A hónap dokumentuma 2016. május

IFJ. NOSZLOPY ANTAL: VILÁGOSI CATASTROPH

1849. május 1-jén Noszlopy Gáspár népfelkelői élén bevonult a császári seregek által elhagyott Kaposvárra. Noszlopyt az említett év márciusában Kossuth Lajos kormánybiztossá nevezte ki és megbízta Somogy vármegye felszabadításával, amit ő sikeresen végre is hajtott. Május hónap dokumentuma a Noszlopyakhoz és az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kötődik, de a történet főhőse nem Gáspár, hanem testvérbátyja, ifjabb Noszlopy Antal.

A Veszprém megyei eredetű, de vasi birtokokkal is rendelkező Noszlopy család somogyi jelenlétét Noszlopy Sándornak Berzsenyi Évával kötött házassága tette lehetővé, hiszen a hölgy édesanyja, Thulmon Magdolna révén örökölt somogyi birtokokat, köztük Vrácsik (ma Újvárfalva) községet is. Noszlopy Sándor fia, Antal 1802 elején költözött a Vas megyei Dukáról Somogyországba, Vrácsikra. Noszlopy Antal első felesége, Tolnay Zsuzsanna és elsőszülött fia, László halála után ismét megnősült, s vette Szeniczei Bárány Júliát. A párnak nyolc gyermeke született, köztük 1814-ben Antal és 1820-ban Gáspár.

Ifj. Noszlopy Antal a pesti és a zágrábi egyetemen végzett jogot, 1833-ban kezdte meg a joggyakorlatot, s a kőszegi táblabíróságon lett jurátus. 1837-ben ügyvédi oklevelet nyert. 1839-ben kötött házasságot Gorove Annával, s a bihari Okányra költöztek. A frigyből két leány és három fiú született. Noszlopy Bihar vármegyében az első aljegyzői posztot töltötte be. A házasság végül sikertelennek bizonyult, s Antal 1848 szeptemberében hazaköltözött Somogyba. Nemzetőrtisztként, számvevő főhadnagyként működött a szabadságharc alatt, majd 1849 márciusától öccse, a kormánybiztos Gáspár mellett az általuk felszabadított Somogy kormánybiztos-helyettese volt – lényegében a megye közigazgatását irányította.

A szabadságharc leverése után testvéröccsével együtt bujdosásra kényszerült, majd az 1860-as évektől 1872-ben bekövetkezett haláláig a család somogyi birtokain élt.

Ifj. Noszlopy Antal a közéleti, hivatalnoki pályája mellett – édesapjához hasonlóan – kedvtelésből és a kor szokásait követve, valamint a Berzsenyiekhez fűződő családi kapcsolat révén foglalkozott irodalommal is. Első költeményei a Madarász József által szerkesztett Nefelejts című almanachban, valamint a Regélő című folyóiratban jelentek meg. A Koroknyai család címmel drámát is írt, melyet Kölcseynek ajánlott.

Levéltárunkban fellelhető egy kis irategyüttes, Noszlopy Antal deposituma (XIII. 49.), melyben többek között mind idősebb, mind ifjabb Noszlopy Antal által írt, de vélhetően soha ki nem adott versek is találhatóak. Ifjabb Antaltól három kéziratos kötetecske olvasható az említett iratanyagban. Az első 1831-1840, a második 1849-1851, a harmadik pedig 1866-ban és utána írt költeményeket tartalmaz.

A legkorábbi versek a kor szellemének megfelelően a romantika stílusában keletkeztek. Olvashatunk a kötetben tájleíró költeményeket, a boldog és a keserű szerelmet megéneklő verseket, a korban divatos almanachlíra műfajába tartozó költeményeket, episztolákat – mindezt a Vörösmarty és a Petőfi által tökélyre vitt stílusformák, költői eszközök jegyében.

A második kötetecske versei a szabadságharc leverését követően íródtak, s hangjukat a csalódottság, a bujdosóélet viszontagságai, a nemzet sorsa feletti kesergés jellemzi, Vörösmarty kései költészetére emlékeztetve az olvasót. A nemzeti gyász, az európai és magyarországi események, a Bach-korszak visszásságai visszaköszönnek az 1866 után keletkezett költeményekben is.

Az alanti vers Noszlopy Antal 1849-1851 között keletkezett költeményei közül való, s a világosi fegyverletételt, annak körülményeit, hatásait járja körül a bujdosó hazafi szemszögéből. A költeményben említett áruló, „az undok fenevad” a világosi fegyverletételt végrehajtó Görgey Artúr, „a legnagyobb polgár”, „a leghívebb magyar” pedig Kossuth Lajos. Görgey árulása mondhatni toposz lett a történeti irodalomban, természetesen a szabadságharc leverése után bujdosni kénytelen Noszlopy Antal – sok társához hasonlóan – benne látta a szabadságharc árulóját, a magyar nemzet szégyenét, míg az emigrációba kényszerülő Kossuth alakja köré a magyar nép megmentőjének, a szabadság meghozójának nimbuszát szőtték. A költemény Vörösmartyt idéző stílusa, gondolatai (például a nemzethalál víziója) mellett felveti Kossuth nemzetmentő szerepét is.

S hogy miért tekinthetőek jelentősnek ifj. Noszlopy Antal költeményei, habár nevét nem jegyzi az irodalomtörténet? Többek között azért, mert a versek bizonyítják, hogy a XIX. század első felének művészeti stílusirányzata, a nemzeti romantika, valamint annak országos jelentőségű alkotásai megérintettek egy, az irodalommal csak mellékesen foglalkozó somogyi nemesifjút is, akinek kifejezésmódja, költői képei, mondanivalója, bár nem jelent újdonságot Vörösmarty, Kölcsey vagy Petőfi műveihez képest, mégis összemérhető a felsorolt alkotókéval. Noszlopynak mindenképpen ott a helye Somogyország irodalomtörténetében.

Kiss Norbert Péter

Ifj. Noszlopy Antal: Világosi Catastroph¹

(August 13^án [1]849.)

Van e Isten? vakbuzgalmú

Áhítattal kit hittem én,

Van e bíró felhők felett

Uralkodó a föld színén?

Van e villám, mellyet hordnak

Méhökben² ég boltozati³?

Melly menydörögve képes a

Zsarnok ágyuit sujtani.

Ha Isten van, ki népeket

Szabad lényekké alkotott,

Szolgaságra mért kárhoztat

Ennyi ártatlan magzatot?

A fellegek rejtekében

Égő villám ha létezik:

Mért hogy minden nép áruló

Gonosz, agyon nem sujtatik?

Hasztalan folyt, feldúlt hazám!

Annyi nemes vér tériden⁴!

Ügyed, a szent, veszve! önkény

Halál színe leng bérciden⁵!

Számodra, bár egy évszázad,

öröm-virágot nem terem.

Boldog! kinek szebb remények

Ölén nyílt meg a sír-verem!

Készülj sírodba ó magyar!

Kit rettegett egész világ

Hajdan – ma meggyaláztatva

Dics helyett vár rád szolgaság –

Az, aki fényes híredet

Illy szégyen folttal szennyezé,

Nem magad vagy! hisz fegyvered

Zsoldos ellenid⁶ szétűzé –

Míg huszár száguldott lován,

Erős kardját ragadva meg,

Szűk volt Osztráknak tág határ,

Előtte nem állhatva meg!

Le rótta a vitéz honvéd,

Mivel honának tartozék –

Nézd vérfestett Budánk falát,

Hol annyi élet áldozék –

A mély sebet rajtad ó hon

Ejté egyes gaz áruló,

Kinek hitt a nemzet, kormán (?)

Porból polczra karoló –

Lehet e hát, hogy nemzetet

S vitéz fajt egyes árulás

Örök időkre megdöntsön?

A jövőbe nincs vigasztalás?

Él Istened! igaz ügyet

Nem hagyja végkép veszteni –

Él fia még! külnemzetek⁷

Rokonszenvét ébreszteni –

Él ő, a legnagyobb polgár,

Él ő, a leghívebb magyar,

Ki ajka láng szózatával

Sziklából is könyűt⁸ facsar –

Kinek egy bűne van, melyért

Hős véreinek felelős

Nem volt gyenge, hiszékeny⁹

Felelős ég s világ előtt:

Mért hitt azon gaznak, ki rég

Ármányt e honbukásra szőtt?¹⁰

Mért volt nagylelkű azokhoz,

Kik voltak ügyellenesek?

S gyenge azok iránt, kiket

Vezettek szennyes érdekek –

Lehet e veszélyesb¹¹ férge

A szabadság virányinak¹²,

Mint cselszövényt¹³ hímző pártja

A hon saját polgárinak?

Kíméllendő volt e vérök?

Kik milliókét áldozák,

Kímélendő volt életök?

Kik ránk a végveszélyt hozák?

Nem volt elég¹⁴ ok meggyőződnie

Az áruló felől: gyakor

Makacs ellenszegület – nem

Mór¹⁵ – nem a Kápolnai tor¹⁶?

Te az undok fenevadat

Nem csak még élni engedéd,

Sőt honfiak nyila ellen

Pártolásiddal¹⁷ fedezéd –

De félre múlt! elég a gyász!

Jövőre – mit homály takar,

Hiszem, vér – nem szentelt vízzel

Érsz czélt¹⁸ kárán tanult magyar!

Ha vesz ügyünk – ha Istened

Ten¹⁹ bűneidért elhagyott –

Külnemzetek érzelme, ha

Irányodban jéggé fagyott,

Úgy nem viruland²⁰ nap, eged

Borúját széllyel²¹ szét bomlasztani,

Sírba dőlsz – de véled fogod

A fél világot rántani –

Méltán füzend²² rabbékókra²³

Északnak vad Óriása²⁴

Europa! nép, melly nem ébred

Önérzetre, ön sírt ása –

S a sírokon hála helyett

Utód-átok fog lengeni,

Nem fog nevet könytelen ajk,

Toll, Apákra énekleni –

És a könyű²⁵ csak szánalom

És megvetés könyűje²⁶ lesz,

„Volt – nincs” – ez lesz, mit felőlünk

A történelem számba vesz.

A Noszlopy-kúria Újvárfalván (Sajti Tamás felvétele)