Találatok

A Magyar Nemzeti Levéltár öt munkatársa vett részt szakmai látogatáson Firenzében április 21. és 24. között. Az Erasmus+ felnőtt tanulási program fókuszában a magyar vonatkozású iratanyagok feltérképezése, a nemzetközi szakmai kapcsolatok erősítése, valamint a mesterséges intelligencia levéltári alkalmazásának lehetőségei álltak – mindez egy kicsit kötetlenebb, tapasztalatcserére építő formában.
Típus: Hír
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
A Herendi Porcelánmanufaktúra 2026-ban ünnepli fennállásának 200. évfordulóját. 1826. évi alapítása óta hagyományaikhoz hűen kézzel készítik remekműveiket. A porcelánt régen „fehér aranynak” nevezték, birtokolni kiváltság volt, rangot jelentett.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
A Buda oszmán kézre kerülését követő évtizedek politikai folyamatait, történéseit elemezte előadásában Oborni Teréz, az ELTE BTK Történeti Intézetének docense a Levéltári Délutánok sorozatban. A történész az Erdélyi Fejedelemség 1570. évi megszületéséig mutatta be a fontosabb eseményeket, és közben azok nemzetközi összefüggéseire is kitért.
Típus: Hír
Az európai levéltárak egyik fontos éves fórumát tartották május 7–8-án Cipruson, ahol a kontinens és az Európai Unió tagállamainak levéltári vezetői és szakértői találkoztak, hogy megvitassák a szakma előtt álló legfontosabb kihívásokat.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A Csongrád Megyei Honismereti Szövetség a Hódmezővásárhelyi Levéltárban tartotta a Honismeret Napjához kötődő programját. Ennek keretében dr. Nagy György (1879–1923) ügyvédről és politikusról, valamint az általa alapított mozgalomról hangzott el két előadás is.
Típus: Hír
A Jászkun Kerület büntetőperes iratai között női elkövetők eseteit keresgélve bukkantam rá Túri Rebeka büntetőügyére. Bár a levéltárosok már a munkám elején felkészítettek arra, hogy az iratok néha igazi kincseket rejtenek, magam is meglepődtem azon, amit találtam. Az iratok között lapult ugyanis egy picire összehajtott papírlap, amit még madzaggal is szorosan átkötöttek. Először azt gondoltam, hogy egy levél, hiszen máskor is találkoztam már hasonlóval, a peres anyagot átolvasva azonban már gyanút fogtam…
Típus: Hír
Az első világháború eseményeit, borzalmait bemutató időszaki fotókiállítás nyílt meg május 3-án, vasárnap délután Nagyváradon, a Léda-ház kultúrtérben, ugyanott szintén a világégésről szóló, Szike és fényképezőgép – Dr. Kemény Gyula fotói az első világháborúból című fotóalbumot ajánlottak az érdeklődők figyelmébe.
Típus: Hír
A címben feltett meghökkentő kérdés alapját Pap János, az MSZMP Veszprém Megyei Bizottsága mindenható elnöke és Perczel Károly, az Építésügyi Minisztérium Város- és Községrendezési Főosztály főosztályvezetőjének 1957 tavaszán lefolytatott levelezésében kibontakozó, a szocialista műemlékvédelmi felfogás körüli vita szolgáltatja.
Típus: Hír

Pages