II. A kicsapott eminens

Ott hagytuk abba, hogy a Biharmegye rövid története című cikksorozat ismert emberré tette Márki Sándort Nagyváradon, pedig alig múlt tizennégy éves. Amikor 1868-ban a nyári szünet után visszatért a városba, újra és újra felkereste a Nagyváradi Lapok szerkesztőségét s vitte legfrissebb történeti tárgyú írásait. Írt a megye helyneveiről, az 1763-as komáromi földrengésről, a „Martinovics-ügyről” és egyebekről. Ekkor már fővárosi lapokban is meg-megjelentek cikkei, szívesen tréfálkozott az élclapokban.

Remekül álltak a dolgok: a tanulás jól ment, a cikkek némi tekintélyt adtak az ötödikes diáknak. Sőt, mint felsős gimnazista, egyik szerkesztője lett a diákok Repkény című lapjának. A Repkény az 1868/69-es tanév elején „csírázott ki” s ez már igazi saját újság volt. Különben a szigorú hangú lapok közé számított, érdes stílusú írásaira olykor az országos sajtóban is felfigyeltek. Egy ízben egy szerzetes tanár újságcikkben rótta meg a szerkesztőket, mert „hivatottnak érezték magukat az 1866/8-i törvényeket »a józan gondolkodni tudás« megfontoltságával elítélni.”

De nem is az ilyen cikkek okozták az igazi nagy bajt, hanem amikor iskolai ügyekről írtak. A frissen kiadott iskolai rendszabályok helyi kihirdetéséről éppen Márki számolt be. Csevegés címen, mintha csak az Üstökösbe írta volna –Marquis Jean d’Or álnéven –, kedélyesen élcelődő tárcacikkben kommentálta a szigorú előírásokat.. Azzal kezdte, hogy az iskolában általában jól mulatnak a diákok, legutóbb is humoros felolvasást tartottak – az iskolai törvényeket olvasták fel. A szigorú szabályok közül főként azt nehezményezte, hogy a színházlátogatáshoz nem is tanártól, hanem egyenesen az iskola igazgatójától kellett engedélyt kérni. Becsúszott egy éles sziporka a miniszteri elmeficamokról és elmesikamlásokról is – no, ez különösen súlyosan esett latba. A kultuszminisztériumtól tartó, gyorsan összeülő tanári „bíróság” úgy döntött, az ügy minősítése „consilium abeundi”, azaz iskolából való eltanácsolás. Röviden: kicsapás. Az eltanácsolás 1869. május 12-én történt, a Nagyváradi Lapok éppen ezen a napon is közölt történeti tárgyú cikket Márkitól. Rajta kívül egy hatodikos diákot is kizártak. Júliusban jóakaróinak köszönhetően letehette a záróvizsgát, de hogy „magasabb helyen” is mennyire odafigyeltek az ügyre, az nyomban kiderült. A minisztérium az iskolától magyarázatot kért arra, hogy a kizárás után, következetlenül, miért engedélyezték a kicsapott diáknak a záróvizsgát.

Ez az ügy is meglehetős sajtóvisszhangot váltott ki. A különböző interpretációkban elég hamar felsejlettek az akkori politikai törésvonalak. A gimnázium mellett megszólalók igyekezetek elhárítani azt a lehetőséget, hogy a szólásszabadság védelme címén a katolikus iskolákat támadják.

Márki nem mutatott megbánást, sőt, nővére feljegyzései szerint, a testvérek még némi visszafogott büszkeséget is láttak rajta, amikor a vesztes csata után hazatért Sarkadra. A szülőktől nem kellett tartania, az amúgy szigorú apja oly méltánytalannak tartotta az eljárást, hogy amikor az iskola jelezte, egy amolyan „kegyelmi kérvénnyel” később lehetne próbálkozni, még az ötlet felvetését is elutasította. Átvezényelte fiát Pozsonyba, ezt a váltást a német nyelv tanulása miatt későbbre egyébként is tervezte. Márki Sándor Pozsonyt nagyon megszerette, írások, barátságok, máig lapozgatható kéziratok őrzik a pozsonyi évek nyomait.

Márki még kolozsvári történész professzorként is gyakran elmesélte kicsapásának históriáját. Az iskolából való eltanácsolás ügye derűs történetté csiszolódott. Később bensőséges kapcsolatot ápolt váradi tanáraival, hajdani iskolája pedig nevezetes diákjai között tartotta számon. Írásaiban május 12-e csak egyszer jelent meg keserű kontextusban. 1919. május 12-én, amikor a román hatóságok lefoglalták a kolozsvári egyetemet, a következőket írta naplójába: „Éppen ma ötven éve, hogy a váradi gimnáziumból „az iskolai törvények nyilvános megvetéséért” kicsaptak s a félszázados jubileum napján kicsaptak az egyetemről is.”

Erdész Ádám