Korántsem szokványos hivatást választott magának egy szarvasi fiatalember, akit négy év tanulás után 1860. július 10-én szabadított fel a pesti álhajkészítő céh. A „jámbor ifjú”, Korik János Liczényi mestertől sajátította el a szakma valamennyi csínját-bínját. Szabadulólevelén a korszak két közismert pesti borbélya, Heller Zakariás fő- és Axmann Károly alcéhmester szavatolta mesterségbeli tudását. Korik János (1847–1930) több évtizedet kitevő munkálkodása során – borbély és fodrász alapvégzettségének köszönhetően – minden bizonnyal mégis több konty és nyírott szakáll került ki a keze alól, mint paróka.

 

A borbélykodás hosszú időn át a gyógyítást és testápolást egyesítő foglalkozásnak számított. A borbélyok azon túl, hogy beretváltak, hajat nyírtak és fodorítottak, köpölyöztek is, sőt piócás kezeléseket alkalmaztak, tyúkszemet és eret vágtak, sokan foghúzás miatt fordultak hozzájuk segítségért. A vidéki mesterek fővárosi kollégáikhoz hasonlóan magas színvonalon dolgoztak, közülük Korik János szülővárosában, Szarvason kereste vendégei kegyét. Az 1890-es években rajta kívül Tanczer Albert, Kenyeres György és Grósz Lambert borbélyműhelyébe térhettek be a szarvasiak. Utóbbit 1896-ban a Budapesten megtartott országos borbély- és fodrászkongresszus társelnökévé választották meg, ahol a segédelhelyezés decentralizálásáról előadást is tartott. Grósz Lambert az 1901. évi makói ipari és mezőgazdasági kiállításról a zsűri nagy érmével és oklevelével tért haza, különösképpen utcai és fél parókájával, valamint férfi és női színpadi parókáival keltett feltűnést.

 

A szarvasi borbélyok nem őrizték féltékenyen szaktudásukat, ellenkezőleg, jó tanítómestereknek bizonyultak. Az 1880–1890-es években helybelieken kívül aradi és budapesti fiatalemberek sorra szegődtek melléjük segédnek, egyikőjük, a túrkevei születésű Kovács Sándor 1886-ban hét forint havi bérért Grósz Lamberthez, a következő évben Korik Jánoshoz állt. Korik két fia, János és Tibor, ugyancsak a jó megélhetéssel kecsegtető fodrászszakmát választotta, mindketten Szarvason csattogtatták az ollót és fenték a borotvát.

 

Szarvasi borbélynak lenni hosszú évtizedeken át fogalomnak számított. A Jókai Mór szerkesztésében megjelenő Az Üstökösben az 1870–1880-as években rendszeresen visszatért egy közkedvelt, népszerű rovat, A szarvasi borbély szótára. A humoros, nyakatekert szómagyarázatok hétről hétre sok olvasó arcára csaltak mosolyt. Közmondásszámba ment, ha valaki hete-havat összehord, eszement szóvirágokkal tűzdeli tele beszédét, akkor mondandója értelmetlen, mint a szarvasi borbély szótára. A csavaros eszű és felvágott nyelvű szarvasi iparos egyes feltételezések szerint Korik János volt, a legtöbben az egy emberöltővel korábban élt Sztraka Alajossal (1823–1886) azonosították személyét. Bármelyikőjükhöz köthető is a hírneves szótár, ma is ámulatba ejtenek a nem éppen szokványos nyelvújítási megoldások. Saját szakmájáról szólva a szószedet szerzője elmondhatta, hogy a szőrtelenítő hevenyész és a nyirbászkodó kacarázó bodráz központforgalmi vasgyárolt csattogányos nyírettyűvel, kacarral vagy szappanhabarék mázgányolt pofaszőrvakarászati fényélnökkel dolgozik. Vendégei közül a hosszú hajú lélegzet nélküli csiricsarák frizurájához sok-sok rombüzeny hintede és még több kontytartályos drótgörbeny szükséges, a végeredmény a vissznézleti foncsorhátrányos fába szorult falfüggérben szemrevételezhető. Ha a kuncsaft nem elégedett a végeredménnyel, netalán ész nélkül elkövetett tények tarlójával áldotta meg a természet, körformályított szöveménypréselt agyborítékos fejvédeménnyel, esetleg fénylegszőrenyes búbra szorult keményleti díszkürtönnyel még mindig segíteni lehet a bajon. No, jó, jó, Korik mester, Sztraka uram, de már égnek áll a hajunk, segítsenek, mindez hogyan hangzik „ómagyarul”?

(Ha éppen nincs kéznél Az Üstökös, jól jöhet egy kis segítség a megfejtéshez:

szőrtelenítő hevenyész = borbély

nyirbászkodó kacarázó bodráz = fodrász

központforgalmi vasgyárolt csattogányos nyírettyű = olló

kacar = borotva

szappanhabarék mázgányolt pofaszőrvakarászati fényélnök = borotva (szinonima)

hosszú hajú lélegzet nélküli csiricsara = asszony

rombüzeny hintede = hajpor

kontytartályos drótgörbeny = hajtű

vissznézleti foncsorhátrányos fába szorult falfüggér = tükör

ész nélkül elkövetett tények tarlója = kopasz fej

körformályított szöveménypréselt agyborítékos fejvédemény = kalap

fénylegszőrenyes búbra szorult keményleti díszkürtöny = cilinder)

Levéltári forrás: MNL BéML IV. B. 418. a. 1453/1919.