Iskolai csoport látogatása a Városházán és a levéltárban

2018.06.26.

 

2018. június 13-án a József Attila Általános Iskolai egyik első osztálya kereste fel Kiskunfélegyházán a Városházát, ahol a szecessziós díszterem és az anyakönyvi hivatal mellett a levéltárat is meglátogatták. Itt kiegészítettük az addig a Városházáról hallott információikat, megmutattuk az érdeklődő gyerekeknek a több mint száz éves épület tervrajzát, korabeli fotóit, valamint közösen tanulmányoztuk a város címerének kialakulási folyamatát. Ez utóbbi különösen érdekelte a diákokat, mivel a kiskunkapitányos címerrel a Városháza több pontján is találkoztak már, tőlünk pedig egy kiszínezhető papírváltozatot vihettek haza. A levéltári raktár korabeli bútorzata, az ott látható iratok és kötetek sokasága pedig lenyűgözte és ámulatba ejtette a gyerekeket és a pedagógusokat egyaránt.

Kőfalviné Ónodi Márta

bkml

bkml

bkml

bkml

Utolsó frissítés:

2018.06.27.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges