Ferences kiállítás bevezetője
A ferences rend alapításának 800. évfordulója, és 306 évig tartó kecskeméti működésük emlékére, 2009. december 5-én nyílt kiállítás a kecskeméti Barátok temploma mellett a Porta Egyesület dísztermében. A kiállítást megnyitóján a rendezőkön kívül beszédet mondott dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Páter Kálmán Peregrin ferences atya.
A kiállítás forrásanyagának túlnyomó részét a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban 1950-től a rendszerváltásig őrzött* (BKMÖL XII. 4) és 1995-ben a Magyar Ferences Levéltár kezelésébe visszaadott Kecskeméti rendházi, valamint a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban található nem egyházi dokumentumok alkotják.
Köszönetünket fejezzük ki Magyar Ferences Levéltár segítő közreműködéséért. A rendezvény a Bács-Kiskun Megyei Levéltár, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Szent Miklós templom igazgatósága és a Porta Egyesület közös rendezésében valósult meg, a Karol Wojtyla Barátság Központ és Kecskemét Megyei Jogú Város Oktatási Bizottsága támogatása mellett.
*1950-ben az Állam és az Egyház közötti megállapodás értelmében Magyar Püspöki Karra kényszerített egyezség szerint a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1950:34. törvényerejű rendelete kimondta: „1.§ A Magyar Népköztársaság területén a szerzetesrendek működési engedélye ennek a törvényerejű rendeletnek hatályba lépésével megszűnik." Így a töredékesnek mondható szerzetes rendi iratok az állami levéltárakba kerültek.
Bevezető
2009. a ferencesek életében jeles esztendő. 800 évvel ezelőtt, 1209-ben hagyta jóvá III. Ince pápa a Ferenc által írt regulát, a ferences szerzetesi közösségek életszabályzatát. Ekkortól számítják az első ferences közösségek hivatalos megalakulását.
E rendi közösségek alkotta ferences család a jubileumi esztendőben számos helyszínen és számos formában emlékezik az alapítóra. Kecskemét katolikus közössége ezzel a kiállítással állít emléket Szent Ferencnek és a Kecskeméten több, mint 300 évig jelenvolt ferenceseknek.
A mindig emberközeli közösségeket alkotó ferencesek templomaikat, rendházaikat nem magányos hegycsúcsokra, erdők mélyén lévő tisztásokra építették, hanem a települések legforgalmasabb központi helyeire. Így volt ez Kecskeméten is, ahol a város háza közvetlen közelében lévő Szent Miklós templom lett az övék és mellette építették fel rendházukat. A Szent Ferenc Rend előbb Salvatoriánus, majd 1900-ból Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Rendtartományába tartozó kecskeméti rendház történetével kapcsolatosan szerencsére már jelentek meg tudományos munkák, feldolgozások. Elég itt dr. Szabó Attila, Fr. Kálmán Peregrin és Heltai Nándor munkáira utalni. Ezek a feldolgozások megkönnyítették a kiállítást rendezők munkáit. Különös jelentőséggel bír dr. Szabó Attila fordító munkája, aki az 1757-től 1903-ig latinul vezetett rendház történetet lefordította (kézirata az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára XXXII. 4/d 72. sorszám alatt található). A nyomtatásban is megjelent, dr. Szabó Attila által közreadott háztörténeti kiadványok a Historia Domus többnyire várostörténeti szempontból fontos részeit emelték ki.
Nehezebb feladat elé állította a rendezőket az, hogy a ferencesek egyéb könyveiket, levelezésüket is latin nyelven vezették a 19. század végéig. Ezekből a latin nyelvű dokumentumokból nem lehetett volna kiállítást rendezni. Szerencsére a ferencesek állandóan jelen voltak Kecskemét életében, társadalmában, így számos dokumentum maradt meg az atyákkal, és tevékenységükkel kapcsolatosan a város levéltárában. Tematikus egységekbe rendeztük a forrásokat a kiállításon és a kiállításvezetőben. Ez utóbbiban minden tematikus egységet történeti összefoglaló előz meg. A kiállított dokumentumok – a tárlókban elhelyezett kötetek kivételével – másolatok, eredeti példányuk lelőhelyét a dokumentumok mellett és a kiállításvezetőben is feltüntettük.
Reméljük, hogy ezzel a kiállítással sikerül a ma emberéhez közelebb hozni a szerzetesek elhivatott életét. Legyen áldás életükre, munkájukra!
Kecskemét, 2009
Péterné Fehér Mária
főlevéltáros
***
A ferences rend
Tágabb értelemben – minden olyan rend, amely Assisi Szent Ferenc reguláját és szellemét követi, szűkebb értelemben a Kisebb Testvérek Rendje – Ordo Fratrum Minorum.
800 éve annak, hogy Assisiben megalapította kolduló szerzetes rendjét, majd megalkotta a rend szabályzatát a halála után 2 évvel szentté avatott Szent Ferenc.
Az 1181 végén Assisiben született Ferenc fiatalon apja nyomdokaiba lépett, kereskedő lett. 1205 tavaszán csatlakozni akart a keresztesekhez, de Spoletóban egy látomás visszatérítette Assisibe. Ettől kezdve rendszeresen és hosszan imádkozott. 1206 tavaszán a püspök előtt mindenét, még ruháit is visszaadta apjának. Romos templomokat újított fel. 1208 februárjában az evangélium hallgatásakor fedezte fel hivatását az evangéliumi életre. Prédikálni kezdett, nyolc társa lett. 1209-ben rövid életszabályt írt, amit III. Ince pápa szóban jóváhagyott. 1212-ben Chiara di Offreduccio is elhagyta szülői házát, Ferenc tanításai alapján szerzetesi életet kezdett egy kolostorban. (Az ő követői lettek a „II. Rend”, a „szegény úrnők”, a klarisszák.) 1217-ben Ferenc útnak indította az első testvéreket az Alpokon túli országokba, maga pedig a Szentföldre ment. Betegen tért vissza, lemondott a Rend vezetéséről. 1221- ben a Rend káptalanja elfogadta az „Első Regulát”, amelyet III. Honoriusz pápa 1223-ban jóváhagyott. Ferenc betegségéből nem épült fel, 1226. október 3-án halt meg, Assisiben a Szent György templomban temették el. 1228-ban IX. Gergely pápa szentté avatta. Később földi maradványait átvitték a tiszteletére épített Szent Ferenc bazilikába.
Szent Ferenc Rendje egyetlen szabályra épül: az evangéliumra. Ferenc rövidebb és hosszabb regulája valójában interpretált evangélium: lelki gyermekség, belső szabadság (javaktól, címektől, becsvágytól, szenvedélytől – a bűntől való teljes elszakadás), a teremtett világ szeretete, mindenre kész szolgáló szeretet, feltétlen engedelmesség az Atya akaratának.
A rend tagjainak a szabályzat szerint maradéktalanul meg kellett valósítaniuk az evangéliumi szegénységet. Nemcsak az egyes szerzeteseknek kellett lemondaniuk minden tulajdonról, hanem a kolostorok sem rendelkezhettek vagyonnal. Életüket munkával és koldulással tartották fenn. Részt vettek a lelkipásztori munkában is, amelyet elsősorban az egyszerű nép körében végeztek. Ez megkövetelte a rendtagok magasabb képzését. A ferencesek korán bekapcsolódtak a középkori tudományos életbe.
Ferenc három rendet alapított: az elsőt a férfiak számára, a másodikat Szent Klára vezetése alatt a nők számára (klarisszák), a harmadikat a házasságban élő világiak számára.
A ferencesek rendje gyorsan elterjedt, az egyház is támogatta, mert tevékenységük nagy segítséget jelentett az eretnekmozgalmak elleni küzdelemben. A renden belül nem sokkal az alapító halála után viták támadtak a szegénység értelmezése körül. A tagok egy része a szegénység értelmezésének enyhítése mellett állt ki (konventuálisok), a másik az eredeti szabályokhoz ragaszkodott (obszervánsok). 1517-ben a rend végleg két részre szakadt: az obszervánsok részben visszaállították az eredeti szegénységet, míg a konventuálisok, vagy minoriták továbbra is az enyhébb szabályok alatt éltek. Az obszervánsokból 1619-ben kiváltak és az eredeti életmódot külsőségekben is a magukévá tették a kapucinusok.
Assisi Szent Ferenc hármas családjának első rendjét ma: a „barna ferencesek”, a fekete ruhás minoriták és a kapucinusok alkotják. A második rend a klarisszáké (ennek is vannak reformágai), míg a reguláris harmad rendbe a világi követők tartoznak.
Szent Ferenc regulája
Ferenc életformájának első megfogalmazását III. Ince hagyta jóvá szóban, 1209-ben. A közösség növekedése, arculatának kialakulása kiegészítéseket, átdolgozásokat, javításokat tett szükségessé. Ez a közös munka a káptalanokon folyt. A regula első ismert formáját 1221-ben állították össze, és 1. regula, vagy „Meg nem erősített regula” néven utalnak rá. Bartolomeo di Sassoferrato XIV. századi jogász szerint „a testvérek élete olyan újdonság, hogy előzmény hiányában nem lehet rá jogi formulát alkalmazni”. A regula végleges, azóta is érvényes szövegét III. Honoriusz pápa hagyta jóvá 1223-ban (2. regula, „Megerősített regula”). Eredetijét az assisi Sacro Convento (minorita) kolostorban őrzik. Ez a végső változat sem pusztán jogi dokumentum, hanem inkább Szent Ferenc buzdítása az evangéliumi életre, az ő életeszményének leghitelesebb, szerzetes követői számára normatív megfogalmazása.
"Honoriusz püspök, Isten szolgáinak szolgája, szeretett fiainak, Ferenc testvérnek és a Kisebb Testvérek Rendjébe tartozó minden testvérnek köszöntését és apostoli áldását küldi.
Helyeselni szokta (Solet annuere) az Apostoli Szentszék a jámbor szándékot és a hozzá folyamodók illő kívánságait jóakaratú pártfogásában részesíti. Ezért, szeretett fiaim az Úrban, jámbor kéréseteket figyelembe vesszük és rendeteknek itt közölt és elődünktől, a boldog emlékű Ince pápától jóváhagyott Reguláját apostoli tekintélyünkkel számotokra megerősítjük és jelen iratunkkal védelmünkbe vesszük. A Regula ez:]
I. Az Úr nevében!
Kezdődik a kisebb testvérek élete:
(1) A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát és éljenek engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban. Ferenc testvér engedelmességet és hódolatot ígér Honoriusz pápa úrnak és törvényes utódainak, valamint a római Szentegyháznak. A többi testvér pedig Ferenc testvérnek és utódainak tartozik engedelmességgel.
II. Azokról, akik fel akarják venni ezt az életformát, és felvételük rendjéről
(1) Ha valaki fel akarja venni ezt az életformát és testvéreinkhez fordul eligazításért, küldjék miniszter provinciálisukhoz, akinek egyedül áll jogában új testvéreket felvenni. (2) A miniszterek pedig szorgalmasan kérdezzék ki őket a katolikus hitből és az egyház szentségeiről. (3) És ha mindezt hiszik és készek hűségesen megvallani és mindhalálig szilárdan megtartani, (4) és ha nincs feleségük, vagy ha van, már előbb kolostorba vonult vagy önmegtartóztatást fogadott és férjét a megyéspüspök engedélyével elbocsátotta, és ha felesége olyan korban van, mely kizár minden gyanút, (5) adják eléjük a szent evangélium szavait, hogy menjenek és adják el mindenüket és azokat igyekezzenek a szegények közt szétosztani. (6) Ha ezt nem tehetik, a jóakarat is elegendő. (7) És óvakodjanak a testvérek és minisztereik, hogy bele ne ártsák magukat anyagi ügyeiknek intézésébe, úgyhogy azok szabadon tehessék dolgaikkal, amit az Úr sugall nekik. (8) Ha mégis tanácsot kérnek, a minisztereknek jogukban áll istenfélő emberekhez utasítani őket, hogy azok tanácsával osszák szét javaikat a szegények között. (9) Ezután adják ki nekik a jelöltek ruháját, nevezetesen két csuklya nélküli habitust, övet, alsóruhát és az övig érő kaparót, (10) kivéve, ha miniszterük mást lát Isten szerint valónak. (11) A próbaév leteltével fogadják felőket az engedelmességre, ígéretüket véve, hogy életük végéig megtartják ezt az életet és regulát. (12) A pápa úr parancsa szerint semmi körülmények közt nem szabad ebből a szerzetből kilépniük,(13) mert a szent evangélium szerint aki az eke szarvára teszi kezét és hátranéz, nem alkalmas az Isten országára. (14) És azoknak, akik már engedelmességet fogadtak, egy habitusuk legyen csuklyával és egy másik, ha akarják, de csuklya nélkül. (15) És szükség esetén cipőt is hordhatnak.(16) És minden testvér szegényes ruhát hordjon, melyet Isten áldásával megfoltozhat daróccal vagy más anyaggal. (17) Intem és figyelmeztetem őket, hogy ne nézzék le és ne ítéljék el azokat az embereket, akiket lágy és színes ruhákba öltözködve látnak, se azokat, akik finom ételekkel és italokkal élnek, hanem inkább ki-ki magát ítélje meg és vesse meg.
III. A zsolozsmáról és a böjtről, és arról, hogyan járjanak a testvérek szerte a világban
(1) A klerikusok a római Szentegyház szokása szerint végezzék a zsolozsmát a zsoltároskönyv kivételével, (2) ezért lehet breviáriumuk. (3) A laikusok Matutinumra mondjanak 24 Miatyánkot, Laudesre 5-öt, a Prima, Sexta és Nona imaórában 7-et, Vecsernyére 12-t, Kompletóriumra 7-et, (4) és imádkozzanak a megholtakért. (5) És böjtöljenek Mindenszentek ünnepétől az Úr Születéséig. (6) Akik önszántukból megtartják azt a szent böjtöt, mely Vízkereszttel kezdődik és megszakítás nélkül negyven napig tart, s melyet az Úr is megszentelt böjtölésével, áldottak legyenek az Úrtól, akik pedig erre nem vállalkoznak, nem kötelezhetők rá. (7) A másik negyven napot ellenben, mely az Úr Föltámadásáig tart, mindenki böjtölje végig. (8) Más időben nem kötelesek böjtölni, kivéve a pénteket. (9) Nyilvánvaló szükség esetén pedig egyáltalán nincsenek testi böjtre kötelezve a testvérek. (10) Figyelmeztetem, intem és buzdítom testvéreimet az Úr Jézus Krisztusban, hogy, mikor a világban járnak, ne civódjanak, se szóharcot ne folytassanak, se másokat meg ne ítéljenek; (11) hanem legyenek szelídek, békességszerzők és szerények; kedvesek és alázatosak, s nyíltan szóljanak mindenkihez, ahogyan illik. (12) És ne lovagoljanak, csak ha nyilvánvaló szükség, vagy betegség kényszeríti őket. (13) Ha valamilyen házba bemennek, először ezt mondják: Békesség e háznak. (14) És a szent evangélium szerint minden ételből ehetnek, amit eléjük tesznek.
IV. Hogy pénzt ne fogadjanak el a testvérek
(1) Szigorúan megparancsolom az összes testvérnek, hogy semmiképpen se fogadjanak el dénárokat vagy pénzt se közvetlenül, se közvetítő személy útján.(2) Mégis, a betegek szükségleteiről és a többi testvér ruházatáról csak a miniszterek vagyis őrök gondoskodjanak, a hely, az évszak és a hidegebb vidékek szerint, a rend lelki barátai útján, ahogy a szükség miatt jónak látják; (3) mindig ügyelve arra, hogy dénárokat vagy pénzt, mint mondtuk, ne fogadjanak el.
V. A dolgozás módjáról
(1) Azok a testvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, dolgozzanak hűségesen és odaadással, (2) úgy, hogy távol tartva a lélek ellenségét, a henyélést, ne oltsák ki magukban a szent imádság és áhítat szellemét, amit minden más földi dolognak csak szolgálnia szabad. (3) Munkájuk ellenértékeként fogadják el, ami szükséges a maguk és testvéreik ellátására, dénárok és pénz kivételével, (4) és ezt alázatosan tegyék, ahogy Isten szolgáihoz és a szent szegénység követőihez illik.
