A teljes személyi illetékmentességet élvezők köre

I. A teljes személyi illetékmentességet élvezők köre:

Teljes személyes illetékmentességben részesül:

a) a Magyar Állam,

b) a helyi önkormányzatok és azok társulásai,

c) a költségvetési szerv, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a Tartalékgazdálkodási Kht., illetve annak tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság,

d) az egyesület, a köztestület,

e) az egyházi jogi személy,

f) az alapítvány, ideértve a közalapítványt is,

g) a vízgazdálkodási társulat,

h) az egészségbiztosítási szerv, a központi nyugdíjbiztosítási szerv,

i) a Magyar Nemzeti Bank,

j) a Duna MédiaszolgáItató Nonprofit Zrt,. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap,

k) az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és a Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői, valamint az Észak-atlanti Szerződés alapján felállított nemzetközi katonai parancsnokságok, és e fegyveres erők és parancsnokságok személyi állományába tartozó vagy alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, katonai szolgálatban lévő és polgári állományú személyek, kizárólag a szolgálati kötelezettségükkel összefüggő illetékügyek tekintetében,

l) a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hatálya alá tartozó fejlesztési tanács,

m) a közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság, a közhasznú szociális szövetkezet,

n) az Európai Közösségek, valamint azok intézményei és szervei, hivatalai, elkülönült alapjai,

o) Nemzeti Eszközkezelő Zrt.,

p) a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti intézményi tanács,

q) az Országos Betétbiztosítási Alap,

r) a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvényben meghatározott Szanálási Alap és a Magyar Állam vagy a Szanálási Alap által létrehozott, az alapító, alapítók kizárólagos tulajdonában álló szanálási vagyonkezelő,

s) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény szerinti Befektető-védelmi Alap,

t) a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény szerinti Kárrendezési Alap.

 

II. Az I. pont c)-g) és m) pontokban említett szervezetet az illetékmentesség csak abban az esetben illeti meg, ha a vagyonszerzést, illetőleg az eljárás megindíitását megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után társasági adófizetési kötelezettsége, illetve - költségvetési szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett.

 

III. A szervezet (alapítvány) közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárás kezdeményezése, illetve gépjármű, pótkocsi szerzése esetén nyilatkozik az illetékmentesség II. pontban meghatározott feltételének fennállásáról, egyéb vagyonszerzés esetén a feltétel teljesülését az állami adóhatóság hivatalból ellenőrzi.

 

IV. Ha a III. pont szerinti nyilatkozat megtételére a II. pont szerinti adóév utolsó napját követő 150. nap előtt kerül sor, a szervezetnek (alapítványnak) arról kell nyilatkoznia, hogy adófizetési kötelezettsége előreláthatóan nem keletkezik. Amennyiben a nyilatkozatában vállaltak nem teljesültek, úgy a II. pont szerinti adóév utolsó napját követő 180. napig van lehetősége arra, hogy ezt a körülményt adóbírság terhe nélkül az eljáró hatóság felé jelezze és az illetéket pótlólag megfizesse.