A hónap dokumentuma 2016. február

Bottyán János Bakó Farkasnak írt levele 1707 júniusából1

 

Bottyán János kuruc generális halálát követően irathagyatéka részekre szakadt. Thaly Kálmán a 19. század második felében több mint húsz évnyi kutatómunkával gyűjtötte össze a szétszóródott levéltárat, valamint a más irathagyatékokban fellelhető Bottyánt érintő iratokat, végül 1883-ban Bottyán levelezését kötetbe is rendezte.2 A levéltárunk őrizetében lévő, tudomásunk szerint mindössze három Bottyán–levél elenyésző a kötetben publikált mintegy hatszázhoz képest, a 2016 február hónap iratának választott, 1707. június 1-i keltezésű irat mégis a kor iránt érdeklődők tudomására érdemes, hiszen a fehér-, vagyis ezüstpénzben való adószedésre utasító levél jól példázza Rákóczi réz libertasainak elértéktelenedését, ráadásul az ónódi országgyűlés felhatalmazása alapján a tábornok az adót feltehetően a nemességen is behajtotta.3

 

Bottyán Jánost Somogy vármegyéhez kötik Görös-Gáli családi gyökerei,4 s a Dunántúlhoz a mintegy öt évtizedes katonai pályájának legkiemelkedőbb érdemei. 1705–ben, Károlyi Sándor kudarccal végződött harmadik dunántúli hadjárata után a már idős vitéz alig két hónap alatt vívta vissza a labanctól a mások számára oly „szerencsétlen földet.”5 A „Kártevő Sándor”6 helyére érkező Bottyánt a nép „Jótevő Jánosának”, „öreg apósának” vagy „Bottyán apjának” nevezte, s Károlyinak a Somogy és a Bakony rengetegeiben bujdosó kurucaival együtt mintegy húszezren szegődtek kötelékébe.7 Hogy a kurucok Dunántúli pozícióit megerősítse, Bottyán Siófoknál és Hídvégnél sáncokat ásatott, s bevette Simontornya erődjét is.8 Bár 1706 elején a császári hadak megpróbálkoztak Bottyán Dráva-Száva közi pusztításból visszatérő csapatain rajta ütni, mindössze utóhadára sikerült Igalnál9 csapást mérniük. 1706 őszén már Rabutin és Stahrenberg óriási túlerőben lévő hadai érkeztek, hogy kiűzzék a kurucokat a Dunántúlról. Bottyán ekkor Esztergom és Komárom vidékén felügyelte a császáriak mozgását, amíg a Dunántúl a katonáit rendben tartani nem tudó Andrássy testvérek parancsnoksága alatt állt,10 ám a vármegyék és a szabadságharc vezetése is egyetértett abban, hogy ha az országrészt meg akarják tartani, a fejedelemnek Bottyánt kell a Dunántúlra küldenie.111706. november 14-15-én ezért Rákóczi a kéréseknek engedve a Dunántúl kormányzójának12 nevezte ki az öreg tábornokot. Döntése helyesnek bizonyult, hiszen Bottyán gerilla harcmodorának, valamint a nép támogatásának köszönhetően több mint kétszeres túlerővel szemben sikerült a kurucok dunántúli pozíciójának megerősítése.  Bottyán a katonái között fegyelmet tartott, így utasításainak a nép is engedelmeskedett: kérésére a falvak népei a téli hidegben is az erdőbe vonultak, élelmiszerkészleteiket elásták, takarmányaikat a kuruc lovasságnak szállították, az erdőbe rejtették vagy elégették, így már ütközet előtt sikerült kiéheztetniük és meggyengíteniük Rabutin számbeli fölényben lévő csapatait.13

 

1707 tavaszán a szabadságharc a katonai sikereket tekintve tetőpontjára jutott, a rézpénz elértéktelenedéséből fakadó pénzügyi válság azonban mélypontjára zuhant: a réz libertasokban fizetett zsold miatt Bottyán seregét is egyre többen hagyták el. Még 1704 januárjában ugyanis Rákóczi az ország megadóztatását elkerülendő a vármegyék és a szabadkirályi városok hozzájárulásával az ezüstpénzzel egyenlő névértékű, valójában annak negyedét érő „veres-„ vagyis rézpénzt bocsátott ki a belföldi áruforgalom számára „pro libertate felirattal”.  Így adókivetés nélkül felszerelhette és fizethette seregét, amely nagyban hozzájárult a korai sikereihez. A túlzott rézpénzkibocsátás miatt azonban a libertasok hamarosan értéktelenedni kezdtek, a Habsburgok pedig nagy mennyiségű hamis rézpénzzel árasztották el az országot, hogy Rákóczi érméit hiteltelenné tegyék. Bár 1706 januárjában Rákóczi a pénzhamisítást nehezítendő minden új rézpénzre a gyermekét tartó Szűz Mária képmását üttette, az elértéktelenedést nem tudta megállítani.14 A rézpénz elfogadására kötelező rendelkezései ellenére a vásárokon fehérpénzért árultak, így a rézpénzzel fizetett katonák zsoldjukért semmit sem kaptak, de a szabadságharc vezetése sem tudta már az értéktelen pénzzel biztosítani a hadsereg ruházatát és felszerelését. 1707. évi dunántúli hadjárata megkezdésekor Bottyán is úgy rendelkezett, hogy „Aki a rézpénzt el nem veszi, vagy böcsteleníti, annak homlokára kell azt süttetni”, sőt, amíg a polgárokat 12, addig a rendeket - az országban egyedülálló módon – duplájára, vagyis 24 forintra bűntette a rézpénz visszautasításáért, a pénzforgalmat szabályozó rendeleteket azonban továbbra sem tartották be. 1707 tavaszán a rézpénzben fizetett, zsoldjukkal elégedetlen katonák az ónódi országgyűlésen panaszt nyújtottak be a vöröspénz értéktelensége miatt,15 így az országgyűlés sem halogathatta már tovább az egyre súlyosbodó pénzügyi válság megoldását. Az ekkori mérleg szerint a mintegy 3 milliós kiadásokhoz a fiskális jószágok, a harmincad vámok és bányák jövedelméből még fél milliós bevétel sem társult. A hiányzó mintegy 2 és fél millió forintból 2 milliót hadiadó, fél milliót pedig portális adó formájában kívántak beszedni. Rákóczi kezdeményezésére, ha nehezen is, de sikerült elfogadtatni a rendekkel, hogy a hadiadó esetében „mind úr, mind szegény, attúl, a mie kinek vagyon, adózzék”,16 vagyis mentességük ellenére a nemeseket is az adófizetők körébe vonta.  

 

1707 júniusában, amint arról a hónap dokumentumának választott levél is tanúskodik, Bottyán katonái megnyugtatása érdekében a dunántúli megyékre fehérpénz adót vetett ki.

 

 

Nemzetes Vzlő17 Bakó Farkas Hadnagy Urk18 eö kk19 praesentibus intimáltatik;20 Véven ezen orderemet21 mindgyárt indullyon a Somogyságra, végyén maga mellé seregébűl annyira való katonaságot kit elégségesnek gondol lenni; s az egész Somogyságra tegyen hat hét száz forintig valo impositát22 fejér pénzűl23, limitálván Istenesen ki s mellyik hellység mire lehet érdemes, mivel az ország szükségére feles24 költség kívántatik. Ennek ki szedésében penig serényen sollicituskodjék25 kgd26, s hová hamaréb kezemhez hozni el ne múlassa; holott pedig a hellységek refrectariuskodnának27 vigore praesentium28 adatik kk29 tellyes auctoritas30 executione mediant31 ha ugy nem, marhaikat is szabadon el hajthassa, s meg tartóztassa mindaddig, míg nem a reajok obveniált32 impositát33 nem praestallyák.34 Papae, 1 Juny 1707.

 

Generális Bottyán János

 

 

1707. június 15-én Rákóczinak írt levelében két héttel korábbi intézkedését Bottyán a következőképpen indokolta:35

 

„A veres-pénznek cursusa36 itt teljesen exspirált37, ezért is kellett a fiscailtasokra s a vármegyékre is vékony fejérpénzbéli38 impositát39 tennem, úgy, hogy egy legjobb falura hét s nyolcz forint obeveniáljon40; mellyet is, hogy annyivalisinkább édesedjék a katonaság: minden lovas némettűl (t.i. elfogásától) három forintot, gyalogtúl kettőt fizetek. Sebesseink41 gyakran esnek; mivel labancz helyekrűl hordják a szereket: fejérpénzzel kelletik contentálnom,42 - másként is semmi bellica cassa43 nem lévén mellettem. Révai Gáspár Uram ő Kegyelme hajdúsága is többire majd mezitláb jövén által a Dunán, s a fizetésnek hosszas időre való terjedése miatt extremitásra44 jutván, felessen kezdtek szökni; kiknek is, hogy annyivalisinkább kedveket reparálhassam:45 közel nyolcadfélszáz forintot fejérpénzűl, fizetések defalcatiójában46 adtam. Mindezeket Kegyelmes Uram bölcsen megítílheti Felséged, honnét teljenek ki?”  

 

Bár a levelekből nem derül ki, hogy az ezüstpénzeket Bottyánnak végül hogyan és kiken sikerült behajtatnia, Várkonyi Ágnes a jobbágyok állandó rézpénz miatti panaszai folytán mégis valószínűsíti, hogy Bottyán azt a nemességen hajthatta be.47 Az ónódi országgyűlésen a nemesektől is megkívánt hadiadó azonban legfőbb rendi előjoguknak, nemesi adómentességüknek a megsértését jelentette, nem csoda hát, hogy a későbbiek során az erdélyi nemesek után a dunántúli nemesek is egyre nagyobb számban pártoltak el a szabadságharc ügyétől.48 A közteherviselésnek a Magyar Királyság területén még nem jött el az ideje.

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

Somogy vármegye. (Magyarország Vármegyéi és Városai). Szerkesztette: Csánky Dezső. Országos Monográfia Társaság. Budapest. 1914.

Thaly Kálmán: Dunántúli hadjárat 1707-ben I-IV. In: Századok. 1879.

Thaly Kálmán: Bottyán János vezénylő tábornok levelezései s róla szóló más emlékezetre méltó iratok. 1685-1716. M. T. Akadémiai Könyvkiadó-Hivatala. Budapest. 1883.

Várkonyi Ágnes: Vak Bottyán. Művelt Nép Könyvkiadó. 1951.

Heckenast Gusztáv: A Rákóczi szabadságharc. Budapest. 1953.

 



1 Az irat jelzete: MNL SML. XV. 25. 1. d. Nro. 12

2 Thaly. 1883. 14-21. o.

3 Várkonyi. 1951. 61. o.

4 Thaly. 1883. 22-30. o.

5 Eszterházy Antal Kiliti vereségét követően ekképp vigasztalta Károlyit: „Az efféle esetek történése nem kegyeden kezdődött először és nem is kegyelmeden végződik; mert ámbátor akárki menjen kegyelmed helyett innét a Dunántúl által: hasonló confusus (zűrzavaros) szerencsétlenségben fog evezni, mert tudom én és mindenkor tapasztaltam magam is, hogy a Dunán túl lévő föld… fatális terra (szerencsétlen föld)…” (Várkonyi. 1951. 33.)

A Dunántúlt több oldalról is ellenség zárta körül, a jelentősebb erődített helyek labanc kézen voltak, a Dél-Dunántúl ráadásául a császáriak legvadabbikának, a rácoknak becsapási területe volt.   

A rácokról Rákóczi így írt: „Ez a nemzet … meghúzódott lakóhelyein, amikor tudta, hogy valamelyik hadtestem a közelben táborozik, de amint a mieink eltávolodtak, összegyűltek és rácsaptak a városokra és falvakra, ahol csak asszonyok és öregek maradtak. Ezekkel aztán egész barbár módon jártak el, a nőket és gyerekeket lemészárolták, a házakat felgyújtották.” Rákóczinak arra a vádjára pedig, hogy a császáriak gyermekeket sütnek a Habsburg pári nyitrai püspök azzal védekezett, hogy gyerekeket egyedül a rácok sütnek, a többi császáriak csak rabolnak. (Heckenast Gusztáv. 1953. 43-44. o.)

6 Bercsényi Rákóczinak küldött levelében ezt olvashatjuk:  „Az hajam szála áll fel miket hallok most ellene! .. A kamrákat, házakat, padlásokat feltörték, dúlták. Az asszony, gyermek, s minden átkozza Kártevő Sándort az Dunántúl; az mely katonák gyünnek, ölni, nyúzni készülnek ellene.”(Várkonyi. 1951. 33-34. o.)

7Csánky. 1914. 474. o., Thaly. 1879. 305. o., Heckenast. 1953. 75. o.

8 Csánky. 1914. 474. o.

Az ún. Sió-vonal vágta el a rácokat Budától és Fehérvártól, és tette lehetővé a közlekedést mindenkor Simontornyához, amely a Földvári átkelőhelyet is biztosította.

9 Az igali csatában Bottyán ötven közvitézét és egy hadnagyát is foglyul ejtették. Az elesetteket a csata után közös sírba temették, s ugyanoda hordák össze a hátra maradt romokat - többek között a leégett templom maradványait - is. A dombra a község utóbb kálváriát állíttatott.

10 Várkonyi. 1953. 48-49. o.

11 1706. november 15-én Érsek-Újvárból Eszterházy Antal így írt Rákóczihoz:

Az élő Istenért, alázatosan kérem Ngodat (Nagyságodat): küldjük által (t. i. a Dunán) Bottyánt... Bár csak kétezer hajdúja lehetne Bottyánnak: nevezetes állapotokat vihetne végben, és azon földnek kiváltképpen való conservatiója (megőrzése) következnék; mert most is írják, hogy bárcsak Bottyán János menne által: nagy reménséggel volna azon föld…” (Thaly. 1879. 283. o.)

12 Várkonyi. 1951. 49. o.

13 Várkonyi. 1953. 52-53. o.

14 Heckenast. 1953. 68, 77.

15Bár fizetése legyen is rézpénzbül, a miliciának (katonaságnak): annyi mintha semmi sem volna; mert mind az Vitézlő Rend, mind az szegénység, absolute meg idegenedett tüle, mivel sem egyik, sem másik sem élhet vele.” Várkonyi. 1851.  60. o.

16 Heckenast. 1953. 68-69. o.

17 Vitézlő.

18 Úrnak.

19 Őkegyelmének.

20 Jelen levelünkkel hivatalosan értesíttetik.

21 Rendeletemet.

22 Adót.

23 Fehérpénz, azaz ezüstpénz. 

24 Fölös.

25 Szorgalmatoskodjék.

26 Kegyelmed.

27 Zabolátlankodnának, ellenszegülnének.

28 Jelen levelünk erejénél fogva.

29 Kegyelmének.

30 Hatalom.

31 Végrehajtás közben.

32 Rájuk eső.

33 Adót.

34 Meg nem fizetik.  

35 Thaly. 1883. 377-379. o.

36 Árfolyama.

37 Elenyészett.

38 Ezüstpénzbeli.

39 Adót.

40Jusson.

41 Sebesültjeink.

42 Kielégítenem.

43 Hadipénztár.

44 Silányságra.

45 Javíthassam.

46 Lerovására.

47 Várkonyi. 1951. 61. o.

48 Heckenast. 1953. 106-107. o.