VI. Hogy a testvérek semmit se sajátítsanak ki, az alamizsnagyűjtésről és a beteg testvérekről
(1) A testvérek semmit se sajátítsanak ki, se házat, se földet, se más egyebet. (2) És mint zarándokok és jövevények, akik szegénységben és alázatosságban szolgálnak e világon az Úrnak, menjenek bizalommal alamizsnát gyűjteni, (3) és nem kell szégyenkezniük, mert az Úr is szegénnyé lett értünk ezen a földön. (4) A fönséges szegénységnek ez a magassága avatott titeket, kedves testvéreim, a mennyek országának örököseivé és királyaivá, földi kincsekben szegénnyé tett, s erényekben magasra emelt. (5) Ez legyen a ti osztályrészetek, mely elvezet az élők földjére. (6) Ha ehhez teljes mértékben ragaszkodtok, szeretett testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért az égvilágon semmi mást nem kívántok birtokolni. (7) És bárhol tartózkodnak, vagy találkoznak a testvérek, mutassák meg, hogy egy családból valók. (8) És egyik a másiknak bizalommal tárja fel baját, mert, ha az anya táplálja és szereti test szerinti fiát, milyen gondos szeretettel kell kinek-kinek szeretnie lélek szerinti testvérét. (9) És ha valaki megbetegszik közülük, a többi testvér úgy szolgáljon neki, ahogy kívánná, hogy neki szolgáljanak.
VII. A vétkező testvérekre kirovandó penitenciáról
(1) Ha valamelyik testvér az ellenség incselkedéséből halálos bűnbe esik, olyan vétkek esetében, melyek alól a testvérek közt hozott határozatok értelmében egyedül a miniszter provinciálisnak áll jogában feloldozni, köteles haladék nélkül hozzá fordulni, amilyen gyorsan csak teheti. (2) A miniszterek pedig, ha papok, irgalommal szabjanak ki rájuk penitenciát; ha pedig nem papok, a rend egy másik papja útján róják ki úgy, ahogyan Isten nevében legjobbnak látják.(3) És vigyázniuk kell, hogy más bűne miatt haragra ne gerjedjenek, se fel ne induljanak, mert a harag és a felindulás bennük is, másokban is akadályozza a szeretetet.
VIII. A testvéri közösség miniszter generálisának megválasztásáról és a pünkösdi káptalanról
(1) Az összes testvér közül egy legyen mindig az egész testvéri közösség miniszter generálisa, vagyis szolgája, és mindenben szigorú engedelmességgel tartozzanak neki. (2) Távozása után a miniszter provinciálisok, vagyis őrök válasszák meg utódját a pünkösdi káptalanon, melyen a miniszter provinciálisok mindig kötelesek megjelenni, akárhová hívja össze a miniszter generális. (3) És a káptalant három évenkint, esetleg hosszabb, vagy rövidebb időközönként tartsák meg, ahogyan az említett miniszter generális elrendeli. (4) Ha a miniszter provinciálisok, vagyis őrök összessége valaha úgy látná, hogy az említett miniszter generális nem alkalmas többé a testvérek szolgálatára és közös javának munkálására, a nevezett testvérek, akiket a választás joga megillet, kötelesek az Úr nevében újat választani. (5) A pünkösdi káptalan után a miniszter provinciálisok, vagyis őrök, ha akarják és jónak látják, az év leforgása alatt őrségüknek tagjait hívják össze káptalanra.
IX. A prédikátorokról
(1) A testvérek ne prédikáljanak olyan püspök egyházmegyéjében, aki ezt megtiltotta nekik. (2) És általában addig senki se merjen a népnek prédikálni, amíg a testvéri közösség miniszter generálisa meg nem vizsgálta, jóvá nem hagyta és a prédikátori tisztre kifejezett megbízást nem adott neki. (3) Arra is intem és buzdítom testvéreimet, hogy prédikációjukban legyen kipróbált és megtisztított a beszédük, a nép hasznára és épülésére, (4) és rövid beszédben hirdessék nekik a bűnöket és erényeket, a büntetést és a dicsőséget; mert rövid szót mondott az Úr is a földön.
X. A testvérek figyelmeztetéséről és megfeddéséről
(1) Azok a testvérek, akik a többiek miniszterei, vagyis szolgái, látogassák és figyelmeztessék testvéreiket, alázatosan és szeretettel feddjék meg őket, és semmi olyat ne parancsoljanak nekik, ami ellentétes lelkiismeretükkel vagy regulánkkal. (2) Azok a testvérek viszont, akik alárendeltjeik, tartsák mindig szem előtt, hogy Istenért lemondtak saját akaratukról. (3) Ezért szigorúan megparancsolom nekik, hogy mindabban engedelmeskedjenek minisztereiknek, aminek megtartását az Úrnak ígérték és ami nem ellenkezik lelkiismeretükkel és regulánkkal. (4) És, bárhol is vannak a testvérek és úgy látják és úgy vélik, hogy nem tudják a regulát lelkileg megtartani, miniszterükhöz kell és szabad is fordulniuk. (5) A miniszterek pedig szeretettel és jósággal fogadják őket és olyan szívélyesen bánjanak velük, hogy azok úgy merjenek hozzájuk szólni és velük érintkezni, mint az urak szoktak szolgáikkal, (6) mert úgy kell lennie, hogy a miniszterek minden testvér szolgái legyenek. (7) A testvéreket pedig intem és buzdítom az Úr Jézus Krisztusban, hogy óvakodjanak minden felfuvalkodottságtól, hiú dicsekvéstől, irigységtől, fösvénységtől, e világ gondjától és aggódásától, megszólástól és zúgolódástól. A tudományban járatlanok ne törjék magukat tudományok után, (8) hanem ügyeljenek, hogy mindenekfölött vágyakozniuk kell az Úr lelkének és szent működésének birtoklására,(9) hozzá mindig tiszta szívvel imádkozni, alázatosságot, az üldözésben és betegségben béketűrést tanúsítani és (10) szeretni azokat, akik üldöznek, dorgálnak és vádolnak bennünket, mert az Úr mondja: Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért. (11) Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. (12) Aki pedig mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.
XI. Hogy a testvérek ne lépjenek be szerzetesnők monostorába
(1) Szigorúan megparancsolom valamennyi testvérnek, hogy ne tartson asszonyokkal gyanús kapcsolatot vagy tanácskozást, (2) és ne menjen be apácazárdába, kivéve azokat, akinek az Apostoli Szentszéktől erre külön engedélyük van. (3) És ne legyenek komái se férfiaknak, se nőknek, nehogy ebből botrány támadjon a testvérek között vagy a testvérekkel kapcsolatban.
XII. Azokról, akik a szaracénok vagy más hitetlenek közé mennek
(1) Aki a testvérek közül isteni sugallatra a szaracénok vagy más hitetlenek közé akar menni, kérjen erre engedélyt miniszter provinciálisától. (2) A miniszterek pedig senki másnak ne adjanak engedélyt, csak azoknak, akiket elküldésre alkalmasnak látnak. (3) Ezenfelül az engedelmesség nevében megparancsolom a minisztereknek, hogy a római Szentegyház bíborosai közül kérjenek egyet a pápa úrtól, hogy az kormányzója, pártfogója és javítója legyen a testvéri közösségnek, (4) s így mindenkor alárendeltjei és alattvalói maradjunk a Szentegyháznak, állhatatosak a katolikus hitben, és tartsuk meg a mi Urunk Jézus Krisztus szegénységét, alázatosságát és szent evangéliumát, amit erősen megfogadtunk. [Senkinek sem szabad tehát ezt a megerősítő iratunkat megsértenie, vagy annak vakmerő szándékkal ellenszegülnie. Ha valaki ezt mégis megkísérelné, a mindenható Istennek és apostolainak, Szent Péternek és Pálnak haragját vonja magára. Kelt Lateránban, pápaságunk nyolcadik évében november huszonkilencedikén."
***
A kiállításhoz kapcsolódó írás a Múltbenéző oldalán:
