Találatok

A Magyar Nemzeti Levéltár Informatikai és Innovációs Igazgatóságának a munkája arra bizonyíték, hogy a modern kor vívmányait sikerrel lehet alkalmazni a történelmi iratok, anyagok feldolgozásában is. A munka során hatékonyan használják a mesterséges intelligenciát, a kézírás-felismerést és számos új technológiát, ezek kapcsán saját fejlesztésű újításokat, megoldásokat is letettek már az asztalra. Ezeket nemzetközileg is elismerik.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Időpont: 
2024. March 06. - 15:00 to 16:30
Típus: Esemény
Típus: Szöveges tartalom
A Szolnoki Szakképzési Centrum rendészeti és közszolgálati technikusai ismerkedtek 2023. február 21-én levéltárunk tevékenységével és gyűjteményével. A fiatalok az általános intézményi ismertetőn túl a tanult szakmájukhoz kapcsolódó dokumentumokkal is találkozhattak.
Típus: Hír
Vármegyénk egyik járásának székhelye, a Magas-Bakony festői környezetében elterülő Zirc, 2024-ben ünnepli várossá válásának 40. évfordulóját. Az egykori mezővárost, 1970-ig járási székhelyet, majd nagyközséget a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a 19/1983. számú határozatával nyilvánította várossá.
Típus: Hír
2024. február 16-án és 20-án általános iskolai és gimnazista tanulók ismerkedhettek meg a szfragisztika alapjaival.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Az Amerikai Egyesült Államokba utazik Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója és Hegedűs István levéltáros, az Informatikai és Innovációs Igazgatóság Digitális Tartalomfejlesztési Osztály vezetője a FamilySearch nonprofit szervezet meghívására.
Típus: Hír
A levéltáros munkájának talán legszebb területe, amikor egy, már elveszettnek hitt iratanyag levéltári őrizetbe kerül. Így történt ez a Hatvani Vasúttelepi Magyar Királyi Állami Elemi Népiskola irataival is, ami a történelmi idők során igen kalandos utat járt be, amíg intézményünkbe nem került. Az iskola mind országos, mind helyi szempontból egyedülállónak mondható.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A kommunista diktatúrák emléknapja kapcsán ezen a héten a Rajk László elleni per iratai segítségével idézzük fel a diktatorikus rendszer egyik legmegrázóbb eseményét.
Típus: Hír
Megköszönte négy közösségi segédletkészítő munkáját hétfőn délután a Magyar Nemzeti Levéltár, az önkéntesek az állami anyakönyvek gépi feldolgozásához készítettek tanítóanyagot. A közösségi segédletkészítőknek raktárlátogatást szerveztek, emellett a munkájukat ajándékutalványokkal ismerték el.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A modern levéltári technológiákról, az új irányokról és kutatási lehetőségekről tartanak előadást a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) munkatársai március 8-án Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom

Pages