Ganz Ábrahám emlékezete
Minden életrajz első eleme a születési dátum és hely megadása. A hely, a Zürich kantonbeli Unter-Embrach persze sosem volt kétséges, de a dátum annál inkább. Általánosságban elmondható, hogy a régebbi német és osztrák munkák inkább 1815. november 24-ét jelölik meg születése napjaként, a magyar és az újabb német feldolgozások (lexikonok, újságcikkek stb.) ugyanezt a napot, de az 1814. évben. Ebben a cikkben egy harmadik dátumot fogadunk el hitelesnek, 1814. február 6-át, mégpedig jó okkal: ennek közreadója, Szekeres József, Budapest Főváros Levéltára munkatársa, az életrajzírók közül talán elsőként az eredeti svájci anyakönyvre támaszkodhatott dr. Bodoky Richárd jóvoltából, aki Ganz feleségének rokonságához tartozott, és közvetlenül az embrachi községtanáccsal vette föl a kapcsolatot. Szekeres Józsefnek immár minden valószínűség szerint helyes adatközlése azonban művének megjelenése (1967) óta nemigen talált követőkre, így aki – akár felületesen is – Ganz élete után érdeklődik, azzal szembesül, hogy az ő esetében még ez az alapvető adat is bizonytalan.
Jellemző ez a mozzanat az idegenben élő és érvényesülő, ráadásul személyes dolgaiban zárkózott ember életkörülményeire, de, mint látni fogjuk, jellemző arra a módra is, ahogyan a közvetlen utókor, beleértve saját cégét is, az elsődleges forrásokkal bánt.
Ganz Ábrahám apja, Ulrich református iskolamester volt a kis svájci faluban, Unter-Embrachban. Az elsőszülött fiú 1831-ben, tizenhét évesen a vasöntő mesterséget választva hagyta el a szülői házat, és 1845 elején, harmincegy évesen alapította meg kicsiny budai vasöntödéjét. E két időpont közé esik életének az a szakasza, amelyet, a céhes ipar egyik legszebb hagyományát követve, vándorlással töltött. Első, zürichi munkahelyén alig több mint egy évet tanul és dolgozik, valamivel később pedig, fölismerve a vasiparban az angol technológiák vezető szerepét, elhagyja Svájcot. Angliába, elegendő pénz híján, nem tud eljutni vándorévei alatt később sem (majd csak az 1850-es években tett üzleti útjai során), így az angol technológiát ekkor már magas szinten alkalmazó Elzászba vezet az útja, amely ekkor Franciaországhoz tartozik. A szakma legkorszerűbb eljárásait megtanulva rövid időre hazatér Svájcba, de mivel gyors önállósodásra ott nincs esélye, újra Franciaország, ezúttal Párizs következik...
További franciaországi, majd itáliai vándorlásait nem részletezzük, elég annyi, hogy az öntőmesterekkel ekkoriban jól ellátott nyugat-európai országok helyett a műszakilag fejletlenebb keleti vidékek tűntek vonzóbbnak a kispénzű, de tehetséges és szorgalmas szakember számára, akinek feltett szándéka volt egy önálló vállalat megalapítása. A „Kelet” pedig első lépésben Bécset jelentette (1837–1839), majd rövid itáliai kísérlet után, megint csak Bécsben, megkapta élete nagy lehetőségét. A pesti Hengermalom létesítéséhez, felszereléséhez és későbbi karbantartásához kerestek ekkoriban szakmunkásokat, jó feltételekkel, így Ganz Ábrahám 1841-től már Magyarországon dolgozott. A Hengermalom új rendszerű öntödéje teljesen a fiatal mester elgondolásai alapján létesült, de viszonylag gyorsan lehetősége nyílt az önállósodásra, és a cserbenhagyott Hengermalom támasztotta kezdeti nehézségek után a reformkori Buda egyik legfontosabb, a városi tanács által is jóindulattal támogatott, prosperáló ipari üzemévé vált.
Fontos események a tulajdonos és cége életéből:
Buda város tanácsa 1845. január 24-én kibocsátja Ganznak az öntési engedélyt.Üzeme az 1848–1849-es szabadságharc alatt hadimegrendeléseket teljesít: ágyúkat és ágyúgolyókat önt. Az osztrák hatóságok – tekintettel Ganz svájci állampolgárságára – kímélettel kezelik, fogházbüntetését nem kell letöltenie.
Ganz Ábrahám 1850-ben köt házasságot Heiss Jozefinával, egy pesti polgárleánnyal.
1853–1854-ben kezdődik Ganz legfontosabb, szabadalmaztatott találmányának, a kéregöntésű vasúti kerekeknek a gyártása.
1855-ben a találmányt a párizsi világkiállítás bronzérmével jutalmazzák.
Az üzem 1859-től gyártja a vasúti kereszteződések ún. szívcsúcsait.
Ugyanebben az évben áll az üzem szolgálatába három német mérnök, akiknek neve szintén szerepel minden magyar ipartörténetben: Krempe Ödön, Eichleiter Antal és a leghíresebb, Mechwart András. 1867-ben megünneplik a százezredik kéregöntésű vasúti kerék elkészültét.
Néhány nap múlva, december 15-én, 148 éve, Ganz Ábrahám öngyilkosságot követett el: pesti házának körfolyosójáról az udvarra vetette magát.
