Jelenlegi hely

Petőfi 200 – Elindult a programsorozat

2022.05.19.

 

Petőfi 200 címmel programsorozatot indított a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, melyhez a megye egyik legjelentősebb kulturális intézményeként az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára is örömmel csatlakozott.

 

2022. május 11-én került sor az első előadásra a Klapka utcai levéltári központban, ahol a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, 11/G osztályos tanulóit fogadtuk.

*

Az ezt követő napon pedig már 2022. május 12-én levéltárosaink Kunszentmiklósra látogattak, ahol a Petőfi 200 programsorozat keretében rendhagyó történelem órát tartottak 6-11. osztályos diákoknak és tanáraiknak a helyi Varga Domokos Általános Művelődési Központ nagy előadótermében. A programon 140 fő tanuló vett részt a Kecskeméti SZCVirágh Gedeon Technikumból és a Kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Iskolából. A rendezvény első felében Hlbocsányi Norbert főlevéltáros általánosan bemutatta levéltári iratok segítségével a hallgatóságnak Petőfi Sándor korát, kitérve családja tevékenységére, illetve a céhek, mezővárosok és divat világára. Ezt követően Gönczi Gergő levéltáros tartott diavetítéssel kísért előadást Petőfi Sándor 1848 júniusában botrányba fulladt országgyűlési követválasztásáról, amelynek történetét és utóéletét intézményünkben őrzött iratokkal és korabeli újságcikkekkel szemléltette.

*

 

 

 

Utolsó frissítés:

2022.06.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges