Jelenlegi hely

Megjelent Márki Sándor naplóinak harmadik kötete

2021.06.09.
Hamarosan megvásárolható az MNL Békés Megyei Levéltára legújabb kiadványa, Márkis Sándor naplóinak harmadik kötete, amely a történész 1904 és 1914 közötti bejegyzéseit tartalmazza.

Kötetünk Márki Sándor naplóinak harmadik részét tartalmazza. Márki (1873–1925) húszéves korában, 1873-ban kezdett naplót írni, az előző két kötetet az 1873 és 1903 között papírra vetett feljegyzéseket adta közre. A most megjelenő kiadvány 1904. január 1-jén indádul és 1914. december 11-én zárul.

A háború előtti évtizedben Márki Sándor pályájának zenitjére ért. A legismertebb és legtekintélyesebb kolozsvári egyetemi tanárok közé tartozott, Az 1906/1907-es tanévben a Bölcsészkar dékáni tisztét töltötte be, 1914-ben az egyetem rektorává választották. 1912-ben megkapta a legnagyobb tudományos címet, az Akadémia rendes tagja lett. Ebben az évtizedben jelent meg több kiemelkedően fontos monográfiája, mindenekelőtt háromkötetes Rákóczi-biográfiája. 1910-ben látott napvilágot két kötetben, mintegy 1400 oldalon egyetemes története. Szívesen szerepelt emlékezetpolitikai rendezvényeken, a népszerű előadók közé tartozott. Mindemellett még tankönyveket is írt. Márki Sándor sokrétű történetírói és tanári tevékenysége révén egyik leghatásosabb formálója volt a dualizmus korában kialakult s elemeiben nemzedékeken keresztül továbbélő magyar történeti emlékezetnek. Ugyanakkor ezt a szép évtizedet baljós árnyak kísérték. Az ismétlődő belpolitikai válságok különcsen aggasztották Márkit. Változott történetírói belüli pozíciója is, amit Szekfű Gyula A száműzött Rákóczijának vitája tett jól láthatóvá. S 1914-ben kitört az első világháború, amely megsemmisítéssel fenyegette a Márki által ábrázolt, vonzó világot,

A napló színes és különleges értékű forrása az első világháború előtti utolsó békeévtizednek. Márki naplójegyzeteiben megörökítette Kolozsvár életét, a krónika kiváló egyetemtörténeti és historiográfiai forrás, mindezek mellett tág horizontú képet ad dualizmuskori középosztály életéről és gondolkodásáról. Forrásértéke mellett a napló izgalmas, figyelmét megragadó erős szöveg, képes arra, hogy visszavigye az olvasót a századforduló utáni Kolozsvárra, s átélhetővé tesz egy rég eltűnt világot.

 

 
 
A kötet megjelenését támogatták:
                 

Utolsó frissítés:

2021.09.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges