Rendezvények

2017.10.26.
Vendégeinket ismét a magyarországi borkultúra elsődleges írásos forrásai közötti időutazásra, történetmesélésre és borkóstolásra invitáljuk, ezúttal a móri borvidék jellegzetességeit, történelmét elevenítve fel.
Tudományos konferencia
2017.10.26.
A Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Nemzeti Levéltár tisztelettel meghívja Önt "Történelem egy kattintásra? Klasszikus forráskiadás és/vagy levéltári adatbázisok" című konferenciájára.
Közigazgatás-történeti konferencia a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában
2017.10.20.
A Magyar Nemzeti Levéltár elsőrangú feladatának tekinti a közigazgatás-történet feldolgozását, hiszen az alapos közigazgatás-történeti ismeretek nélkülözhetetlenek a mindennapi levéltári munka és gyakorlat során. Ennek apropóján 2017-ben immár negyedik alkalommal rendez e témakörben műhelykonferenciát a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára.
Levéltári Délutánok 5.
2017.10.19.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár 'Levéltári délutánok' című rendezvény-sorozatának ötödik állomására!
2017.10.19.
A kínai Csungking Tartományi Levéltár főigazgató-helyettese, Li Xudong és az általa vezetett ötfős delegáció tett látogatást a Magyar Nemzeti Levéltárban 2017. október 18-án.
2017.10.13.
Mentés eredetiben címmel 2017. október 9-én, hétfőn egész napos konferenciát rendeztek a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében, amelyen az állományvédelem és restaurálás kulisszatitkaiba nyerhettek bepillantást az érdeklődők.
2017.09.29.
Punkokról és skinheadekről ritkán lehet patinás, közgyűjteményi környezetben hallani. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Konferencia- és kiállítótermében mégis róluk volt szó. A Levéltári Délutánok rendezvény-sorozat negyedik állomásán Keresztes Csaba Szubkultúrák az 1980-as években címmel tartott előadást 2017. szeptember 28-án.
Konferencia és kamarakiállítás a Károlyi-kastélyban
2017.09.28.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Károlyi József Alapítvány a Károlyi család jeles tagjai, Károlyi Sándor és felesége, Barkóczy Krisztina személye köré épülő konferenciát és kamarakiállítást tart Fehérvárcsurgón 2017. október 4-én.
2017.09.25.
Kulturális örökségünk megőrzése érdekében a restaurátorok azon dolgoznak, hogy az eredeti anyagokat, értékeket megmentsék és még hosszú időre megőrizve kutathatóvá, egyúttal kiállíthatóvá tegyék.
2017.09.21.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár új, 'Levéltári délutánok' című rendezvény-sorozatának negyedik állomására!

Pages