Gróf Károlyi Sándortól gróf Károlyi Sándorig
- Read more about Gróf Károlyi Sándortól gróf Károlyi Sándorig
- Log in or register to post comments
Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében
Köszöntőjében a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója, Szabó Csaba boldogan fejtette ki, hogy egy hosszú történet végére került pont az adásvétellel, amely még 2013-ban kezdődött Bécsben. Ekkor merült fel ugyanis először, hogy az egykori körmendi Batthyány-kastélyban őrzött családi levéltár legértékesebb, 1945 után Ausztriában őrzött részét Magyarország számára meg kellene valamilyen módon szerezni.
A kora újkori magyar országgyűlések történetében még mindig sok a nyitott kérdés. Nem ismerjük pontosan a résztvevők körét sem, mert akkoriban még nem létezett az országgyűlésnek „hivatala”, a tárgyalásokról központilag vezetett napló vagy jegyzőkönyv sem készült. Néhány meghívott személye mégis ismert lehet a meghívólevelek (litterae regales) révén.
Köszöntőjében Szabó Csaba kiemelte, hogy megtiszteltetésnek veszi, hogy a levéltár lehet a helyszíne a sajtótájékoztatónak. Rámutatott továbbá, hogy Benyovszky Móric „kortársa” volt az intézmény elődjének, az 1756-ban létrehozott Archivum Regninek, továbbá családi iratai révén ő maga is megjelenik az intézményben.
A programot meghirdető Europeana gyűjtemény az európai archívumok, könyvtárak és múzeumok ezreivel együttműködve teszi digitálisan hozzáférhetővé a kulturális örökségünket, felületein mára összesen több mint 50 millió digitalizált mű érhető el.