Nagy sikert hozott a szombaton megrendezett Levéltári Piknik

Hungarian

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltára ismét részt vett a Budapest Főváros Levéltára (BFL) által szervezett Levéltári Pikniken. A szombati esemény központi tematikájához kapcsolódóan nyitotta meg a kapuit a BFL legújabb kiállítása „Budapest közlekedik” címmel. Ehhez a témához illeszkedett az MNL Módszertani, Képzési és Levéltár-pedagógiai Osztály munkatársai által kidolgozott és megvalósított levéltár-pedagógiai program, amely az Országos Levéltár őrizetében lévő iratanyagra épült.

Októberig látogatható a Károlyi-kiállítás Székesfehérváron

Hungarian

Június 4-én, kedden a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Fejér Vármegyei Levéltárában tartották a Nő, anya, társ – Asszonyok a Károlyi családban címmel időszaki kiállítás ünnepélyes megnyitóját. Az MNL Országos Levéltára és a Fejér vármegyei tagintézmény szervezésében megtartott eseményen Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója köszöntőjében kiemelte: „az utóbbi hónapokban a levéltár történetében úgy adódik, hogy magyar arisztokrata családok leszármazottaival vannak különböző ügyeim”.

Levéltári nyári tábort szervez az MNL Országos Levéltára

Hungarian

Cirkalmas betűk, ropogó pergamen, sűrű tinta és vaskos pecsétek várnak nálunk. Idén nyáron a régi királyi udvar ügyeinek hitelesítésére létesített kancelláriát egy hétre beköltöztetjük a levéltárba. Augusztus 5. és 9. között időutazásra hívjuk a 10 és 14 év közötti általános iskola felső tagozatos gyerekeket, akik levéltárosok segítségével játékos formában ismerhetik meg a középkori írásbeliség, az oklevelek és az iratok hitelességét igazoló pecsétek titokzatos világát.

Gyümölcsöző lehet az Üzbegisztánnal épülő levéltári kapcsolat

Hungarian

Május 27-én, hétfőn háromnapos látogatásra érkezett egy üzbég delegáció a Magyar Nemzeti Levéltárba (MNL), a küldöttség tagja volt Aybek Shakhavdinov, Üzbegisztán magyarországi nagykövete, Yusupov Ulugbek, az Üzarchiv Ügynökség igazgatója és Anvar Alijey, az Üzarchiv Ügynökség sajtószolgálati vezetője. A delegáció a három nap során járt az MNL Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájában, ahol hivatalos megbeszélést folytatott az intézmény vezetésével, Szabó Csaba főigazgatóval és Mikó Zsuzsanna általános főigazgató-helyettessel.

Új, modern otthonra lelhet a Borsod vármegyei levéltár

Hungarian

Átadták május 29-én, szerdán a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltára új épületét Miskolcon. Az MNL a borsodi vármegyeszékhelyen az egyetemmel működik együtt, a levéltár új épülete az oktatási intézmény könyvtára és levéltára mellé, a rektori hivatal közelébe költözött a 95 hektáros, parkosított kampusz területén. Az épületet Puskás Péter tervezte, aki egy nagyon modern, izgalmas épületet álmodott meg.
 

Impozáns épület

Újabb egyedülálló adatbázisokat tett közzé a Levéltár

Hungarian

Újabb két adatbázist tett közzé a magyar honvédelem napja alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) az Adatbázisokonline.hu oldalán. A két új fejlesztés a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) Hadtörténelmi Levéltárral együttműködésben készült, jellemzően az intézmény anyagait tartalmazza. A fejlesztéseknek nagy hasznát vehetik a család-, hely- és hadtörténészek, hiszen mostantól több tízezer adat válik hozzáférhetővé egy jól használható adatbázisban.
 

Az Országos Levéltár nyerte el az Év levéltára 2023 díjat

Hungarian

Május 28-án, kedden 11 órától a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárának Bécsi kapu téri palotájában tartották az Év levéltára 2023 díjátadó ünnepségét. Az eseményen köszöntőt mondott a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. Szabó Csaba beszédében reményét fejezte ki, hogy a megtiszteltetés, az elismerés, ami a szakma részéről a díjjal éri az intézményt, a teljesítménynek szól, és nem a kerek évfordulóknak. Mint ismeretes, a Magyar Nemzeti Levéltár 2023-ban emlékezett meg arról, hogy 1723-ban született meg a 45.

Pages

Subscribe to Magyar Nemzeti Levéltár RSS