Jelenlegi hely

Perpatvar – Közveszélyes munkakerülő?

2023.07.10.

Egy Tiszacsépán született kislány mire tizenegy éves lett, kortársaihoz képest jóval több hányattatáson ment keresztül. Négy testvére közül egyedül ő maradt életben, édesanyját kilencévesen veszítette el, iskolai tanulmányaiban csak a két elemiig jutott. MÁV-alkalmazott édesapjára mint iszákos emberre emlékezett, aki boros fővel sokszor megöléssel fenyegette. A leányka – miután egy vasúti szerencsétlenségben egyik lábát elvesztett apja is meghalt – nagynénje felügyelete alá került. A néni libapásztornak szegődtette el pártfogoltját úgy, hogy a munkáért járó havi négypengős fizetség közvetlenül hozzá vándorolt. A tanyán rosszul bántak vele, megesett, hogy kellő ok nélkül is megbüntették, enni pedig keveset kapott. 1937 nyarán a kislány megszökött, és Tiszaroffról egy hét alatt gyalogosan, autóbusszal Budapestig jutott. A Mária Valéria-telepen lakó apai nagynénjéhez igyekezett, de egy rendőr előállította. A budapesti, majd a gyulai állami gyermekmenhelybe küldték, a fiatalkorúak bíróságán viszont a csavargás, közveszélyes munkakerülés miatt ellene indított bűnvádi eljárást megszüntették, mivel 12. évét még nem töltötte be.

MNL BéML VII. 1. c. 5869/1937.

A korábbi részeket a Hetedíziglen menüpont alatt olvashatják a Perpatvar rovatban.

 

Utolsó frissítés:

2023.07.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges