Jelenlegi hely

Dóka Klára-díjban részesült kollégánk Takács Gábor

2023.07.28.
A Magyar Levéltárosok Egyesülete által 2013-ban alapított Dóka Klára-díjat minden évben az egyesület vándorgyűlésen osztják ki három kategóriában. Az idén kollégánk Takács Gábor részesült a Dóka Klára-díj II. fokozatában. A díjat 2023. július 24-én adták át az egyesület lakiteleki vándorgyűlésén.

Takács Gábor 1977. szeptember 1-jén a Békés Megyei Levéltár Békési Fióklevéltárában kezdte meg levéltári szolgálatát. Azóta is Békésen a fióklevéltárban dolgozik. 1984-ben levéltárkezelői, 1999-ben segédlevéltárosi vizsgát tett, 2008-ban pedig ECDL számítógéphasználói jogosítványt szerzett.

Már szakmai pályafutása elejétől sokféle levéltári munkában vett részt, így a gyűjtőterületi teendők ellátásában, az iratrendezésekben, a segédletkészítésben és a raktárrendezésben. Megbízható és felelősségteljes munkatárs, aki minden rábízott feladatot nagy figyelemmel, szorgalommal és példás precizitással végzett és végez el.

Takács Gábor több, mint négy és fél évtizeden keresztül erős hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett, kiemelkedő színvonalú, első munkahelyéhez mindvégig hűséges munkája, továbbá a munkahelyi közösség érdekében tanúsított nagy fontosságú szerepvállalása, kiemelkedően hosszú és példás levéltárszakmai pályafutása elismeréseként vehette át a Dóka Klára-díjat.

 

Utolsó frissítés:

2023.07.28.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges