója alá hova hamarább fölesküdni siessen. Mert minden eddigi győzelmeink’ biztosítéka egyedül csak a fegyveres önerő.”[33]

A nemzetőrségnek mint önálló fegyveres testületnek a jogi keretét végül az 1848. évi XXII. törvénycikk biztosította. Az országgyűlésben a törvény megalkotása körül sok vita folyt, végül a konzervatívok érvelésének engedve a proletár elemeket jogilag teljesen kizárták, nehogy „communisticus tanokat hirdető emissariusok” kerüljenek be a nemzetőrség soraiba.[34] Ennek érdekében az 1848. évi XXII. tc. 1. §-a világosan lett megfogalmazva: „Mindazon honlakosok, kik városokban, vagy rendezett tanácscsal ellátott községekben, 200 pengő forint értékü házat, vagy földet, egyéb községekben féltelket, vagy ezzel hasonló kiterjedésü birtokot kizáró tulajdonul bírnak, vagy ha illy birtokot nem bírnak is, de 100 pengő forint évenkénti tiszta jövedelmök van húsz éves kortól ötven éves korukig – ha gazdai hatalom alatt nincsenek – a nemzetőrseregbe beirandók, és fegyveres szolgálatot tenni tartoznak.” Azonban az 1848. évi XXII. tc. 3. §-a mégis biztosított egy jogi kiskaput, és az illetékes hatóságok döntésére bízta, kiket soroz be a szolgálatra kötelezetteken kívül: „A nemzetőrségi fegyveres szolgálatra kötelezetteken kívül, az illető megyei, kerületi, városi vagy rendezett tanácscsal ellátott községi hatóságok, a nemzetőrségbe még más olly honpolgárokat is besorozhatnak, kiket az alkotmányos rend fentartásában érdekletteknek, s e kitüntetésre méltóknak itélnek.” A törvény által biztosított szabad döntés hatása a kecskeméti nemzetőrség társadalmi összetételében, mint látni fogjuk, meg is mutatkozott. Városunk számára azonban sokkal fontosabb volt az 1848. évi XXII. tc. 2. §-a: „A nemzetőrséget kir. városokban, s rendezett tanácscsal ellátott községekben, a helybeli hatóság; más helyekre nézve pedig az illető megyei vagy szabad kerületi törvényhatóságok szerkezendik össze.” Ez azt jelentette, hogy Kecskemét mint önálló tanáccsal rendelkező város a megye közbenjárása nélkül szervezhette meg nemzetőrségét, és a város vezetése úgy tekintett e kiváltságra, mint egy jelentős lépésre a szabad királyi városi státusz felé.[35]

A törvény a minisztérium (vagyis a Batthyány-kormány) fennhatósága alá rendelte az egész nemzetőrség intézményét (1848. évi XXII. tc. 35. §), így a kiképzés és a felfegyverkezés biztosítása kormányzati hatáskörbe került (1848. évi XXII. tc. 11–12. §§). Ennek tudatában a kecskeméti választmány meg is kezdte a felkészülést. Április 14-én vette át városunk a nemzetőrség oktatási szabályzatát 28 példányban,[36] ezt követően április 25-én a Pestre küldött nemzetőr kapitányok 12 db oktató könyvet, 12 db kisebb hadgyakorlatot tanító könyvet, a lovas őrsereg számára egy trombitát és a megyétől 100-100 kardot és pisztolyt vásároltak.[37] Április 26-án a nemzetőrség lobogójához elkészültek a bojtok selyemből és szőrméből.[38]

