Hét dokumentuma

A forradalom után kivándoroltak legnagyobb része a fiatalabb generációhoz tartozott és főként férfiak alkották. A menekültek elsőször osztrák és jugoszláv menekülttáborokba érkeztek, hogy aztán innen induljanak tovább Európába vagy a tengerentúlra. Mivel a menekültek legnagyobb részét a fiatal, munkaképes, városi lakos tette ki, így ők ideálisak voltak az éppen munkaerő-hiánnyal küszködő nyugati államok számára.

Az Abszolutizmuskori Levéltár több ezer rendőrségi megfigyelési lapot őriz, melyet 1850 és 1860 között ismert és kevésbé ismert személyek tevékenységéről vezettek. A rendőrség feljegyzéseket készített a megfigyeltek közéleti tevékenységéről, politikai megnyilatkozásairól, munkahelyi és baráti kapcsolatairól stb.
A megfigyeltek közé tartozott például Semmelweis Ignác, Rómer Flóris, de Teleki Blanka, Leőwey Klára és Brunswick Teréz is.

A mandátumból kiderül, hogy nem egyedi esetről van szó.

Balla a 18. század második felének egyik jelentősebb mérnöke és térképésze volt, akinek nevéhez fűződik többek között az 1793-ban megjelent Pest-Pilis-Solt vármegyei térkép és a Pest és Szolnok között húzódó Duna–Tisza-csatorna első mérnökileg kidolgozott terve 1791-ből.

A teljes hírzárlat miatt nem lett az újvidéki ügynek országos visszhangja, ugyanakkor Budapestre különböző csatornákon keresztül eljutottak információk és megjelentek feketén kínált személyes holmik, értéktárgyak is. A bűnvádi eljárás folytatását – a honvédtisztek esetében is – 1943.

1941. április 11-én Horthy kiáltványban jelentette be, hogy a 3. magyar hadsereg alárendeltségébe tartozó seregtestek megkezdik a bevonulást a Délvidékre. Hivatalos adatok szerint a bevonulásnak mintegy 1500 halálos áldozata volt.

Lázár (VII.) János a Lázár család sarja volt, az egyik legősibb székely családé. A család gyalakuti ágából származó Lázár János a Nagyenyedi Református Kollégiumban Pápai Páriz Ferenctől tanult, majd 1719-ben az erdélyi kormányszékhez felesküdve hivatali pályára lépett. 1728 januárjától 1731-ig a marburgi egyetemen tanult. Hazatérése után kiterjedt levelezést folytatott a külföldi és erdélyi tudósokkal, valamint erdélyi püspökökkel. Édesapja halála után mostohaapja a tudós Köleséri Sámuel (1663–1732).