Katona Péter kapta 2017-ben a „Pro Archivo Nationali” díj II. (ezüst) fokozatát

2018.04.09.
Katona Péter, az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának levéltári adatrögzítője 2005. november 1-jén kezdett el dolgozni a megyei levéltárban, kezdetben határozott idejű szerződésekkel; majd 2009. március 1-jén határozatlan idejű kinevezést kapott. Időközben tovább tanult, és elvégezte a Nyíregyházi Főiskola Programtervező szakát. Szakmájában széleskörű ismeretekkel rendelkezik, több területen is önmagát képezte tovább, így gyakorlatilag informatikusi feladatokat lát el.

Tudását nem csak az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában hasznosítja, hanem többször vették már igénybe a környező levéltárakban, sőt még a Dunántúlon is. Bárkinek szívesen segít – akár távasztalon is –, ha szoftvert kell telepítenie vagy használatát elsajátítania, honlapot szerkesztenie, kiadványt tördelnie, digitalizálnia stb. Utóbbi feladat teljesítése számára nem ütközik különösebb nehézségekbe, hiszen a nagy pályázatok (HURO, TIOP) segítségével, többek között az ő munkájának köszönhetően, levéltárunk az egyik legjobban felszerelt digitalizáló laborral rendelkezik a hazai levéltárak között. Jó kapcsolatot ápol informatikus kollégáival, mind az MNL Központjában, mind a megyei tagintézményekben. Szakmai munkája mellett kiemelkedő az intézményhez való lojalitása, a kollégáival szembeni segítő- és áldozatkészsége, a szorgalma és a lehetetlent nem ismerő szemlélete.

Szikla Gergő

 

Publikációi:

Katona Péter: A levéltári informatika jelentősége a régiókutatásban. In: Bartha Ákos, Szálkai Tamás, Szendrei Ákos (szerk.): Interdiszciplinaritás a régiókutatásban I. Fiatal kutatók nemzetközi konferenciája. Debrecen, 2011. 133–141.

Katona Péter – Szikla Gergő: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár elektronikus adatbázisai. In: Bartha Ákos, Szálkai Tamás, Szendrei Ákos (szerk.): Interdiszciplinaritás a régiókutatásban II. Fiatal kutatók nemzetközi konferenciája. Debrecen, 2012. 65–87.

Katona Péter – Szikla Gergő: A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltár adatbázisai. = Új Nézőpont 2014. évf. 1. sz. 61–81.

 

A rendezvényről bővebben ITT olvashatnak.

 

 

Utolsó frissítés:

2018.04.30.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges