Kapossy János főlevéltáros levele
Géfin Gyulának 1945-ből

A Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban, Géfin Gyula[1] irathagyatékban található Kapossy János[2] főlevéltáros 1945. május 9-én keltezett levele, amely levéltártörténeti szempontból kiemelkedő jelentőségű információkat tartalmaz. A alapításának idén 300. évfordulóját ünneplő Országos Levéltár történetéhez fontos adalékokkal szolgáló forrást – több más dokumentummal együtt – egy alkalommal már leközölte a Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2007. évi 2. száma, de az irat tartalmához nem fűztek hozzá különösebb magyarázatot és a szakma máig nem figyelt fel a levélben közölt információk jelentőségére.[3] A dokumentum újra közlését az is aktuálissá teszi, hogy néhány éve Németh György értékes tanulmányban dolgozta fel az Országos Levéltár második világháborús pusztulását, s ennek kiegészítéséhez kiváló adalékkal szolgál Kapossy János levele.[4]

Itt kell még megjegyeznünk, hogy a főlevéltáros 1943-ban, tehát 49 éves korában tevékenyen vett részt az „1900 éves Savaria-Szombathely” jubileumi ünnepségek szervezésében, de – a háborús körülmények következtében – az általa elképzelt és megtervezett szombathelyi kultúrtörténeti kiállítás elmaradt.[5] A szombathelyi származású Kapossy szülővárosával sohasem szakította meg a kapcsolatait és szabadságának egy részét is általában itt töltötte. A levéltárnok a helybeli kutatóknak is szívesen segített tudományos munkáik elkészítésében, de ő maga is rendületlenül kutatott, publikált és végezte a levéltárosok munkáját, amelybe a levelezés, a szervezés egyaránt beletartozott. 1940-ben rövid ideig katonáskodott, majd 1943. február 1-én tartalékos főhadnagyként ismét behívót kapott, de harci feladatban szerencsére nem kellett részt vennie.[6]

A budapesti ostromot Kapossy János munkatársaival együtt az Országos Levéltár épületében élte át, annak minden szörnyűségével együtt.[7] Az orosz belövések következtében 1945. január 25-én hatalmas tűzvész pusztított a levéltárban. Az erről készített jegyzőkönyvet Jánossy Dénes főigazgató,[8] Kapossy János, Varga Endre[9] és Pálffy Ilona[10] levéltárosok személyes élményeik alapján fogalmazták meg. Ezek a személyek az ostrom ideje alatt végig az épületben tartózkodtak és részt vettek az ottani iratmentési munkálatokban.[11]

A fent említett jegyzőkönyvet és Jánossy Dénes 1946-os visszaemlékezését[12] egészíti ki Kapossy János – szombathelyi barátjának küldött – személyes hangvételű levele egy megrázó tudósítás, amelyben őszintén mesél az Országos Levéltárban átélt borzalmakról, rendkívüli nehézségekről és arról az áldozatvállalásról, ahogy életük kockáztatásával mentették a rájuk bízott gyűjteményt. Levelének második részében saját otthonának állapotáról, annak kifosztásáról, értéktárgyainak pusztulásáról és az ostromot követő romeltakarításról tudósít.

Kapossy János levele Géfin Gyulának

Budapest, 1945. május 9.

Kedves Gyuszikám!

Ha Rhosóczy[13] viszi magával a levelet, úgy bizonyára hamarabb megkapod – válaszul ma érkezett soraidra – mint két lapomat, amit eddig írtam. Egyiket kerülővel, mert akkor még innen nem ment posta, de hogy a rendszeres postajárat megindult, egy másikat is menesztettem a minap. A szombathelyi nagyheti légibombázásról[14] szemtanútól értesültem nyilván szokás szerint kissé eltúlozva is. Annál szomorúbban érint most híradásod a székesegyházról, amely a szemtanú szerint csak egy bombatalálatot kapott s nem túlságos sérüléssel. No, majd magam is tájékozódom, remélhetőleg a közel jövőben. Mihelyt u[gyan]is a most folyó igazoltatásokon túl leszek, szeretnék pár heti pihenőre – hízókúrára hazanézni.

Mi tagadás: mindkettő rám fér. Az egész budai ostromot a történeti anyag közvetlen személyes védelmére a levéltárban éltem át oly körülmények közt, aminőkről annak, aki otthoni óvóhelyen félelem és semmittevés közt kaszinóztak a 7 hetet, halvány fogalma sincs. Küzdelem a betolakodó, prepotens[15] és erőszakos németekkel, súlyos bevonulások alól, hóvihar és eső-beázás elől menteni az anyagot a legnagyobb bombázás közepette, tűzvész és tűzoltás éjjel-nappal 10°-os hidegben süvítő kereszthuzatban, 6 hétig együtt 350 súlyos német sebesült minden véres–gennyes hulladékával, ürülékével, bűzével és tetűivel, oly dögletes légkörben, hogy az ostrom után bejövő kollégák ájuldoztak és öklendeztek ott, ahol mi 6 hetet töltöttünk, 50–60 több hetes temetetlen hulla a tisztviselőszobákban, napi 1 liter víz adagolása ivás + mosakodás + főzés számára, állandó készenlét minden eshetőségre 7 hétig ruhástól alvással – mindezt hál Isten én bírtam legjobban erővel, ideggel és egészséggel egyaránt. A többi sorra kidőlt: 39–40°-os lázzal, idegrohamokkal, ukrán betegséggel, fertőzéssel stb. Csodával határos, hogy feltört, s össze–vissza sebzett kézzel ebben a mocsokban járva megúsztam minden fertőzést, sőt még hullamérgezést is, amelyhez egy alkalommal igen közel jártam.

A levéltár? Kapott vagy száz egynéhány telitalálatot, bírta egy ideig súlyos beomlásokkal bár, de a legutolsó napon egy irtózatos robbanással az egyik raktárszárny hátsó fele 4 emelet magasságban kártyavárként omlott össze.[16] Az anyag ma is alatta van. Ehhez járul az egyik – múzeumi levéltári – raktár teljes kiégése egyetlen gyújtóbomba nyomán, valamint a németek (nem oroszok!) vandál pusztításai, akik pl. Rákóczi-Aspremont levéltár XVII. századi darabjait klozetpapírnak használták el.[17]

Summa summarum:[18] anyagveszteségünk kb. 18 %-os, inkább csak tömegre s nem értékre nézve. Szerencsére az igazán értékes régi anyag jól megmaradt. Magam sem panaszkodhatom túlságosan. Igaz előbb a németek dúlták fel a lakásomat s fosztogatták, azután a tovarisok;[19] hivatali szobámban 20 esztendő tudományos jegyzetanyagát, cédulák ezreit s kézirataimat hatszor szórták szét s minden: összetiport – tépett – mocskos szemétdomb, bár azóta sikerült menteni a menthetőt. Lakásomból kibombáztak; alattunk 4 emelet hiányzik s az űr fölött lebeg az ötödik. Valóságos istenkísértése volt onnan a bútorokat kimenteni a közvetlen mellettem levő lakásba költözvén át. Könyvtáram majdnem érintetlen, kivéve persze a bombaszilánkot, amely ma is szép intarziás biedermeier szekrényemben van, őrizetként valami 2 rend ruhám, egy felöltőm, a tiszti felszerelésem, 2 órám, fényképezőgépem és több apróság mellett, mint legsúlyosabb károm, 6 drb Székely Bertalan[20] képem veszett oda, hogy az 5–6 rend fehérneműről ne is szóljak.

Egyelőre továbbra is benn lakom a levéltárban és vezetem az anyagmentési és romeltakarítási munkálatokat; eleinte 30 munkaszolgálatossal, ma már csak belső emberekkel dolgozom. Meg is látszik; eleinte ment, mint a parancsolat, ma már a levéltáriak csak amerikáznak[21] s bizony–bizony néha kutyakorbács után viszket a tenyerem.

Általában, mint egy gyárigazgató barátom megjegyezte: a 7 hetes ostrom olyan röntgenfelvételt készített embertársainkról, hogy megdöbbentő. Kibújt az emberkép alól az ösztönös barom.

Budapest: Itt–ott romhalmaz a szó legszorosabb értelmében, néhol örvendetesen ép. Buda s főleg a vár a legsúlyosabb. A királyi palota teljesen kiégett rom. Hidak felrobbantva; német gaztett, amit az égvilágon semmi katonai-stratégiai ok nem indokolt; az oroszok viszont azóta remek teljesítménnyel 4 hidat helyeztek üzembe.

Irtózatos drágaság, bár itt–ott békebeli bőség annak, aki meg bírja fizetni. Csak egy adatot: jelenlegi fizetésem havi 15 kiló kenyér. Semmi több.

De azért jól megvagyunk s bízunk abban, hogy lassan–lassan megyünk felfelé – de profundis,[22] ahová alázuhanhatunk.

A viszontlátás reményében barátsággal ölel:

Kapossy János[23]

Kézirat.
Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár VI. B. 14.