A legfontosabb feladat azonban megfelelő számú puska és kellő mennyiségű lőszer beszerzése volt, amiért a városi tanács és a választmány küldöttség útján folyamodtak a kormányhoz. A kérés hamar meghallgatásra talált. Batthyány Lajos miniszterelnök távollétében Deák Ferenc igazságügyi miniszter egy Pesten, május 2-án kelt levelében értesítette a kecskeméti főbírót 500 db szuronyos puska megküldéséről a nemzetőrség részére. A levélből kiderül, hogy Deák felelősségteljes eljárást várt el a helyi vezetőktől a fegyverkiosztással kapcsolatban: „…itten tehát még saját felelősségem mellett arra figyelmeztetem Önt [ti. Nagy Lajos főbírót], miszerint mindazoknak, kik a nemzetiség tekintetében veszélyesnek tarthatók, vagy kik a nemzetőrségbe beállani vonakodnak, vagy pedig kik a belcsend és nyugalom megzavarhatása tekintetében gyanusak lennének, fegyver ki ne szolgáltassék.”[39] Tehát a más nemzetiségekhez tartozóknak, a szolgálattól vonakodóknak és a bűnözésre hajlamosaknak tilos volt fegyvert adni. Az igazságügyi miniszter emellett felhívja a figyelmet, hogy ingyen csak azok juthatnak hozzá a fegyverekhez, akik azokat megszerezni nem képesek, másoknak 14 forint 18 krajcárt kell fizetni.[40] A puskákat nem végleg, csak használatra adták ki, hatósági felhívás esetén újra be kellett szolgáltatni őket.

5. kép Deák Ferenc igazságügyi miniszter levele 500 db puska
megküldéséről a kecskeméti nemzetőrség részére (Pest, 1848. május 2.)
(MNL BKML IV. 1604. I. 38.)

A kormánytól kapott 500 db szuronyos fegyver átvételével és Kecskemétre szállításával Gömöry Frigyes választmányi tag volt megbízva. A fennmaradt levéltári források alapján a közel 65–70 mázsányi puskaszállítmányt a budai fegyvertárból először Pestre, majd onnan vasúton egészen Ceglédig szállították, ahonnan vaspálya híján május 7-én 4 fuvaros juttatta el szekereken a fegyveres ládákat és a kiképzésre küldött 4 katonát Kecskemétre, a város költségén.[41] A kormány ezzel eleget tett törvényszabta kötelezettségének: biztosított a kecskeméti nemzetőrség számára kiképzőket a katonaságból (1848. évi XXII. tc. 12. §) és lőfegyvereket a közállományból (1848. évi XXII. tc. 11. §). Az 500 db szuronyos puska, és a szabadságharc folyamán további fegyverek kiosztásáról fennmaradt egy nyilvántartás, amely szerint 1848. május 9. és augusztus 7. között 763 alkalommal osztottak ki fegyvereket nemzetőröknek.[42] A kormánytól kapott 500 db lőfegyver kiosztása az összeírás alapján május 9-én kezdődött és május 18-án fejeződött be. Az átvételek rögzítése előtt az 1848. évi XXII. tc. 16. §-nak megfelelően egy nyilatkozat olvasható, amelyben a kecskeméti nemzetőrök kötelezik magukat a fegyverhasználati díj megfizetésére, és felelősséget vállalnak a fegyverükben okozott, illetve keletkezett esetleges károkért.[43]

Kutatásom szempontjából a nyilvántartásnak csak a kormánytól kapott fegyverek kiosztásával kapcsolatos részét (1–500. tétel) vizsgáltam.[44] Az összeírás szerint az 500 db szuronyos puskából 20 db (331–350. tételek) a református tanulókhoz került,[45] míg 16 db (485–500. tételek) Herczeg Kálmán kapitány nyugtatványa mellett lett kiadva az egyik közőrtanyára.[46] Az így kihelyezett fegyvereket valószínűleg a gyakorlatozásokhoz használhatták, vagy tartalékba kerültek. A fennmaradó 464 db puskát már a nemzetőrök között osztották ki. A nyilvántartás alapján összegeztem, hogy az egyes foglalkozási körök mekkora számban és milyen arányban részesültek a 464 db lőfegyverből (1. táblázat). A foglalkozási kört tekintve a fegyverekhez jutók 57,5%-át a mesteremberek adták (267 fő), amely rámutat, hogy Kecskemét városában a tehetséges iparűzők kellő jövedelemmel bírtak a fegyverhasználati díj megtérítéséhez. A második helyen a gazdálkodók (108 fő) álltak 23,3%-kal, akiknek többsége valószínűleg saját földdel bírt, vagy tehetős haszonbérlők lehettek, mindenesetre nem egyszerű földművesek vagy zsellérek voltak. Érdekesség, hogy a 13,4%-ot kitevő 62 fő értelmiségi közül 45 ügyvéd volt, akikről feltételezhetnénk, hogy társadalmi státuszuknál és vagyonuknál fogva saját puskával, pisztollyal is bírhatnának, ennek ellenére mégis használati díj fejében vettek fel fegyvert a kormány által küldött puskákból.

