Az ónodi országgyűlés
Az okok elsősorban a Magyar Királyság 16–17. századi történelméből fakadtak. Az ország felszabadítását rögzítő karlócai békeszerződés (1699) kizárólag Magyarország külpolitikai viszonyait rendezte: a magyar rendek beleszólása nélkül. Az Európához mérten erős magyar rendiség sérelmei mellett az új (valójában a békeállapotok miatt kialakuló) berendezkedés a magyar nemességet és a családtagjaival együtt sok tízezer feleslegessé vált fegyverforgatót (végváriakat, hajdúkat, katonaparasztokat stb.) egyaránt érintett. Utóbbiaknak a fő veszélyt az jelentette, hogy korábbi kiváltságaikat elveszítve ismételten a jobbágyok közé süllyednek vissza.
A már 1701 óta folyó hadjáratok és annak pénzügyi, politikai és társadalmi terhei a Habsburgokkal való megegyezést sürgették. Erre a legjobb alkalomnak az új uralkodó, I. József trónralépése mutatkozott. A spanyol trónért a franciákkal (spanyol örökösödési háború, 1701–1714), valamint a Magyarországon egy időben folytatott kettős háború a bécsi udvar számára is nyomasztó terhet jelentett. Az új uralkodó ezen szeretett volna segíteni azzal, hogy a magyarországi hadjáratok lezárásával biztos hátországot teremtve az itáliai hadszíntérre koncentrálhasson. Ekkor a tárgyalások nem jártak sikerrel, ami előkészítette a szécsényi országgyűlésen elfogadott és Ráday Pál által megfogalmazott előterjesztést, miszerint az összegyűlt rendek nem fogadják el I. Józsefet uralkodójuknak. 1706 nyarán Nagyszombat városában újabb béketárgyalásokat tartottak angol és holland közvetítéssel. A tárgyalások azonban július végén megszakadtak, amit elsősorban az okozott, hogy a bécsi udvar Erdély alárendelését mindenáron meg akarta tartani, de álláspontjuk megfordulásához az itáliai hadszíntéren elért sikerek is nagyban hozzá járultak.
A tárgyalások sikertelensége és leginkább a kudarcok (a Dunántúl labilis helyzete, az erdélyi hadi helyzetet döntően befolyásoló zsibói vereség) egyaránt abba az irányba taszították a Rákóczi államát irányítókat, hogy újabb reformelképzeléseket megvalósítva tegyék hatékonyabbá a felkelők hadseregét, továbbá az annak hátteréül szolgáló közigazgatást és adórendszert. A mindig megváltásként remélt francia és orosz segítség is tiszta, a Habsburg uralkodóval szakító politikai helyzet létrehozását igényelte. Az Udvari Tanács miskolci, érsekújvári és rozsnyói tanácsülésein (1706) tárgyalták meg azokat a témákat, amelyek az 1707. május 31.-én megkezdett ónodi országgyűlés törvénycikkeinek alapjául szolgált. Az országgyűlés összehívását a vármegyék részgyűlésein (egyes régiók vármegyei és városi küldötteinek alapvetően hadi ügyekben összehívott gyűlései) tapasztalható elégedetlenség is sürgette, amit elsősorban a már bevezetett intézkedések (adóztatás, rézpénz használatának kiterjesztése, kereskedelmi tevékenység korlátozása, állami kereskedelmi monopóliumok bevezetése, katonáskodó jobbágyság stb.) okoztak. A vármegyei elégedetlenség az országgyűlésen véres jelenetbe torkollott, amikor a két Turóc megyei követ, Rakovszky Menyhért alispán és Okolicsányi Kristóf jegyző e tárgyban kifejtette véleményét, ami igen közel állt a haditerhek és a rézpénz okozta károk miatt elégedetlen megyei követek nézeteihez. Rákóczi, elkeseredett válaszát követően, el akarta hagyni az ülés helyszínét, majd a kétségbeesett Bercsényi Miklós, majd Károlyi Sándor kardot rántottak, és többekkel együtt megsebesítették a két küldöttet. Rakovszky belehalt sérüléseibe, a súlyosan sérült Okolicsányit pedig halálra ítélték. Az ellenzéki vármegyét megbüntették, több turóci nemest elfogattak, a vármegye pecsétjét összetörték, zászlaját szétszaggatták.
A reformokat szentesítő törvénycikkeket a követek nem viták nélkül, de immáron elfogadták. Megszavazták az új adó rendjét, ami az adózás alapjává a jövedelmet, és nem a jobbágyportán alapuló jobbágytelki egységet tette. Az adózás alá vonták így azokat a jövedelmeket is, amelyek addig nem tartoztak ide, mint pl. a jobbágytelken kívül eső irtványföldeket, az állatállományt, a zselléreket és szolgákat is. A legnagyobb felzúdulást kiváltó rézpénz ügyében úgy döntöttek, hogy devalválják a pénzt, csökkentik a forgalomban lévő érmék számát, de használatukat kiszélesítik, és még zálogbirtokok kiváltására is engedélyezik. Szabályozták a kerületi ítélőtáblák működését. A hadügy területén is alapvető szervezési eredményeket sikerült elérni. Ezen az országgyűlésen fogadták el az egységes hadiszabályzatot, ami Rákóczi államának hadszervezetének reformját fejezte be, egyben elméletileg megteremtette a modern magyar haderő alapjait. 1707. június 13.-ai ülésén Rákóczi előterjesztését követően Bercsényi Miklós szólalt fel a Habsburg-ház trónfosztásával kapcsolatban, amiben a béketárgyalások sikertelenségére és az elszakadással járó külpolitikai előnyökre hivatkozva támogatta az előterjesztést. Beszédét a híres „Eb ura fakó!” szavakkal fejezte be. A rendek a lelkesítő beszéd hatására egyhangúan mondták ki a Habsburg-háztól való elszakadást, miután véleményük szerint „József is nem királyi guberniumbeli, hanem valósággal tyrannusi successiót [örökösödést], minthogy nem választatott, hanem az atyjától erőszakosan belétaszítatott, követelhet méltán magának.”
Az országgyűlés e törvénycikke Európaszerte feltűnést keltett, aminek gyors elterjedéséhez a kor által kínált „médiaeszköz”, a röplap járult hozzá. Rákóczi, de a bécsi udvar és az udvarhű magyar arisztokrácia is élt ezzel a lehetőséggel. A mellékelt forrás I. József eredeti aláírásával megerősített nyomtatott röplapját (amely a trónfosztást érvénytelenítette), és a korszak egyik legjelentősebb magyar politikusa, Esterházy Pál nádor által e témában összeállított téziseit tartalmazza. Az Esterházy által összeállított érvrendszer utolsó lapja a Habsburg oldalon állók névsora, ami jól érzékelteti, hogy az ország csak részben csatlakozott Rákóczihoz. A magyar politikai elit legnagyobb része ugyanis (a főpapság és a főnemesség és a szabad királyi városok jelentős része) szinte teljesen a Habsburg uralkodók hűségén maradt. Támogatásuk nélkül Rákóczi önálló magyar királyságot nem hozhatott létre. Érthető tehát, ha az 1708. évi trencséni vereség és a meg nem szűnő katonai-gazdasági problémák a függetlenségi harc elvesztéséhez és a magyar érdekeket a lehetőségekhez képest leginkább szemmel tartó szatmári békéhez vezettek.
Források: Az ónodi ogy. végzései: G 35 (Gyűjteményes rész, Nyomtatványok) 1707. május 16.
I. József röpirata: G 35 (Gyűjteményes rész, Nyomtatványok) 1707. augusztus 4-5.
I. Péter cár levele. G 15 (II. Rákóczi Ferenc fejedelem levéltára, emigrációba vitt rész) Fasc. 149. 1707. június 22.
Új hozzászólás