Jelenlegi hely

IV. B. 102. Békés Vármegye Állandó Bizottmányának iratai 1848–1849

Békés Vármegye Állandó Bizottmánya 1848. május 5-én alakult meg báró Wenckheim Béla főispán elnökletével, és átvette mindazon teendőket, amelyeket addig Békés Vármegye Ideiglenes, majd Központi Bizottmánya végzett. Az állandó bizottmány az 1848. évi 16. tc. 2. paragrafusa alapján jött létre. Elnöke a főispán, vagy a megye első (vagy másod-) alispánja volt, tagjait pedig a megyei tisztikar, valamint a megye községeinek küldöttei (a községek nagyságától függően 6–14 fő) alkották. Hatásköre kiterjedt mindazon ügyekre, amelyeket korábban a megyei közgyűlés intézett, de szorosan kapcsolódott az alispán által végzett feladatokhoz is.

A bizottmány szervezetében 1849. június 11-én lényeges változás következett be, amennyiben a helységek által eddig beküldött tagokat választott küldöttek váltották fel. Előzőleg június 4-én Szombathelyi Antal a megyei tisztikar nevében lemondott. A bizottmány újjáalakuló ülésén megválasztotta első alispánnak Sipos Sándort, másodalispánnak Terényi Lajost, főjegyzőnek pedig Szakál Lajost. A járási szolgabírákat is újakkal váltották fel. Mivel a megyei védbizottmány 1849. június 9-től július 10-ig beszüntette működését, az állandó bizottmány hatásköre a közigazgatási jellegű feladatoktól egészen a honvédelmi célú intézkedésekig terjedt ki.

Az iratanyag jelentős forrásértéket képvisel, mivel teljes áttekintést nyújt az 1848/49. évek megyei történéseiről, a főhatóságok és a megyék átiratai pedig számos jelentős országos eseménnyel kapcsolatban tartalmaznak adatokat.

A fondot két állag alkotja. Az a) állag jegyzőkönyveinek sorszáma megegyezik a kapcsolódó ügyirat számával. A bizottmány határozatainak számsoros mutatója megkönnyíti a dokumentumok kutatását. Az állandó bizottmány 1849. évi számsorrendes mutatója a védbizottmány iratai között található (IV. B.103. b) 2. doboz), az ideiglenes bizottmány (IV. B. 101.) 1848. évi számsoros mutatója technikai okok miatt ebben a fondban található.

a) Bizottmányi jegyzőkönyvek       1848–1849
    3 kötet = 0,14 ifm 
    1–3. kötet  Jegyzőkönyvek       1848–1849
 
b) Bizottmányi iratok
 
       1848–1849
    5 doboz = 0,70 ifm 
    1–5. doboz  Általános iratok       1848–1849
                          Toborzási iratok (beavatási jegyzőkönyvek, nemzetőr
                          és honvéd névsorok községenként)
       1848
                          Az állandó és az ideiglenes bizottmány számsoros mutatója       1848

 Összesen: 5 doboz, 3 kötet = 0,84 ifm