Jelenlegi hely
Gyula város monográfusának háza – Gyula, Hétvezér utca 5.
Gyulán a Hétvezér utcában áll egy szecessziós stílusú, szép polgárház. Az egyemeletes ház a belváros jellegadó épülete, de számunkra most nem építészeti szempontból érdekes. A ház közel száz évéről szóló dokumentumok történeteket mesélnek sikeres vállalkozói karrierről, nagy bukásról, a polgári hétköznapjairól. Az épület történetét az teszi igazán érdekessé, hogy húsz éven keresztül itt lakott a város monográfusa, Scherer Ferenc. Sőt, nem csak lakója, tulajdonosa is volt az üzleteket és lakásokat magában foglaló bérháznak. Ha az MNL honlapját bújó levéltáros és történész kollégák felsóhajtanak, hogy, haj, azok voltak a szép idők, amikor egy történész élete deléhez érve orcája verítékével akár egy belvárosi bérházat is szerzett magának, csalódást kell okoznom. Bármily kiváló is a kétkötetes Gyula város története című monográfia, szerzője nem ennek honoráriumából vett bérházat. No, de nézzük meg sorjában, hogy is alakult a ház históriája és lakóinak sorsa.
A történet az első világháború után kezdődött. 1919 novemberében egy Elekről Gyulára települt asztalos, Faulháber András hirdetést tett közzé a Békés című lapban. Arról tájékoztatta a nagyérdemű gyulai közönséget, hogy átvette az Erdélyi Sándor utcai – ma Béke sugárút – Borbély-féle asztalos műhelyt, s minden szakmába vágó bútorkészítési munkát vállal. A rövid reklámfelhívás a következő mondattal zárult: „Kérem a közönség szíves pártfogását, tisztelettel Faulhaber András asztalos mester.” A műhely igazán jó helyen, a város egyik fő utcáján, a törvényszéki palotával szemben állott. A jelek szerint a fiatal asztalos hamar elnyerte a közönség pártfogását, mert hamarosan üzletként működő bútorraktárt nyitott. 1922-ben a raktárát is a műhely épületébe telepítette. A készáruraktár jelzi, hogy nőtt a termelés, s párhuzamosan a cég is átalakult. 1922-ben már Faulháber András és Társa néven működött a már bútorgyárnak nevezett vállalat. Ekkor már minden bútor- és épületasztalos munkát vállalt a cég.
A bútorgyár jól jövedelmezett, Faulháber András nevét 1927-ben már a gyulai virilisek névsorában látjuk viszont, A névsor előkelő 8. helyére sorolták, az általa fizetett adó kicsit több volt, mint a legnagyobb adófizetők listáját vezető gróf Almásy Alajos adójának fele. Az előkelő virilis státus azt mutatja, hogy Faulháber András a húszas évek végén a legnagyobb jövedelmű gyulai vállalkozók közé tartozott. Feleségével, Engelhart Teréziával együtt helyzetüknek megfelelő közéleti szerepet vállaltak, kisebb-nagyobb adományokat tettek, szerepet vállaltak a város civil szervezeteiben. 1924-ben bútorgyártás és az épületasztalos munka jövedelmének egy részéből elegáns emeletes házat építtettek a Pfaff és Schneider céggel a belvárosban, az akkori Petőfi utcában. A ma a Hétvezér utca 5. szám alatt álló épület eredetileg jóval nagyobb, mintegy 700 négyzetméteres portán állott. Az építkezés üzleti befektetés volt, az alápincézett ház három lakást, egy házmesterlakást, asztalosműhelyt és négy mutatós üzlethelyiséget foglalt magában. A jövedelem növelése érdekében az udvaron is emeltek egy kisebb épületet, amelyet egy fotográfus bérelt. A házba bevezették a vizet és a lakásokhoz tartozott egy-egy fürdőszoba. Mindez a húszas években prémium kategóriának számított, Faulháber András könnyen talált bérlőket. Az egyik lakást például a harisnyagyár bérelte ki a vállalat igazgatója számára.
A Faulháber cég szekere futott, 1929-ben is ott találjuk a tulajdonost a megyei virilisek között, Békés megye 85. legnagyobb adózójaként. Ám 1929-ben jött a gazdasági világválság, amely sok más vállalkozással együtt tönkretette a Faulháber céget is. 1931-ben már végrehajtás folyt Faulháber András ellen, árverési hirdetmény jelent meg a Petőfi utcai házról. Ez az árverés nem lehetett sikeres, mert 1932 januárjában újabb árverési hirdetményt közölt a Hivatalos Közlöny. Eszerint Faulháber Andrásnak 20 000 pengő tőketartozása volt az Angol-Magyar Bankkal szemben, ráadásul más hitelezők is sorakoztak a pénzükért. A kikiáltási ár 44 000 pengőről indult, és végül 50 000 pengőre emelkedett. A házat az egyik lakó, Scherer Ferenc, a gyulai Harisnyagyár üzemvezetője vette meg.
A vásárlás idején Scherer Ferenc Gyula város társadalmának széles körben ismert személyisége volt. A család hírnevét édesapja, Scherer Benedek alapozta meg. Az idősebb Scherer a Bánátból települt Gyulára 19 éves korában, s a németvárosi elemi iskola tanítója lett. Több mint negyven éven keresztül tanította a németvárosi nebulókat, ám eközben igazi self-made man pályát futott be: leányiskolát működtetett, nevelője lett az Almásy grófkisasszonyoknak, majd alapítója és egyik vezetője lett a Kötött Szövött Árugyárnak – Harisnyagyár –, de még arra is futotta az erejéből, hogy vezesse a Gyulai Takarékpénztárát. A már említett 1927-es virilis listán a 6. helyet foglalta el. Öt gyermeke közül a legidősebb, Ferenc 1907-ben a kolozsvári egyetem történelem–földrajz szakára iratkozott be. Az egyetemes történelem professzora, Márki Sándor lett egyik legfontosabb mestere. Márki egyetemes történeti szemináriumának titkári posztját is betöltötte, ebből a tisztségből pedig sok magasra ívelő tudós karrier indult el. Scherer Ferenc is ezt az utat akarta bejárni, s a kezdet nagyon biztatóra sikerült. 1911-ben államvizsgáját kitűnő eredménnyel tette le, párhuzamosan kitüntetéssel doktorált is, mert Márki bizantinológiai tárgyú szakdolgozatát doktori disszertációnak is elfogadta. 1912–13-ban Berlinben folytatta tanulmányait. Minden készen állt egy tanár-történész karrier elindításához. A remélt menetrend a következőképpen festett: gimnáziumi tanári kinevezés, négy év múlva magántanári habilitáció Kolozsváron, tanári-kutatói munka, s előbb-utóbb sikeres pályázat valamelyik egyetem egyik történeti tanszékére. Ám közbeszólt a háború, Scherert már 1914-ben behívták és csak 1921-ben került vissza leszerelt századosként Gyulára.
A világ nagyot változott, a háború előtt meglévő felvidéki gimnáziumi tanári kinevezést elvitte az ördög, és Scherer azzal szembesült, hogy a csonka országban évekig nem remélhet tanári állást. Az állam úgy próbált segíteni az állás nélkül maradt leszerelt tiszteken, hogy nyomást gyakorolt a vállalatokra a katonatisztek alkalmazása érdekében. A tisztek a gyárak számára kockázati tényezőt jelentettek és igyekeztek ismerős, az adott szakterületen némi jártassággal rendelkező katonát felvenni. Így tett a gyulai Harisnyagyár is, az üzemvezetője megkereste a vállalat hét alapítója közé tartozó Scherer Benedeket, azzal a kérdéssel, hogy Ferenc fia nem vállalna-e tisztviselői állást a gyárban? Scherer eredeti terveinek összeomlása után vállalkozott a munkára. Magas intellektusú, szorgalmas és lelkiismeretes ember lévén, a gyári hierarchiában fokról fokra lépdelt felfelé, s 1929-ben már ő vezette a gyulai üzemet. A gyár alkalmazottai között találta meg feleségét, Preisler Szerénát. 1930 körül a felesége volt a banki tulajdonban lévő gyár második számú vezetője.