1. táblázat. A kormánytól kapott 464 db szuronyos
puska kiosztása (Kecskemét, 1848. május 9–18.)

A nyilvántartásból az is leszűrhető, hogy a fegyvereket a megállapított használati díj fejében osztották ki a kecskeméti nemzetőrök között, tehát ingyen senki sem jutott hozzá, és csak azok a törvény által is szolgálatra kötelezettek kapták, akik meg tudták fizetni az esetleges károkat. Ez a tény rávilágít arra, hogy a kecskeméti nemzetőri választmány már 1848 tavaszán komoly pénzhiánnyal küzdhetett, és így lehetősége nyílt a fegyverhasználati díj beszedésével némi bevétel szerzésére, amelyet aztán más hadi kiadásokra fordíthatott. Másrészt viszont a kevésbé vagyonos, esetleg vagyontalan nemzetőrök, akik az 1848. évi XXII. tc. jogerőssé válása után jobbára csak önkéntesek lehettek, egyáltalán nem jutottak lőfegyverhez a központi állományból, és csak saját puskáikat, pisztolyaikat vagy egyéb fegyvereiket használhatták, már ha volt. Azonban a kormánytól érkezett szállítmány ellenére a fegyver- és lőszerhiány rendkívül jelentős maradt, amelyről egy május 18-i tanácsi határozat is tudósít: „… kívánatos volna, hogy mindenik nemzetőr fegyverrel láttatnék el, azonban alig lehet reményleni, hogy mostanában mindnyájan fegyvert nyerjenek, mindamellett szükséges volna, hogy azok, kik már fegyvereket csakugyan kaptak, továbbá a’ kiknek saját fegyvereik vannak, a’ lövésben is gyakorolnák magukat, de mit lőszerek nélkül szinte nem tehetnek; továbbá szükségesnek látván, hogy azok is kiknek fegyverük nincs, addig is míg azt kaphatnak, szerezzenek házi fegyvereket, vasvillákat ’s kiszegezett kaszákat, nehogy a történhető veszedelem idején készületlen találtassunk.”[47] Az aggodalmak nem voltak alaptalanok, hiszen 1848 áprilisától jól szervezett szerb csapatok támadásaitól lehetett tartani a Délvidéken. A fegyverhiány és a szerb veszély fennállása közepette a városi tanács több gyors, szükség szülte határozatot fogadott el május 18-án: 1. Nagy Lajos főbíró lett megbízva puskapor, töltény, gyutacs és további lőfegyverek megrendelésével, beszerzésével következő pesti kiküldetésekor; 2. felkérték Gassich János második bírót és Fejes János választott polgárt, hogy érdeklődjenek hozzáértő mestereknél „kiszegezett kaszák, vagy hasonnevű öldöklő fegyverek” előállítási módjáról, és járjanak utána, honnan szerezhetnének jutányos áron 500 darabot a nemzetőrség részére; 3. Gömöry Frigyes választmányi tagot Szegedre küldték, hogy az ellenséges megmozdulásokról tudósítson; 4. elrendelték Kecskemét körbekerítését 2 öl széles árokkal és sánccal.[48] Az intézkedéseket látva megdöbbentő, hogy a 19. század közepén, amikor az emberiség a hadviselés tűzerőre és modern lőfegyverekre épülő korszakába kezdett lépni, a kecskeméti nemzetőrséget elavult vasvillákkal és kaszákkal próbálták kétségbeesetten felfegyverezni.

A kiképzést, a puskákkal való gyakorlatozást egy lövölde biztosította, amelyet a Polgári Casino nemzetőrnek jelentkezett tagjai alakítottak ki április 21-én, mivel „a polgári katona célszerű, és sikerdús kiképzése csak az által éretik el, ha fegyverét mindkét alakban ügyesen tudja használni, azaz: hogy lövő és szuronyozó ügyességgel bírjon.”[49] A lövölde alapításáról szóló levél legfőbb érdekessége mégis az, hogy ennek korábbi hiányát tartották a polgárok puskáktól és lövéstől való idegenkedésének fő okaként. A levélnek ez a rövid megjegyzése egyértelműen arra utal, hogy a nemzetőri szolgálatot az első napok lelkesedése után nem mindenki teljesítette szívesen, többen vonakodhattak a gyakorlatozásoktól, tehát a kecskemétiek körében eléggé megosztott lehetett a nemzetőrség intézményének támogatottsága. Voltak persze lelkes hazafiak is, mint például Vasváry Ferenc, akik élvezték a gyakorlatozásokat: „Barátaim látogatása megeleveníté előbbi kedélyemet, s elmentem velök a hadgyakorlatokra, melyeket eddig személyesen nem láttam. Herczeg Kálmán iskolatársam s barátom volt katona, most nemzetőrkapitány tanította a víg kedélyű, teljes erőben lévő férfiakat, miként az alig serdült fiatalságot. Mindenki honvéd és nemzetőr akart lenni. […] Nehány nap alatt csak látva is igen sokat elsajátítottam a hadgyakorlatokból és annyira ösztönzött vágyam, hogy […] bejelentettem magamat a rendes nemzetőrök sorába. […] Nem csak a rendes gyakorlatokon vettem részt, de külön is, Valkay Endre kiszolgált tüzérőrmester, gyermekkori barátomtól is. Megtanultam tőle puskával és karddal mindennemű fogásokat.”[50]

A fegyverkezés és kiképzés közepette megkezdődött Kecskeméten a XXII. tc. szerint a nemzetőrök összeírása. Ennek kezdetét a tanács május 16-ra tűzte ki.[51] Az összeírás kapcsán ismét szembetűnik, mennyire megosztottak voltak a kecskemétiek a nemzetőrség irányában. A tanácsnoki jelentések szerint „a közlakosság nagy része a nemzetőrségi szolgálatról balul értesülve attól felettébb vonakodnak ’s a rendes szolgálat tételtől egy átaljában idegenek.”[52] Ha a március 17-én önként jelentkezettek társadalmi státuszára visszapillantunk, megállapíthatjuk, hogy zömmel a városi elit és értelmiség köréből kerültek ki. Tehát az elégedetlenkedők leginkább a gazdálkodással, földműveléssel foglalkozók, illetve a különféle iparűzők lehettek, akik a nemzetőrséget huzamosabb időre szóló sorkatonai szolgálattal azonosítva attól tartottak, hogy elvesztik megélhetésüket. Ezért is fordult a városi tanács az egyházak lelkészeihez, hogy az istentiszteleteken tájékoztassák a híveket az ország körülményeiről, a törvényekről, és hogy „a nemzetőrsereg nem külellenséggeli szembeszállásra, hanem saját belső csendességünk ’s a belbéke védelméül szolgál.”[53] A tájékozatlanság országos jelenség volt, holott a pesti választmány például egy március 30-án kelt hirdetményében már világosan megfogalmazta a nemzetőrség és a hadsereg közötti különbségeket: „A’ katona elvonatik lakától. A’ nemzetőr tüzhelyénél marad. A’ katona egész idejét állásának ’s hivatásának áldozza fel. A’ nemzetőr házi rendes foglalkozását teljesitheti, élemét háboritás nélkül keresheti. A’ katonák külső ellenség elébe szállani kötelesek. A’ nemzetőrök a’ belső ellenségek, a’ közrend ’s csend háboritói ellen védelmezik közösen vagyonukat ’s életüket.”[54] Az, hogy hónapokon átnyúló tájékozatlanság állt fenn a nemzetőrség kapcsán, véleményem szerint komoly társadalmi problémára mutat rá a szabadságharc küszöbén. Ott húzódik mögötte a köznép bizalmatlansága vezetői felé, érdektelensége az értelmiségiek által kijelölt forradalmi célok iránt, és sajnos iskolázatlansága is. A hirdetményeket, hírlapokat lehetetlen volt eljuttatni a városok peremén fekvő tanyákba, és az ott élők összeírása is nehézkesnek bizonyult. A problémát a városvezetés csak tetézte a nem megfelelő kommunikációs csatornák megválasztásával és közlési potenciájának korlátozottságával, ugyanis a hirdetményeket ember híján nem lehetett eljuttatni mindenhova. Iványosi-Szabó Tibor a május 16–20. közötti összeírások elemzésekor ugyan helyesen állapítja meg a kecskeméti nemzetőrség rendkívül heterogén társadalmi összetételét, de a puszta statisztikai adatok alapján téves az a következtetése, „hogy a szegény parasztság és a városi szegénység nem vesztette el bizalmát a nemzeti kormányban, a nagyobb településeken eredményesen dolgoztak a korábbi társadalmi fenntartások, ellenérzések feloldásán, és a parasztság hajlandó volt bizalmat előlegezni az egyre nagyobb gondokkal küszködő kormányzatnak.”[55] Hiába írták össze tehát a kötelezettek közé az alsóbb néprétegekhez tartozókat is, a szolgálattól való vonakodásuk épp az ellenkezőjét bizonyítja Iványosi állításának. A megélhetésüket féltők fenntartásai azonban csak akkor bizonyultak valósnak, amikor már a nemzetőrséget is bevonták a délvidéki harcokba.