Amint születése, úgy halála körül is látványos tehát a titokzatosság, utóbbi esetben az öngyilkosság oka homályos. Hiszen Ganz Ábrahám nem a fenyegető üzleti csőd elől menekült a halálba (a hagyatéki eljárás 2,5 millió forintos aktív vagyont mutatott ki), hanem belső okok, talán a családjában öröklődő elmebajtól való félelem, a teljes kimerültség, a krónikus fejfájás… már a kortársak is csak találgattak, olyan okok közül, amelyekről – és ez is hozzájárulhatott a lelki töréshez – nemigen beszélt. Cselekvő, nem beszélő ember volt. Mindazonáltal életének külső keretei, főleg nagy sikereinek, hírnevének idején, ismertnek mondhatók; legfőbb művének, a cégnek korai története azonban súlyosan forráshiányos – ennek is megvan a maga, kalandos története.
Ganz magyarországi pályafutása és vállalatának az alapító halála utáni története egy dinamikusan fejlődő, az alkotóerőt felszabadító és megbecsülő társadalom képét sugallja az utókornak, és ha tudunk is más, komorabb mozzanatokról, mégis kétségtelen, hogy a 19. századi Magyarország nemcsak nekünk, hanem az akkoriban idelátogató külföldinek is összességében vonzó arcot mutatott. Reformkori lendülete, fényes szabadságharca, a neoabszolutizmus éveiben is folytatódó gazdasági és kulturális fejlődése, a dualizmus korában feltáruló távlatok adják a hátteret egy újító kedvű, nagy termelési kultúrájú, erősen a szellemi tőkére támaszkodó vállalkozás sikereihez. A cég mintegy az alapító vonásait viseli, és az ezeknek láthatólag kedvező légkörben sokáig meg is tartja. Amikor azonban jóval nehezebb történelmi körülmények között százéves jubileumára készül a világhírű magyar nagyvállalat, kiderül, hogy a hőskor hanyagabbul bánt dokumentumaival, mint az immár nagy múltú Ganz nevet használó, arra joggal büszke utódok: az első fél évszázad iratanyaga elkallódott az irattárból. A jubileumi vállalattörténet megírására 1942-ben fölkért dr. Berlász Jenő történész, könyvtáros és levéltáros a kötet szerkesztőbizottságának segítségével mégis egybegyűjt annyi forrásanyagot, hogy a reprezentatívnak szánt jubileumi vállalattörténet megírható legyen – főleg a vállalathoz kötődő idősebb munkatársak, családtagjaik siettek megküldeni a birtokukban lévő iratokat. Nagyrészt sikerül is megírni a vállalat 1895-ig terjedő történetét, az alapítási kort leginkább városi közszállítási iratok, iparkiállítási katalógusok és hasonló, jórészt töredékes források alapján, de az összegyűjtött – minden bizonnyal hatalmas terjedelmű – forrásanyag a Hitelbank páncélterméből, ahová a légiveszély miatt menekítették, az ostrom után elkallódik, szétszóródik.
Hogy a veszteség még fájóbb legyen, rendelkezésre áll a forrásanyagról készült, majdnem három csomóra menő feljegyzés a Ganz és Társa Villamossági Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. Titkárság című állagában. Ez a három oldal jól jelzi a majdnem teljes forráshiányt, hiszen Ganz Ábrahámnak jóformán az aláírása után is nyomozni kellett, már 1942–1943-ban is. A különböző Ganz-vállalatok levéltárunkban őrzött iratanyagában az alapítónak egyetlen keze vonása sincs.
Berlász Jenőnek átadott gyártörténeti iratanyag jegyzéke
Jelzet: MNL OL Z 425–88. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Gazdasági Levéltár, Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. és intézménye, vállalatai, Titkárság.
A korai iratok hiánya miatt az állami utódvállalat legjobban az alapító síremlékének gondozásával és nevének jelképes értékű megbecsülésével róhatta le tiszteletét 1967-ben.
Meghívó Ganz Ábrahám halálának 100. évfordulóján tartott emlékünnepségre
Jelzet: MNL OL XXIX–F–331. (61. doboz). – GANZ Villamossági Művek, Ganz Mauzóleum.
A síremlék, amely a Fiumei (akkor Mező Imre) út és a Salgótarjáni út kereszteződésénél, a Kerepesi temetőben, közvetlenül a temetőt övező téglafal egyik sarkában állt és áll, kívülről is jól láthatóan, nagyon rossz állapotban volt. Elhanyagoltságán túlmenően még a világháborús sérülések nyomait is viselte, kupolájának rézlemezzel borított fedelén lyukak ásítottak, a kapun tátongó nyíláson pedig szemetet sodort be a szél. A Ganz halálának 100. évfordulójáról való megemlékezésre helyreállították az eredetileg Ybl Miklós és Hubert József tervei alapján épült Ganz-mauzóleumot, melyből a kezdeményező Ganz Villamossági Műveken kívül a Ganz-MÁVAG, a Ganz Mérőműszerek Gyára, a Ganz Kapcsolók Gyára, valamint a Magyar Hajó- és Darugyár, későbbi nevén Ganz-Danubius Hajó- és Darugyár vállalt részt. A helyreállítás 359 000 forintra rúgó költségét megosztották a vállalatok között. Az emlékünnepélyt 1967. december 15-én tartották; a meghívottak között természetesen Ganz Ábrahám leszármazottaival, a helyreállításban részt vevőkkel és a sajtó képviselőivel. Ugyanezek a vállalatok még később, az 1980-as években sem hanyagolták el közös gyökereiket, mint azt a Ganz Ábrahámról elnevezett díj megalapítása is mutatja.
A patinás Ganz-név összekötötte őket.
Herczeg István személyzeti és oktatási főosztályvezető értesítése az 1985-ben alapított Ganz Ábrahám-díj kiírásáról, 1986. május 20.
Jelzet: MNL OL XXIX–F–331. (60 doboz.) – GANZ Villamossági Művek, Értesítés a Ganz Ábrahám-díj kiadási feltételeiről, 60. doboz)
iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika
Új hozzászólás