Már a XIX. század második felében figyelemreméltó pályát futott be az iskolai takarékossági program. François Laurent a belga Gent városának tanára alapította az első iskolai takarékpénztárat 1866-ban. A törekvés kezdetben Magyarországon is követőkre talált, s Weis Bernát Ferenc fővárosi képviselő javaslatot tett a mozgalom budapesti elterjesztéséért. A takarékosság népszerűsítése, valamint az iskolai takarékpénztár ügye azonban Weis Bernát halálával elhalványult. Néhány évtized múlva, az 1930-as évek második felében indult ismét hódító útjára.

Ifjúságunkba bele kell nevelni az érdeklődést a gazdasági élet iránt – emelte ki Horthy Miklós szolnoki beszédében 1937. augusztus 17-én. Ennek a gondolatnak a mentén szerveződött meg a Diákkaptár Szövetség is. A mozgalom szellemi atyja, Csanak István Szabolcs megyei földbirtokos, aki felmenői révén prominens debreceni polgár volt. Csanak főként Angliában és Németországban merített tapasztalatok alapján álmodta meg a magyar iskolai gyűjtő- és takarékossági mozgalmat. Már 1928-ban kezdeményezte az iskolai program országossá való kiterjesztését, azonban ekkor még nem talált széleskörű elfogadásra. Mégis egy évtized elteltével, 1938-ban óriási elánnal indult meg a szervező munka Teleki Pál vallás- és közoktatási miniszter melléállásával. Csanak István az ügy érdekében fáradhatatlanul járta az ország városait, előadásokat tartott, a pedagógusokat lelkesítette, a diákokat buzdította.

Teleki Pál kultuszminiszter 1938-ban jelölte ki kísérletképpen azt a harminc iskolát, amelyben elindították a diákkaptár-mozgalmat.

A vallás- és közoktatási miniszter az 1939/1940. tanévre az akkor meglévő tíz tankerület négy-négy városának iskoláiban engedélyezte a diákkaptár megszervezését. Az 1940/1941-es tanévben már 13 tankerületben 339 iskola végzett kaptáros munkát. Közel 40 ezer diák dolgozott, spórolt, gyűjtött, s így egy év alatt csaknem 1 millió pengőt takarítottak meg. Főként bérmunkából, gyűjtésből, termelésből, valamit vállalkozásokból jött össze ez a jelentékeny összeg. Leginkább a bérmunka jelentette a legnagyobb jövedelmet, az összes bevétel mintegy kétharmadát. Ekkor 88 vagon hulladékanyagot gyűjtöttek össze, s adtak el, az előző évit 22 vagonnal szárnyalták túl. A diákok az állattenyésztés terén is igen jó eredményeket értek el, a honos haszonállatok szinte minden fajtáját szaporították. A nagykőrösi községi polgári leányiskola növendékei egyenesen kacsa- és libahizlaló szövetkezetet alakítottak. A növénytermesztés terén is sikereket könyvelhettek el a tanulók: olajos magvakat, virágokat, kultúrnövényeket csaknem 22 ezer négyzetméteren termesztettek. A Diákkaptár a nyári szünet ideje alatt is mozgósította az ifjúságot, 1941-ben közel 26 ezer gyermek dolgozott. Az 1942-es háborús időszakban – amikor a férfiak jelentős részét katonának hívták – egyre nagyobb szükség volt a kis dolgos kezekre, ekkor már 50 ezren szorgoskodtak a szünidőben.

Debrecenben a fáradhatatlan diákok megalakították a kaptárosok bérszántó részvénytársaságot. A tagoknak sikerült minden szükséges eszközt, ráadásul még egy traktort is beszerezniük. A tanulók a hadbavonultak földjeit fél áron, míg a hadiözvegyek és hadiárvák földjeit ingyen szántották fel.

A Diákkaptár Szövetség területenként kerületekre, majd csoportokra lett felosztva. A Diákkaptár legfőbb szervezete a Diákkaptár Szövetség, a központ volt, amely irányította, s egységessé tette a kaptár-munkát. Az iskolai diákkaptárok egyben iskolabankfiókként is működtek, melynek élén a diákok közül választott fiókigazgató állt. Munkájukat a pénztáros, az ellenőr, s a cégvezető segítették. A fiatalok egyre jobban kezdtek beletanulni az értékesítésbe, a vevőkörüket maguknak kellett kialakítaniuk.

1940–1942 között a szövetséget az országos elnök, ifj. Horthy István vezette, a társelnöki posztot Andrássy Mihály, valamint Witz Béla, a Bazilika apátplébánosa viselte. Csanak István országos főtitkárként irányította a mozgalom gyakorlati munkáját.

A háború kitörése után, a hiánygazdaság kialakulásakor egyre fontosabbá vált a hulladékok, nyersanyagnak valók gyűjtése, melyet a diákok a mozgalmon belül (is) kiválóan végeztek. Ekkor már öt minisztérium is segítette a szervezet munkáját: a pénzügyi, az iparügyi, földművelésügyi, honvédelmi és a kultusztárca.