6. kép. A közbátorsági állandó választmány
hirdetménye a nemzetőrség intézményéről (Pest, 1848. március 30.)
(MNL BKML IV. 1604. VIII. 26.)

A nemzetőrök tizedenként történő összeírását május 20-án befejezték, az eskütétel napját május 21-re tűzték ki, majd elrendelték a tisztválasztást és a századokra osztást lakhely szerint.[56] Számításaim szerint összesen 2427 fő törvény szerint kötelezettet és önkéntest írtak össze Kecskeméten.[57] A helyi nemzetőrség társadalmi összetételének megállapítása végett azonban néhány személyt ki kellett hagynom az összeírtak közül, mivel esetükben olyan körülmények jelentkeztek, amelyek lehetetlenné tennék számukra a szolgálattételt, ezért ők nem szerepelnek a statisztikákban. A 2427 főből először kivontam 3 főt, akik az összeírás készítésekor már halottak voltak.[58] Másodszor kivontam 1 főt, mivel már elhagyta Kecskemétet.[59] Az 1848. évi XXII. tc. 4. §-a kimondta, hogy „a nemzetőrségből kirekesztetnek olly egyének, kik rablás, lopás, csalás, hitszegés, gyujtogatás, vagy gyilkosság miatt büntetve voltak.” Ezért az összeírtak sorából 2 fő rabot, rovottat vontam ki.[60] Végül még 1 fővel kellett csökkenteni a létszámot, mert egy önkéntes időközben visszalépett.[61] Így Kecskeméten, 1848. május 20-án összesen 2420 főből állhatott a nemzetőrség.[62]

A nemzetőrök életkor szerinti megoszlása eléggé tág határon mozog, és elsősorban az önkéntesek miatt nem szorítkozik csupán a 20–50 év közöttiekre (2. táblázat). Az összeírások alapján a kecskeméti nemzetőrök a 17–68 év közötti korosztályból kerültek ki. A legidősebb, a Bencsik Lászlónál zsellérként dolgozó, 68 éves Kotsisovszky György szűcsmester volt, aki önkéntesként jelentkezett.[63] A legfiatalabbakat szintén az önkéntesek között találjuk, 5 fő töltötte be csupán a 17. életévét.[64] A törvény szerint kötelezettek életkor szerinti megoszlása szinte teljesen megfelel az 1848. évi XXII. tc. 1. §-ban foglalt korhatároknak. Érdekesség viszont, hogy 3 fő tizenéves is bekerült a kötelezettek közé, valószínűleg őket a tc. 3. §-a alapján a városi tanács méltónak találhatta a kötelező szolgálatra.[65] A bizonytalanoknál az életkor kérdéses, ezért kerültek külön a statisztikába.[66] A nemzetőrségben a korosztályok eloszlását illetően a kötelezettek 42%-át a negyvenes (771 fő), 36,1%-át a harmincas korosztály (662 fő) adta, mivel ezek a korcsoportok magántulajdonuknál fogva voltak a leginkább érdekeltek a vagyonvédelemben. A húszas korosztály (392 fő) a kötelezetteknek mindössze 21,7%-át alkotta, az önkénteseknél viszont nem meglepő, hogy a húszasok (323 fő) kalandvágyuknál fogva 55,1%-ot képeztek. Az önkénteseknél talán kicsit alacsonynak tűnhet a 20 év alattiak száma, a 41 fő alig érte el a 7%-ot. Az életkor szerinti megoszlásból egyértelműen látszik, hogy a teljes nemzetőrség túlnyomó része, 96,8% a törvénynek megfelelően a 20–49 év közöttiekből tevődött össze: közel 34,7%-ot a negyvenes (839 fő), 32,6%-ot a harmincas (788 fő), és 29,5%-ot a húszas éveikben járók (715 fő) tettek ki.

