Az állami oktatás finanszírozása a 18. században
Az 1780. március 25-én Bécsben kelt alapítólevelet többen összekeverik a „Ratio educationis”-szal, pedig az tartalmában, terjedelmében és külalakjában is jelentősen eltér tőle. Ez utóbbi a Magyar Királyság oktatásügyének első szabályozó rendelete volt. Az 1776. augusztus 5-én kiadott uralkodói rendelet a tanügy szervezeti kereteiről szólt, majd ezt követte 1777-ben a „Ratio Educationis totiusque rei literariae per regnum Hungariae et provincias eidem adnexas” címen kiadott rendelet. Ez a szervezeti és anyagi kérdések szabályozásán túl megszabta valamennyi iskolafajta tantervét, sőt az iskolai rendtartást is. Az államilag felügyelt és irányított oktatáshoz a jezsuita rend 1773. júniusi feloszlatása rendkívül kedvező helyzetet teremtett, mind az oktatás átvételével, mind a lefoglalt vagyon (birtokok, épületek, jövedelmek stb.) felhasználásával. A pénzügyi alapot így részben ebből, részben pedig az 1780-ban az oktatásügy céljaira bocsátott újabb ingó és ingatlan vagyonból biztosították. A díszes oklevél ennek az alapítványnak, a Tanulmányi Alapnak (fundus studiorum) a felállításáról szól.
A Tanulmányi Alap alapítólevele (részlet), Bécs, 1780. március 25.
Jelzet: MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Archivum secretum (C 91), No. 1.
Az oklevél részletesen ecseteli, melyek azok az törekvések, amelyek a királynő uralkodását jellemezték, és melyek valósultak meg uralkodása során: érsekségek, püspökségek szabályozása és új püspökségek alapítása (1776-ban a szepesi, rozsnyói és besztercebányai, 1777-ben a székesfehérvári és szombathelyi püspökséget), szemináriumok felállítása, valamint a magyar nemesi testőrség és a Szent István-rend megalapítása. Gazdasági téren sem elhanyagolhatók az eredmények: új utak és hidak épültek, mocsarakat szárítottak ki, folyókat szabályoztak, támogatták a hajózást; visszaadta a Magyar Királyságnak a tengeri kikötőket, visszaállította az ország területi egységét, mert vármegyéket és kerületeket csatolt vissza, így Krassó, Temes és Torontál vármegyéket, valamint a szepesi 13 város kerületét. Az oktatás területén is jelentősek voltak az újítások: Bécsben 1749-ben a királynőről elnevezett nemesi collegiumot (az ún. Theresianumot) állítottak fel a nemesifjak számára is, a Magyar Királyság területén Nagyszombatban (1755) és Vácott (1767).
Az egyetemet 1777-ben Nagyszombatról a budai várba költöztették el. Mária Terézia a királyság négy kerületében négy királyi akadémiát alapított Nagyszombatban, Győrött, Kassán és Nagyváradon, valamint a horvát diákok számára Zágrábban. (Az Erdélyi Nagyfejedelemségben Kolozsvárott). Ezekben a diákok filozófiai és jogi, Győrött, Nagyváradon és Zágrábban teológiai fakultáson is tanulhattak. A királynő a gimnáziumokon és grammatikai iskolákon túl részint új, részint csak újonnan szabályozott királyi főgimnáziumokat alapított. A budai egyetem melletti főgimnáziumon kívül így Nagyszombatban, Győrött, Kassán, Nagyváradon, Zágrábban, valamint Pozsonyban, Besztercebányán, Ungvárott, Pécsett. A legifjabbak számára minden tankerületben anyanyelvi elemi iskolát állítottak fel: Budán az egyetem mellett, Pozsonyban, Besztercebányán, Győrött, Pécsett, Kassán, Nagyváradon, Nagykárolyban. Mindezen oktatási intézmények részére a királynő pecsétet adott, amelyek képe és leírása megtalálható az oklevél szövegében: külön a királyi akadémiáknak, a főgimnáziumoknak, a gimnáziumoknak és az alsófokú iskoláknak.
A felsorolt régebbi és új alapítású intézmények fenntartásához azonban jelentős összeg volt szükséges, így került sor a most bemutatott alapítólevél kiállítására, amely a szükséges évi jövedelmeket biztosító pénzügyi alap létrehozásáról szól. Az 1548:XII. törvénycikkben foglaltaknak megfelelően az apátságok, prépostságok, elhagyott kolostorok és monostorok javait a királyok és a rendek közös egyetértésével egyebek között a nyilvános iskolák és oktatási intézmények részére (ezen belül a jezsuita rend részére) adományozták. Mivel a jezsuita rendet 1773-ban megszüntették, az uralkodónő a rend ingó és ingatlan javait a tanulmányi költségek fedezésére a Tanulmányi Alap és a nyilvános iskolák részére adta át, azoknak kivételével, amelyeket az egyetemnek adományozott vagy egyházi célokra fordított. E javakat a Magyar Királyi Helytartótanács kezelte, de a legfőbb irányítás és rendelkezés a királynőt illette meg.
Az alapítólevél felépítése klasszikus: a titulatúra felsorolja a királynő valamennyi címét, majd rátér a tulajdonképpeni alapítványtételre. Az oklevelet Mária Terézia saját kezű aláírása, a magyar udvari kancellár, gróf Esterházy Ferenc (1715–1785), valamint a megszövegezésben részes Ürményi József (1741–1825) kancelláriai titkár aláírása zárja. Különlegesnek számít azonban a füzetforma és a pergamenlapok aranyozott nyomott mintás bőrkötése– ez is mutatja az alapítólevél jelentőségét. Az oklevél egyediségét leginkább a második oldalon látható festett jelenet és a pecsétek, valamint a királynő titulatúrájának díszítése és aranyozása mutatja.
Az oklevél részletekbe menően sorolta fel az újonnan felállított Tanulmányi Alaphoz tartozó ingó és ingatlan vagyont. Első helyen szerepeltek azok a tőkeösszegek, amelyek részint birtokeladásokból, részint oktatási célú alapítványokból származtak, kivéve a budai egyetem részére átengedetteket. A birtokok közül a Tanulmányi Alapnak adományozták a turóci (znióváraljai) Szűz Mária prépostság birtokait (ma Kláštor pod Znievom, Szlovákia), a bozóki Szent István prépostságtól származó birtokokat (ma Bzovík, Szlovákia), a mislyei Szent Miklós prépostság birtokait (ma Myslina, Szlovákia), a lébényi Szent Jakab apátság birtokait, a veszprémvölgyi apácák elhagyott monostorának birtokait, valamint a menedékszirti Szent János karthausi monostor birtokait (ma Kláštorisko, Szlovákia). Ezeken felül több Trencsén vármegyei birtok, néhány Zemplén és Sáros vármegyei és más kisebb birtokok jövedelme is az alapot növelte. A Tanulmányi Alap kapta meg a zágrábi, varasdi, pozsegai jezsuita kollégiumok és az eszéki misszió javait.
Ezt a díszes alapítólevelet két eredeti példányban állították ki, a bemutatott példány a Tanulmányi Alap levéltárából került a Magyar Királyi Helytartótanács titkos levéltárába. A másik eredeti példány az Archivum regniben került elhelyezésre (MNL OL, Regnicolaris levéltár, Archivum regni, Ladula H. Privilegia recte articuli (N 45), Series C. No. 24). Ezen felül több hiteles másolat is készült a fontos oklevélről.
A Tanulmányi Alap ebben a formájában azonban csak rövid ideig működhetett. Ugyan a helytartótanács már 1780-at megelőzően is irányította az átvett jezsuita vagyontömeg kezelését, de egy 1781. november 23-án kelt rendelet új berendezkedést hozott létre. II. József ekkor lefektette, hogy a tanügyi intézmények fenntartása állami kötelesség, így külön alapokra (fundusokra) nincsen szükség, ezért a tanulmányi és egyetemi alap tőkéit a kincstárba utaltatta át, míg a birtokokat a Magyar Kamara vette át. Ez a hivatal volt felelős ezután a szükséges tanügyi költségeket előteremteni és fedezni.
Az 1790-ben trónra kerülő II. Lipót országgyűlési határozattal kívánt volna a Tanulmányi és a Vallásalaphoz tartozó javak és birtokok sorsáról és kezeléséről dönteni, de hirtelen elhunyta megakadályozta ebben. Így fiára, I. Ferencre várt ez a feladat. 1793. július 4-i rendelete előírta, hogy a helytartótanács fogja igazgatni mindazokat az alapokat, amelyeket 1780-ban igazgatott, valamint azokat az alapokat, amelyek a szerzetesrendek és a konviktusok feloszlatása következtében 1780 után igazgatása alá kerültek (tehát a Tanulmányi Alapot – beleértve az Egyetemi Alapot is –, a Vallásalapot, a Konviktusi Alapot és néhány kisebb alapot). Az alapok javainak gazdasági igazgatására nyolc kerületet (districtust) szerveztek Pest, Nagyvárad (ma Oradea, Románia), Kuttyevo (ma Kutjevo, Horvátország), Fiume (ma Rijeka, Horvátország), (Vág)Sellye (ma Šaľa, Szlovákia), Pécsvárad, Jászó (ma Jasov, Szlovákia) és Szentmárton (ma Pannonhalma) székhellyel, mindegyik kerület élére egy prefektust (egykorú magyar nevén: főtisztet) állítottak. E területek gazdasági igazgatására külön ügyosztályt (Departamentum fundi studiorum – C 78) létesítettek, míg jogi ügyeinek intézésére külön hivatalt szerveztek: a közalapítványi ügyigazgatóságot (Causarum politico-fundationalium directoratus-t, C 144), amely közvetlenül a helytartótanácsnak volt alárendelve. 1848-ig folytatott tevékenységükről több száz csomónyi irat tanúskodik.
Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika
Új hozzászólás