Múltbanéző 14. (6)

EMLÉKLAP A KECSKEMÉTI
NAGYTEMPLOM ÉRCTORNYÁNAK ÚJJÁÉPÍTÉSÉRŐL
(1863)

Forrásközlés

A kecskeméti Nagytemplom építése 1774-ben vette kezdetét. A még torony és oltár nélkül álló templom felszentelésére 1791. szeptember 4-én került sor. A márványpadló 1792-ben, az oltárképek 1793-ban, a toronysisak pedig 1806-ra készült el. A város legnagyobb és legimpozánsabb épülete sajnos nagyon rövid ideig pompázhatott a maga teljességében, ugyanis az 1819. április 2-i nagy tűzvész során, a templom tetőzetének lenolajos zsindelyfedése is tüzet fogott, és rövid idő múlva, a 13 évvel korábban elkészült érctorony a templom előtti téren izzott.[1] A katasztrófa eseményeit a három nappal későbbi tanácsülési jegyzőkönyv is rögzítette: „…[a Nagytemplom] melynek tetejéről a tűz tornyába belékapván, az abban volt 5 harangokat elolvasztotta és felhatván a rézzel fedett és ezen város díszességét nevelő toronyba, annak fájait belülről elégetvén, le döntötte…”[2] A ferencesek háztörténete beszámolt a plébániatemplom harangjainak, köztük a 125 éves, 24 (bécsi) mázsás „Miklós”-nak nevezett harang pusztulásáról: „Ezt a harangot és egyben a tornyot mindenki nagyon megsiratta. […] A veszélyessé vált plébániatemplom helyett a kegyesrendi templomban folyt az összes plébániai teendő. A temetésre nálunk harangoztak.”[3]

E szörnyű nap történetét Jókai Mór leírásából is ismerjük, aki maga ugyan nem volt szemtanúja a tűzvésznek, de kecskeméti diákévei alatt sok elbeszélést hallhatott róla, amelyek – érthetően – mély nyomot hagytak benne: „A harangok lassanként elnémultak, amint a templomok egyenkint égni kezdtek; csak a nagy torony a vásártér közepén kongatta még ércszavait, míg a közelgő lángok oldalait feketíték. – A toronyőr, egy vén, mogorva Quasimodo egyedül volt a toronyban, s még akkor is, mikor annak lépcsői alulról már meggyulladtak, mikor a toronyablakon a füst kezde kitódulni éles lángalakoktól átkígyózva – még akkor is lehete hallani az egyenként félrevert kongásokat, s lehete látni a toronyerkélyen, a szédítő magasban a toronyőr alakját fantasztikus füstgomoly közt megjelenni, amint kürtjét szokás szerint kétszer megfúvá, s rendületlen hidegvérrel néze le a szüntelen emelkedő lángoszlopokra. Néhány perc múlva elnémult az utósó harangszó is; a láng összecsapott a torony fölött, az érctető olvadtan zuhant le a templom romjaira, a torony lobogva gyulladt ki, a nép sírt, a vihar kacagott; s mint az évkönyvben írva van: felégett a piac közepén a szalmaszál.”

A plébániatemplom csonkaságáról egy 1845-ös városismertetésben olvashatunk: „Eredetileg e templom tornyának magassága, az alapzattól kezdve a csúcsig, 42 öl volt, de az 1819-ki tűzvész alkalmával, midőn Kecskemétnek egy igen nagy része porrá égett, e templom is elégvén, tornya ledőlt s most mintegy 10-12 öllel alacsonyabb. Ugyan e tűz után nyert rézfedelet.”[4]

Az épület a hívek nagy szomorúságára negyvennégy évig állt így, tornyának újjáépítésére csak 1863-ban nyílt lehetőség. Ekkor a szokásoknak megfelelően ünnepélyes keretek között ólomdobozba forrasztott emléklapot helyeztek el a kereszt alatti gömbbe, mementóként az utókor számára. A dokumentum szövegét, amelyet az alábbiakban teljes egészében közreadunk Balla János kecskeméti levéltárnok feljegyzéséből ismerjük.[5] A nagytemplom várhatóan 2019-ben megkezdődő felújítása során remélhetőleg az eredeti emléklap is napvilágra kerül, és megpillanthatják Kecskemét város katolikus hívei.

Az 1863. június 22-én a helybeli római katolikus anyatemplom tornyára feltett gömb a következő emléklapot foglalja magában:

„A Teljes Szentháromságnak az Atya Fiú és Szent Lélek Istennek Nevében.

Ezen emléklap juttassa tudomására az utókornak, hogy ezen torony, melynek csúcsán álló érczgömb ezen emléklapot magában foglalja, az Üdvözítő Úr Jézus Krisztus dicsőséges mennybemenetele ünnepére felszentelt kecskeméti római katholikus egyházközség anyatemploma díszére emeltetvén először a mostanihoz mindenben hasonló alakban 1806. ik évben készíttetett, de 13 év múlva 1819 ik évben Szent György havának 2 ik napján virág vasárnap előtti pénteken esti kilenczedfél órakor támadt viharos tüziveszélyben a város nagy részével s az anyatemplom födelével együtt leégvén a vallásnak, egyháznak, városnak a díszét a kecskeméti buzgó római katolikus nép 44 éven át nélkülözte, az atyák fiaiknak, a vének unokáiknak sóhajtva panaszolván a nagy szerencsétlenséget, mely őket a nagyszerű anyatemplom fődíszétől megfosztotta. E most folyó 1863 ik évben azoknak unokái, kik e tornyot valaha eredeti díszében örvendezve látták, azt Isten segedelmével ugyanazon alakban, mint először épült, közóhajtásra, közös erővel, s buzgó áldozatkézséggel Isten dicsőségére üdvözítő urunk Jézus Krisztus dicső menybemenetele ünnepének magasztos jelzésére, a keresztyén kat[olikus] hívek lelki gyarapodására ismét felépítették, s annak csúcsára az üdvözítő szent kereszt alapjául ez érczgömböt, mint a szent kereszt által üdvözült világ jelvényét emeltették. Ez idő szerint a váci székesegyház megyéspüspöke lévén méltóságos és főtisztelendő Peitler Antal József, a kecskeméti róm[ai] kat[olikus] egyház megyés papja főtisztelendő Fektor József címzetes prépost; a Szent Ferenc rendi szerzet kecskeméti házának főnöke nagyon tisztelendő Gyenes Vince; a Kegyes Tanító Rend kecskeméti házának igazgatója nagyon tisztelendő Plészni Imre, a keleti szertartású kecskeméti egyházközség plébánosa nagyon tisztelendő Mirkovics Péter, a helvétiai vallású reformált kecskeméti egyházközség lelkipásztora nagytiszteletű Fördös Lajos, az ágostai vallást tartó evangyelmi [sic!] kecskeméti egyházközség lelkésze tisztelendő Torkos István, Kecskemét sz[abad] k[irályi] városnak polgármestere Hajagos Illés, ugyanezen városnak főbírája Gáspár Lajos urak.

Ezen tornyot az Isten dicsőségére, a templomnak és városnak díszére, hitsorsosainknak és összes polgártársainknak örömére, lelki vigasztalódására felépíttető kecskeméti róm[ai] kat[olikus] egyházközségnek pedig ez idő szerinti világi vagyis egyházi tanácsának tagjai lévén: főgondnok Horváth Döme, a város egyik országgyűlési képviselője; segédgondnok Battlay János. Tanácstagok a városi tanács részéről: Kovács József, ifj. Flórián György, Szabó Imre városi tanácsnokok; Sikari Kovács József és Bagoss Endre városi jegyzők, Halasi Sándor tiszti ügyész, Balla János levéltárnok, Szűcs Imre mérnök, a városi képviselők részéről Hajagos Illés, Hornyik János, Kovács László, Ferenczy Gergely, Ferenczy László, Horváth János, Viszt János, F. Szabó Antal, Csősz István, Szabó György, Koltay Károly, Sándor Ferenc, Dusy János, Garay Mihály, Herczegh Károly, Farkas Gergely, Horváth Döme, Bagi László, Busa János, Bánó Imre, S. Kovács József, Bulin Frigyes, Gyenes Imre, Bódogh Ferenc, Klinger Vilmos, Horváth Péter, Fábián Károly.

Ezen emléklap irattatott Kecskeméten 1863. évi Szent Iván havának 21-én Pünkösd utáni 4-ik vasárnapon, mint az ércgömb és kereszt feltétetése előtti napon tartott egyházi tanácsülés alkalmával.”