2. táblázat. A kecskeméti nemzetőrök megoszlása
életkor szerint (Kecskemét, 1848. május 20.)

A szolgálatra kötelezett nemzetőrök tizedenként való megoszlása nagyjából arányos, kirívó eltéréseket inkább az önkéntesek számában tapasztalunk (3. táblázat). Például a 6. tized (121 fő) és a 9. tized (136 fő) önkénteseihez képest az 1. tized (15 fő) jóval kevesebbet adott. Szintén alacsony az önkéntesek száma a 4. tizedben (16 fő), a 7. tizedben (22 fő) és a 11. tizedben (17 fő).

3. táblázat. A kecskeméti nemzetőrök összeírása
tizedenként (Kecskemét, 1848. május 20.)

A nemzetőrök társadalmi összetételében, ahogy Iványosi is megállapította, elég nagy sokszínűség mutatkozik, a törvény által kiszabott vagyoni cenzus nincs szigorúan véve, szegényebbek is bekerültek az összeírtak közé (4. táblázat). Azonban ez, ahogy már fentebb megállapítottam, még nem jelenti, hogy a mezőgazdasági munkát végzők, a mesterek és a kétkezi munkások zöme teljes elhivatottsággal vállalta a szolgálatot, sőt, megélhetésük elvesztésének kockázata miatt inkább vonakodhattak tőle.

4. táblázat. A kecskeméti nemzetőrök
társadalmi összetétele (Kecskemét, 1848. május 20.)

A társadalmi összetétel vizsgálatát nehezítette, hogy egyes esetekben a foglalkozások átfedéseket is mutattak, tehát egyes nemzetőrök akár két kategóriába is besorolhatók lehettek volna.[67] Ennek kiküszöbölése érdekében a polgári állást vettem elsődlegesnek, és nem a tisztséget a statisztika elkészítésekor. Az eredményekből látszik, hogy a nemzetőrség túlnyomó részét, 60,5%-át a mezőgazdaságból élők (1465 fő) adták. A második helyet a mesteremberek, iparosok (644 fő) foglalták el 26,6%-kal. Ez a két csoport alkotta a kecskeméti nemzetőrség 87,1%-át, a maradék 12,9%-on más státuszokba tartozók osztozkodtak. A szolgálatot valóban senkitől sem tagadták meg vagyoni okok miatt. Buttinger Ferenc (35) jómódú tőkésként került az összeírtak közé,[68] Zágonyi Alba Ferenc (43) nemes volt,[69] míg Sós János (25) cseléd gazdasszonya, Bocskoros Tóth Istvánné engedélyével jelentkezett önként nemzetőrnek.[70]

A vagyoni különbségek a mezőgazdasági munkából élők megoszlásán is jól látszanak, hiszen a saját birtokkal rendelkező, tehetősebb gazdáktól egészen az egyszerű napszámosként dolgozó földművesekig eléggé széles a skála (5. táblázat).

5. táblázat. A mezőgazdaságban dolgozók
tizedenként (Kecskemét, 1848. május 20.)

