Találatok
2026.03.30.
A Csongrád Megyei Honismereti Szövetség a Hódmezővásárhelyi Levéltárban tartotta a Honismeret Napjához kötődő programját. Ennek keretében dr. Nagy György (1879–1923) ügyvédről és politikusról, valamint az általa alapított mozgalomról hangzott el két előadás is.
Típus: Hír
Típus: Hír
2026.03.23.
A Jászkun Kerület büntetőperes iratai között női elkövetők eseteit keresgélve bukkantam rá Túri Rebeka büntetőügyére. Bár a levéltárosok már a munkám elején felkészítettek arra, hogy az iratok néha igazi kincseket rejtenek, magam is meglepődtem azon, amit találtam. Az iratok között lapult ugyanis egy picire összehajtott papírlap, amit még madzaggal is szorosan átkötöttek. Először azt gondoltam, hogy egy levél, hiszen máskor is találkoztam már hasonlóval, a peres anyagot átolvasva azonban már gyanút fogtam…
Típus: Hír
2026.05.14.
Az első világháború eseményeit, borzalmait bemutató időszaki fotókiállítás nyílt meg május 3-án, vasárnap délután Nagyváradon, a Léda-ház kultúrtérben, ugyanott szintén a világégésről szóló, Szike és fényképezőgép – Dr. Kemény Gyula fotói az első világháborúból című fotóalbumot ajánlottak az érdeklődők figyelmébe.
Típus: Hír
2026.04.23.
A címben feltett meghökkentő kérdés alapját Pap János, az MSZMP Veszprém Megyei Bizottsága mindenható elnöke és Perczel Károly, az Építésügyi Minisztérium Város- és Községrendezési Főosztály főosztályvezetőjének 1957 tavaszán lefolytatott levelezésében kibontakozó, a szocialista műemlékvédelmi felfogás körüli vita szolgáltatja.
Típus: Hír
2026.05.14.
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára szeretettel hívja és várja Önt az V. Veszprémi Levéltári Napra. Helyszín: MNL Veszprém Vármegyei Levéltára, díszterem (8200 Veszprém, Török Ignác u. 1.). Időpont: 2026. május 21. (csütörtök).
Típus: Hír
2026.05.13.
2026. április 21-24. között a Magyar Nemzeti Levéltár öt munkatársa szakmai látogatáson vett részt Firenzében. Az Erasmus+ felnőtt tanulási program keretében a nemzetközi szakmai kapcsolatok erősítése, a magyar vonatkozású iratanyagok feltérképezése, valamint a nemzetközi szabványok, illetve a mesterséges intelligencia levéltári alkalmazásának lehetőségeit volt lehetőség kötetlenebb formában átbeszélni.
Típus: Hír
2026.05.13.
A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltára tisztelettel meghív minden kedves érdeklődőt a 2026. május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 53. Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltári Napokra.
Típus: Hír
2026.03.23.
2026. április 8-án Mátéfi Ágnes, az öcsödi József Attila Emlékház és Helytörténeti Gyűjtemény etnográfusa a Levéltári esték rendezvénysorozatunk meghívott vendég előadója.
Típus: Hír
Időpont:
2026. May 27. - 09:00 to 14:00
Helyszín:
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának díszterme (Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3.)
Típus: Esemény
2026.03.12.
140 éve született dr. Kepes (Henrik) János (1886–1944) közjegyző, királyi kormányfőtanácsos és jogi szakíró, a két világháború közötti időszak egyik legismertebb közjegyzője, a Királyi Közjegyzők Közlönyének főszerkesztője.
Kepes Székesfehérvár és egyben Fejér vármegye közéletének kiemelkedő alakja volt, sőt helyi művészeti mecénásként is tekinthetünk rá.
Típus: Hír
2026.05.13.
1896. május 14-én este, a milleniumi ünnepség tetőpontjaként 200 lámpa fénye ragyogta be a vármegyeszékhely utcáit. Bár Szolnokon ezt megelőzően is működött közvilágítás, az olajlámpák fényét összehasonlítani sem lehetett a villanylámpák fényerejével.
Típus: Hír
Típus: Hír
2026.04.30.
A MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára a Jósa András Múzeummal közösen 2026. május 15-én 11 órától várostörténeti konferenciát rendez a Levéltár kutatótermében.
Típus: Hír















