A házasságon kívül született gyermek – ha nem esett a pusztító csecsemőhalandóság áldozatává – élete végéig viselte a származása miatti diszkrimináció következményeit. Édesanyja, többnyire anyai nagyszülei nevelték fel; ha kitett, talált gyermek volt, közköltségen bérdajkát fogadtak mellé úgy, hogy a gondozására fordított összeget utólag próbálták a családtagokra áthárítani. A fattyút kizárták a közhivatal viseléséből, a papi rendből, egyházi méltóságokból, de céhtag sem lehetett. Apja nevét nem viselhette, utána nem jussolhatott, s anyja után is csak 1861-től örökölhetett, feltéve ha annak törvényes leszármazói nem voltak. 1866-ban egy Békésen élő földbirtokos is minden követ megmozgatott, hogy törvénytelen ágyból származott túrkevei kereskedő unokaöccsét eltiltsa az apai családnév jogtalan használatától.

 MNL BéML IV. 252. b. 3791/1866.

A korábbi részeket a Hetedíziglen menüpont alatt olvashatják a Perpatvar rovatban.