A mezőgazdaságból élők statisztikájából a legérdekesebb következtetéseket a gazdálkodók, gazdafik és földművesek adataiból vonhatjuk le. Iványosi szerint a gazdálkodók és a gazdafik az önálló földbirtokkal bíró parasztok és azok családtagjai, míg a földművesek főként a helyi zsellérek, napszámosok lehettek.[71] Teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a gazdálkodók (931 fő) alkották a teljes nemzetőrség (2420 fő) magját, hiszen az összeírtak közel 38,5%-a közülük került ki. Utánuk a földműveseké (453 fő) a legjelentősebb csoport 18,7%-kal. Így mindkét csoport meghatározó létszámát adta a kötelezetteknek és az önkénteseknek is: a gazdálkodók közül 781 főt kötelezettként (70,4%), 150 főt önkéntesként (42,1%), míg a földművesek közül 312 főt kötelezettként (28,1%), 141 főt pedig önkéntesként (39,6%) írtak össze. A gazdafik közül 62 fő (89,5%) nem rendelkezett kellő vagyonnal, hogy szolgálatra kötelezett lehessen, egyesek közülük 20 év alatti is volt, ezért jobbára önkéntesként csaptak fel nemzetőrnek.

Az összeírtak között sokféle mesterember, iparűző fordult elő, egyes szakmákat szép számmal, míg másokat csak elvétve képviseltek (6. táblázat). Az adatok alapján a 644 fő iparos közül a legnagyobb arányban előfordulók: 68 fő csizmadia (10,5%), 64 fő mesterember (9,9%, ők saját műhellyel bíró mesterek, céhmesterek lehettek), 59 fő szabó (9,2%), 49 fő kőműves (7,6%), 46 fő takács (7,1%), 45 fő kovács (7%), 36 fő szűcs (5,6%), 33 fő tímár (5,1%), 33 fő kézműves (5,1%) és 25 fő molnár (3,9%). A többi mesterség aránya egyenként már nem éri el a 3%-ot. A statisztikából az is kiderül, hogy a 3., 5., 6. és 7. tizedekben írták össze a legtöbb iparost, az 1., 2., 4., 8. és 10. tizedekben is jelentős a számuk, míg a 9. és 11. tizedekben fordul elő a legkevesebb.     

6. táblázat. Mesteremberek, iparosok
tizedenként (Kecskemét, 1848. május 20.)

A munkások, kétkezi munkát végzők alkották a nemzetőrség harmadik legnagyobb csoportját (7. táblázat). Jóllehet a törvényhozás során a kihagyásukra törekedtek, Kecskeméten mégis 84 fő munkás került a kötelezettek közé, 34 fő pedig önként jelentkezett. Mivel városunk mezőváros volt, az összeírásban természetesen nem gyári munkások szerepelnek, hanem inkább alkalmi munkát végző személyek. Érdekes, hogy ennek a csoportnak a zömét a 6. tized (45 fő = 20 fő kötelezett + 25 fő önkéntes) és a 10. tized (47 fő kötelezett) adták. Viszont alacsony társadalmi rangjukat jól szemlélteti, hogy a város központi részének számító 1–3. tizedekből azért nem kerültek összeírásra, mert lakhelyeiket ott nem tudták megfizetni.

7. táblázat. Munkások, kézimunkások
tizedenként (Kecskemét, 1848. május 20.)

A nemzetőrségbe összeírt értelmiségiek, tisztviselők az iparosokhoz hasonlóan széles skálán mozogtak (8. táblázat). Különbség viszont az iparosokhoz képest, hogy ezt a társadalmi csoportot jobbára egy szakma képviselte nagy számban és arányban, a többi elenyészőnek mondható: a 97 fő értelmiségi közül 52 fő ügyvéd (53,6%) volt. Tizedenként való megoszlásuk pedig a munkásokkal szemben mutat jelentős eltérést: túlnyomó részük a központi tizedekből került az összeírásba, míg a 9–11. tizedekből együtt mindössze 3 fő (1 fő kötelezett + 2 fő önkéntes). Ebből látszik, hogy társadalmi rangjuknál fogva inkább Kecskemét belterületén éltek, nem a város peremén.

8. táblázat. Értelmiségiek, tisztviselők
tizedenként (Kecskemét, 1848. május 20.)

A kereskedelemmel foglalkozók száma nem volt túl jelentős a nemzetőrök között (9. táblázat). A 45 főből 22 fő kereskedő (48,9%) volt. A statisztika alapján kiemelném még az önkéntesek alacsony számát (7 fő), akik közül ketten ráadásul csak segédek voltak, tehát kereskedésben dolgozhattak, és így kevés jövedelemmel bírhattak, emiatt valószínűleg nem tartották károsnak a nemzetőri szolgálatot a megélhetésükre. Mások viszont, akik a kötelezettek sorába nem kerültek be, úgy gondolhatták, hogy megélhetésüket kockáztatnák az önkéntességgel, ezért nem is jelentkeztek a nemzetőrségbe.

9. táblázat. Kereskedelemmel foglakozók
tizedenként (Kecskemét, 1848. május 20.)

A más polgári állásban, státuszban levő személyek száma csekély a május 16–20. között összeírt nemzetőrök között (10. táblázat). A rendfenntartók, kiszolgált katonák száma mindössze 15 fő a nemzetőrségben, és rajtuk kívül csak néhány összeírt személynél említik még a megjegyzés rovatban, hogy volt katona.[72] Ez azt jelenti, hogy 1848 májusában rendkívül kevesen bírtak katonai tapasztalattal, amely a szabadságharc kitörésekor nagy hátrányt jelentett. Ugyanis 1848 júliusától városunk nemzetőrségének már hadászati feladatokat is el kellett látnia, így voltaképp több kecskeméti nemzetőrt megfelelő harci tapasztalat nélkül vetettek be a délvidéki harcokban. A helyzetet csak súlyosbította, hogy nem állt rendelkezésre kellő számú puska, elegendő lőszer és ellátmány.

10. táblázat. Vegyes polgári állású, státuszú
nemzetőrök tizedenként (Kecskemét, 1848. május 20.)

7. kép. Herczeg Kálmán tiszti rangra ajánlja magát
a kecskeméti nemzetőrségbe (Kecskemét, 1848. május 22.)
(MNL BKML IV. 1604. I. 52.)

Az 1848. május 16–20. közötti összeírásokból nem csak a kecskeméti nemzetőrség társadalmi összetételére vonatkozóan kaphatunk átfogó képet. A szolgálatra való alkalmasság felmérésekor a 2420 főből 109 fő (4,5%) egészségileg alkalmatlannak találtatott: 98 fő kötelezettnél tartós tehetetlenséget állapítottak meg, 8 fő kötelezett esetében átmeneti betegségeket tapasztalhattak, amelyek után alkalmassá nyilvánították őket, míg 3 fő önkéntest saját kérésükre vettek fel a nemzetőrök közé egészségi panaszaik ellenére (11. táblázat).[77] Alkalmatlanságuk ellenére mégis bekerültek az összeírásba. Az alkalmatlanok közül 35 főről csupán annyit tudunk, hogy egészségtelen, beteges, ágyban fekvő beteg, vagy betegsége folytán tehetetlen (32,1%), pontos okát tartós vagy átmeneti alkalmatlanságuknak nem adták meg. A leggyakoribb egészségi probléma a mozgásszervekhez köthető: 33 főnél említik, hogy lába, karja, keze hibás vagy nyomorék, vagy épp sánta (30,3%). A második helyen a vakok és látáskárosultak (11 fő, 10,1%), a harmadik helyen a süketnémák és halláskárosultak (9 fő, 6%) állnak. Előfordulnak komoly betegségek is, mint az epilepszia („nehézkór”), izomsorvadás, vagy a sérvek különböző formái. A 109 fő egészégileg tehetetlen betegségfajtáit egy összesítésben lehet legjobban áttekinteni (12. táblázat).

11. táblázat. Egészségileg tehetetlenek,
alkalmatlanok tizedenként (Kecskemét, 1848. május 20.)

12. táblázat. Egészségileg tehetetlenek megoszlása
betegségek szerint tizedenként (Kecskemét, 1848. május 20.)