Érdekes iratok

Novemberi hónap dokumentuma
2015.11.02.
Kádár János és kormányának néhány tagja 1956. november 4-6. között Szolnokon tartózkodott. Erről azonban nagyon kevés egykorú forrás maradt fenn és maga Kádár sem szívesen beszélt az itt töltött rövid időszakról.
Októberi hónap dokumentuma
2015.09.30.
Ez évben, 2015-ben 940. éve annak, hogy először tűnik fel Szolnok neve a garamszentbenedeki apátság alapítólevelében.
Szeptemberi hónap dokumentuma
2015.08.31.
Augusztusi hónap dokumentuma
2015.08.04.
A túrkevei református templom fennállásának első harminc éve alatt több felújításon is átesett, melyek során mindannyiszor az időjárás okozta sérüléseket kellett helyreállítani. A természet okozta károk közül a legsúlyosabbat egy villámcsapás okozta 1783-ban.
Júliusi hónap dokumentuma
2015.07.02.
1969. július 28-án, alig több, mint egy héttel az első holdraszállás szenzációja után, a szolnokiak életében egy másik, a város fejlődését az előbbinél sokkal jobban meghatározó esemény is történt. Ekkor rakták le ugyanis az új városközpont alapkövét, mely az elkövetkezendő években fokozatosan megvalósulva a mai napig meghatározza a belváros arculatát.
2015.06.04.
Június hónap dokumentuma: Hadifogolysors az I. világháborúban – Faccini Ferenc

Pages