Pro Archivo Nationali 2019

2019.12.06.
2019. december 4-én negyedik alkalommal adták át a „Pro Archivo Nationali” díjat, amelyet Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár korábbi főigazgatója alapított, 2016-ban. Az elismerést a levéltár azon munkatársai kapják, akik szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, elősegítik annak fejlődését, illetve a szervezet integrációját.

Az országos és megyei levéltárak 2012. október 1-jén történt integrációját követően fontos, hogy a díj a Magyar Nemzeti Levéltár szakmai egységességét, a levéltári szakmai tevékenység sokszínűségét, a munkakörök változatosságát egyszerre szimbolizálja.

Az elismerés odaítéléséről Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója döntött a levéltár főigazgató-helyettesei, a megyei levéltár-igazgatók, a főosztályvezetők és a gazdasági igazgató javaslatai, illetve a főigazgató által létrehozott héttagú bizottság felterjesztését követően.

A díjat három kategóriában ítélik oda: a tudományos munkakörben foglalkoztatottak az I. (arany), a levéltári szakmai munkakörben foglalkoztatottak a II. (ezüst), míg a nem levéltári szakmai munkakörben foglalkoztatottak a III. fokozatot (bronz) kapják. A díjat évente fokozatonként egy-egy személy, az intézmény főfoglalkozású, határozatlan időre kinevezett dolgozója kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot, emléklapot és rendkívüli jutalmat vehet át.

 

A díjat az idén az alábbi munkatársaink kapták:

I. kategória: Cseh Zita, az MNL Heves Megyei Levéltárának főlevéltárosa
Fotó: Varga Máté / MNL

 

II. kategória: Záros Zsolt, az MNL rendszergazdája
Fotó: Varga Máté / MNL

 

III. kategória: Garbulya Rita, az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának levéltári kezelője
Fotó: Varga Máté / MNL

 

Kollégáinknak ezúton is gratulálunk, és további eredményekben gazdag, sikeres munkavégzést kívánunk nekik!

Utolsó frissítés:

2020.01.28.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges