Találatok

A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával megvalósuló Petőfi Program a legkisebb települések számára is elérhetővé teszi több kulturális intézet és közgyűjtemény – így a levéltárak – kulturális szolgáltatásait. A pályázó települések lakosait a helybeli közművelődési és oktatási intézményekben tartott különböző foglalkozásokon vezetik be a levéltáros szakemberek a kutatás rejtelmeibe. Többhetes előkészületet és felkészülést követően Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is elkezdődtek a levéltári programok.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Ami 81 évvel ezelőtt, 1943. januárjában a Szovjetunióban, a Don-kanyarban történt, az a mindenkori magyar hadsereg egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb emberveszteségét okozta.
Típus: Hír
Bukkanhatunk-e eddig ismeretlen, Árpád-kori oklevélre a Békés Vármegyei Levéltárban? Vagy, ha nem is eredetire, legalább annak másolatára? Joggal merül föl a kétely, hisz levéltárunkban leginkább 18–20. századi iratokat őrzünk. E sorok írója iratrendezés során akadt rá egy sajátos szövegre. Az 1939. évre keltezett kézirat azt állítja, hogy II. András király 1212-ben kelt oklevelének szövegét őrizte meg, amely – ha nem is hiteles – hajmeresztően fordulatos és kalandos. Mit mondhatunk tartalmáról, keletkezéséről, hiteléről?
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A Magyar Kultúra Napja alkalmából 2024. január 19-én kerül sor levéltárunkban Az ungvári görögkatolikus szeminárium növendékei, 1778–1852 című kötet bemutatására.
Típus: Hír
Az intézmény működőképességét a jövőben is mindenképpen fenntartjuk, és közben igyekszünk minél több programmal, élménnyel hozzájárulni a magyar tudományos és kulturális élethez – jelentette ki a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. Szabó Csaba az interjúban értékelte az integrált intézmény létrehozása óta elvégzett munkát, beszélt a folyamatban levő programokról és a közeljövő terveiről. A kollégáinak pedig 2024-re is sok munkát ígért.
Típus: Hír
Január 10-én volt éppen 222 esztendeje, hogy Carl Ghega Velencében meglátta a napvilágot. A később híressé vált mérnököt 1842-ben Észak-Amerikába küldték tanulmányútra, de a vasútépítés módozatainak, a lóvasútnak, a gőzmozdonyoknak és a vasúti kocsiknak a megfigyelésén túl egy külön feladattal is megbízták Bécsben.
Típus: Hír
Felavatták január 19-én délelőtt 11 órakor a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárának épületében a 2018. szeptember 11-én elhunyt Kapiller Imre, egykori főlevéltáros emléktábláját
Típus: Hír
2024. január 19-én a Nemzeti Művelődési Intézet vármegyei munkatársait hívtuk meg intézményünkbe, ahol a Térségi Kulturális Szolgáltatások mintaprogramon belül megvalósuló közös feladatainkat beszélhettük át és megoszthattuk egymással tapasztalatainkat.
Típus: Hír
Színvonalas online alkalmazásokkal, impozáns tudományos, ismeretterjesztő kötettel és látványos albummal készül a mohácsi csata ötszázéves évfordulójára a Magyar Nemzeti Levéltár. Ezek megalkotásában az intézmény együttműködik a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetével, a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, valamint a török és osztrák levéltárakkal. Két év van a jubileumig, de az előkészítő munkák már folynak.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom

Pages