A Mezőberényi Állami Polgári Fiú- és Leányiskola diákjai is részt vettek a kísérleti programban: az 1938/1939-es tanévben az országos csont- és értékes hulladékgyűjtésbe kapcsolódtak be. Az ügy iránt elkötelezett Csanak István Mezőberénybe is leutazott 1938 végén, s vázolta a tanároknak és a tanulóifjúságnak a gyűjtési akció fontosságát. Csanak elmagyarázta a gyermekeknek, miként tudnak saját szorgalmukra támaszkodva legalább tíz pengőt megtakarítani.

A fáradhatatlan Csanak István körbelátogatta a kísérleti iskolákat. 1938 végén a mezőberényi polgáriban is lelkesítette a diákokat

A berényi iskolában, amikor a „projekt” végén ünnepélyes keretek között átadták a tízpengőst az önképzőkör elnökének, az iskola igazgatója odalépett Csanakhoz, az ötletgazdához, hogy szakítsa félbe előadását (…)mert, különben felrobbannak a gyerekek. Meglehetősen felizgatta őket a pénzgyűjtés és a kereset lehetősége, s ennek megvalósításáért ezernyi ötlettel álltak elő: Elhasznált könyvek eladása, tulipán-, és jácinthagyma-, tormaeladás, gombaszedés, teknősbéka-hizlalás, káros madárlábak, kiégett villanykörték, ócska sezlonrúgók gyűjtése, libapásztornak való elszegődés, nyárfából gyufaszál készítése, télen a korcsolyapálya jégéről a hó ellapátolása, idegenek kalauzolása, rossz órák eladása az ékszerésznek stb.

Horthy Miklós kormányzó részére készítették az emeletes székely házat a diákkaptáros gyermekek a mezőberényi polgáriban

A háborús konjunktúra előtérbe tolta az iparban használt nyersanyagok hiánya miatt a hulladékgazdálkodás fokozását. Így többek között az enyv alapanyagául szolgáló csontgyűjtést (is) kiemelten kezelték. A Magyar Racionalizálási Bizottság, valamint az iparügyi miniszter bonyolította le az akciót, amelyet a kultuszminiszter tartott kézben. A csontgyűjtést a nép- illetve a polgári iskolákban (Békés megye településein Mezőberényben, Dobozon, Gyulaváriban, Békésen stb.) a Hangya Ipar Rt. megbízottai gyűjtötték össze. A projekt felelőse az iskola igazgatója volt, aki a gyűjtés lebonyolítására egy rátermett tanárt jelölt ki. A berényi polgáriban a gyűjtést özv. Mayer Károlyné címzetes igazgató vezette. A csontot a Hangya Ipar Rt. által biztosított fedeles ládában kellett tárolni, amelyet hetente egyszer – megállapodás szerint legfeljebb kétszer – szállították el, s a csont mázsájáért 5 pengőt szabtak meg.

A lassan országossá szélesedő csontgyűjtési-akció mellett az iskolákban tulajdonképpen egyidejűleg folyt a „Csanak István-féle kísérlet” is, s ekkor a hulladékgyűjtési program immár a kaptár keretein belül is elkezdődött. Berényben a csontgyűjtés mellett papír, ócskavas, sőt narancshéj is felhalmozásra került. A gyűjtés jól sikerült, a tanulók nagy lelkesedéssel mindent elkövettek a jó eredményért, narancshéjból például 13 kilót sikerült „összehordani”.

A mezőberényi polgáriban a hulladékgyűjtés eredményei (1939)

Az iskolaigazgató egyedül a csontgyűjtő akció eredményét tartotta fokozhatónak, a kezdeti nehézségek csupán az első év tapasztalatlanságának tudhatták be. A berényi polgári tanulói 14,5 mázsa csontot gyűjtöttek össze az 1939-es tanév végéig, 5800 pengő értékben. Az elért sikerekért, s a szorgalmas munkáért a tanulók a kultuszminisztertől elismerésképpen egy futball-labdát kaptak.

A kaptáros gyermekek jutalma (1939)

A Diákkaptár szó is gyerektalány volt, Váry László első polgárista szorgalmazta elfogadtatását. A legnagyobb sikert kezdetben a nagykőrösi református polgári fiúiskola érte el. Az intézmény valamennyi növendéke, 103 tanuló váltott betétkönyvet, közülük 65 lépte át a tízpengős határt.

A kaptárosok tejet osztanak a gyulai polgáriban (1940-es évek eleje)

1943-ban a gyulai polgári fiúiskolában a Diákkaptár öt szakosztálya működött: a takarékbetét-, a vállalkozási, a hulladékgyűjtő, az állattenyésztési, az iskola-, valamint a boltszövetkezet. A gyermekek főként rongy, papír, vas és üveg gyűjtésére vállalkoztak. Egy gyulavári hősi halált halt honvéd özvegyének és árváinak a leventecsapat segítségével házat vásároltak, a kaptárosok ezt kiegészítve állatokat és házi szerszámokat is ajándékoztak számukra.

Pádvai András honvéd három árvája részére házat vett a gyulai leventecsapat és a kaptáros szövetség (házavató ünnepség, 1943)

Az orosházi evangélikus gimnázium diákkaptára 1941 októberében alakult Zoltai István vezetésével. A szervezet vegyes hulladék, illetve használt cipők gyűjtéséből szerzett kisebb-nagyobb bevételt. 1941/1942-es tanévben a gyermekek 850 pár ócska lábbelit gyűjtöttek. Az orosházi kaptár kölcsönkönyvtárat is üzemeltetett, ahol 202 kötet állt a tanulók rendelkezésére.

A kaptáros leventékről verselt egy gyulai diák egy hadiözvegynek, Pádvainénak és gyermekeinek adományozott ház átadó ünnepségén (1943)

A szervezet vezetése 1942 elején, ifj. Horthy István kormányzó-helyettesi kinevezése után átalakult. Az elnöki tisztséget Losonczy István közellátási miniszter vette át, Csanak István ügyvezető elnökként működött, míg az országos főtitkári posztot Kiss István debreceni tanár viselte. A szervezet társelnökei Witz Béla, Zsindelyné Tüdős Klára, valamit Kósa Kálmánné voltak. 1945 előtt a kaptárosok munkáját prominens személyiségek, valamint politikusok is segítették.

1944-ben, a vészterhes időkben a Diákkaptár működése is megakadt. A háború után lassan megindult az élet s a Diákkaptár mozgalom is újraindult. A szervezet addigi életében jelentős szerepet vivő politikusok többnyire már nem voltak pozícióban. Ekkor az 1945-ben vezető szerepet betöltő prominens személyek vállalták a mozgalom vezetését. Így Szekfű Gyula moszkvai magyar követ, Zilahy Lajos, a Magyar–Szovjet Baráti Társaság elnöke, illetve Szentgyörgyi Albert, az Országos Köznevelési Tanács vezetője támogatták a kaptárosok szervezetét. Tildy Zoltán köztársasági elnök 1946 októberében – az államfő néhány héttel korábban elfogadta a Diákkaptár Szövetség fővédnökségét – toborzóbeszédével új életet lehelt a háború miatt szunnyadó mozgalomba. Beszédében nemcsak a már korábban működő szövetségeket kívánták újjáalakítani, hanem továbbiak szervezésére is sarkallták a diákságot. Az 1947/1948-as tanévben a Diákkaptár munkájába 286 helység 718 iskolája, összesen 80 ezer tanuló kapcsolódott be, a diákok szorgos méhekként 2 millió pengőt gyűjtöttek össze. A kaptárosok autonómiája azonban egyre szűkült. Csanak István még küzdött a szervezet életben tartásáért, azonban 1948. április 6-án bejelentette, hogy a Kaptár beolvad az úttörőmozgalomba. A sajtóhírekből is egyre inkább kitűnt, hogy a Diákkaptár már csak árnyéka önmagának. A szervezet „önként” finanszírozta a még működő cserkészek, valamint az egyre inkább teret hódító „diákszövetség”, az úttörők kirándulásait. A belügyminiszter nem sokkal később 1948. október 8-án feloszlatta a Kaptárt. Az évtizedes diáklelkesedés, a megtakarítások, a sok-sok önként vállalt munka, a találékony vállalkozások ekkor véget értek.

Néhány rövid életűnek bizonyuló kezdeményezést követően, a fordulat után sem maradt a diákság takarékossági mozgalmak nélkül: 1953-ban az OTP az Oktatásügyi Minisztérium támogatásával létrehozta a Pedagógusok és Tanulók Takarékpénztárát, melynek célja (nincs új a nap alatt) a tanulók takarékosságra nevelése volt. A következő évtől elindították a takarékbélyeg-akciót. Az 1953/1954-es tanévben 4200 iskola kapcsolódott be a takarékossági mozgalomba, a növendékek a tanév végéig már 13,5 millió forint értékben vásároltak iskolai takarékbélyeget.

Felhasznált irodalom:

Pápai Lapok, 1875. június 19.

Békésmegyei Közlöny, 1937. augusztus 18.

Új idők, 1942. 48. évf. p. 744–745.

Függetlenség, 1942. december 13.

Külföldi-Belföldi Hírek, 1946. október 26. p. 351.

Orosházi evangélikus gimnázium évkönyve, 1941. p. 27.

Bessenyei Lajos: Diákkaptár p. 147–148.

Demokrácia, 1948. március 7.

Köznevelés, 1965. június 20. p. 620.

Alpár Gyula: Nevelésügyi Szemle, 1942. 6. évf. 9–10. szám. p. 268–269.

Olasz Lajos: A Diákkaptár Szövetség, egy elfeledett ifjúsági szervezet (1939–1949).

Levéltári források:

MNL BéML VIII. 104. 231/1939.

MNL BéML VIII. 104. 138/1939.

MNL BéML VIII. 103. 82/1943.

MNL BéML XIV. 112. 4.

MNL BéML XIV. 21. 3 dosszié

Összeállította: Balogh Dorottya