A vállalatvezetői státus igencsak messze esett Scherer Ferenc hajdani, nagyon is reálisnak látszó terveitől, de legalább jól jövedelmezett. A már többször citált 1927-es virilis jegyzéken az ő nevét is megtaláljuk, mégpedig nagyon elől, az 5. helyen. Mivel felesége is az üzemi hierarchia magas posztján állott, a család jövedelme lehetővé tette saját ingatlan megszerzését. Először egy Petőfi utcai bérház építésére gondoltak, de aztán kapóra jött a Faulháber-ház árverése. A ház megvásárlása után a korábbi tulajdonos, Faulháber András beköltözött a házmester lakásba, melyet a házmesteri teendők ellátása fejében ingyen használhatott. Az asztalos műhelyt továbbra is ő bérelte, egészen 1937-ig, amikor is visszaköltözött Elekre. Az asztalos műhely kiürülése után Scherer a műhelyt átalakíttatta negyedik lakássá. A porta Élővízcsatorna felé eső részét eladta Lajos testvérének, az udvaron álló fotográfus műhelyt lebontatták és az udvart parkosíttatták. A háború idején a háztulajdonost kötelezték óvóhely kialakítására. Komoly költséget okozó munkával mintegy 50 négyzetméteres óvóhelyet alakítottak ki a ház pincéiből. A mellékelt alaprajz mutatja, hogy az üzlethelyiségekben dolgozókkal együtt 26 ember élt vagy dolgozott a házban.
A ház lassú átalakulása közepette lakóinak sorsa gyorsabban pörgött. A Harisnyagyárban annyi változás történt, hogy itt most terünk sincs azok felsorolásához. Scherer Ferenc életében pedig elérkezett egy fényes pont: 1938-ban, évtizedes kutatómunka után megjelent kétkötetes Gyula-monográfia. Az 1990-es években újra kiadott munkát ma is forgatjuk, a kötetek dokumentálják, hogy olyan ember volt a szerző, aki számára fiatal korában reális lehetőség volt az egyetemi katedra. Jöttek szomorú fordulatok is, 1941-ben meghalt Scherer Ferenc felesége. Majd következtek a meneküléssel záruló háborús évek. Gyulára való visszatérése után Scherer körül fokozatosan fogyott a levegő. Üzemvezetőként, bérház tulajdonosként a berendezkedő új rendszer az ellenségek közé sorolta.
Tisztán látó emberként számolt a várható következményeket, s mérlegelve azt, hogy az időközben alapított második családjáról hogyan tud a legjobban gondoskodni, úgy döntött, elhagyják Gyulát. Olyan helyre akart költözni, ahol a természet, azaz egy kert is segíti a család megélhetését. Egészségügyben dolgozó második feleségének álláslehetősége miatt Gyöngyösre esett a választásuk. 1951 márciusában – értékén alul – 50 forintért eladták a Petőfi utcai ház felét. Ez az adásvétel még így is óriási szerencsének számított, mert már terjedtek a házállamosításról szóló hírek. Egy lakásügyi kérdésekkel foglalkozó tisztviselő meg is súgta Scherer Ferencnek, hogy ha nem költözne el, hamarosan kényszer kilakoltatás várna rá. Az eladott lakrész árából a család Gyöngyösön tudott venni egy kertes házat, ahol hosszú ideig élt a kis família. Az 1950-es évek viszonyait mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy aki a város történetét megírta, azaz különlegesen sokat tett a közösségi identitásért, Gyula elhagyására kényszerült. Scherer Ferenc memoárjában két tömör mondattal írta le a várostól való elválást: „[Április] 7-én, szombaton levagoníroztunk s az éjszakai személyvonattal Budapestre utaztunk. Ezzel megszűntem gyulai polgár lenni.” A ház másik részét az 1952-es nagy házállamosításkor vesztette el Scherer Ferenc.
A ház történetében ettől a ponttól új fejezet kezdődött, az üzlet- és irodahelyiségekben – játékbolt, IBISZ-iroda és más intézmények – mindig sok ember fordult meg, a ház centrális épületnek számított. Scherer Ferenchez kegyes volt a sors, magas kort ért meg, 1987-ben távozott. Láthatta fia karrierjének kibontakozását, unokái cseperedését. A hagyatékában megmaradt levelek tanúsága szerint a Gyula város története iránt érdeklődők szakmai teljesítményéhez illő tisztelettel keresték meg. Érdekes memoárja az MNL Békés Megyei Levéltár kiadásában megjelenés alatt áll.
Mellékletek
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges