1848-as zsidóösszeírások a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában
1848 folyamán számos szempont alapján számba vették az ország lakosságát, vagy annak legalábbis egy részét. Összeírták a választásra jogosultakat, a nemzetőri szolgálatra, katonáskodásra kötelezetteket, illetve a zsidó lakosokat. Ezek az összeírások minden esetben valamilyen kézzel fogható feladat megvalósításának voltak az eszközei: meg kellett szervezni az országgyűlési választásokat, biztosítani kellett a nyugalmat, fenntartani a közrendet, megvédeni az ország határait, lecsendesíteni a felkorbácsolt indulatokat. Ugyanakkor már a kortársak is felismerték az adatoknak a konkrét céloktól elvonatkoztatott jelentőségét és a további feldolgozásukból származó ismeretek fontosságát. Ezeknek a gazdaság-, társadalom- és akár családtörténeti szempontból jelentős forrásoknak, így a zsidóösszeírásoknak is egy része ilyen céllal került át már 1848-ban a Belügyminisztériumtól a Fényes Elek által irányított Országos Statisztikai Hivatalhoz, ahol az említett feldolgozó, összesítő munkát el kellett volna végezni. A Kővári László történész, statisztikus által a „jelenkor historikusának” nevezett intézmény legfontosabb feladata az volt, hogy a minisztériumokat ellássa a működésük során nélkülözhetetlen információkkal.
Szemere Bertalan belügyminiszter az 1848 tavaszán, az országon végigsöprő zsidóellenes megmozdulások hatására adta ki május 13-án 1261/B. számú rendeletét, melyben utasította a hatóságokat a zsidók összeírására: „A közrend-, a személy- és vagyonbátorság megtámadtatott, az erkölcsi életnek legszebb támasza, a vallásnak ürügye alatt, és pedig több helyen és pusztító erőszakkal. […] Ennél fogva egyfelől az alaptalanul felizgatott kedélyek megnyugtatása, másfelől a törvény pajzsa alatt szerzett jogoknak biztosítása végett mindenekelőtt az izraeliták iránt általános és egyenlő intézkedésekre van szükség országszerte.” A törvényi alap az 1840. évi 29. törvénycikk volt, a cél pedig az, hogy kiszűrjék azokat, akik engedély nélkül éltek egy adott településen.
Szemere Bertalan belügyminiszter rendelete az országos zsidóösszeírásról és az összeíróív nyomtatott fejléce, 1848. május 13.
Jelzet: MNL OL, 1848–1849-i Minisztériumi Levéltár, Belügyminisztérium, Közösen kezelt általános iratok (H 12), 1848/1261.
1840. évi XXIX. törvénycikk a zsidókról
Addig is, mig a zsidók állapotjáról a törvény bővebben rendelkezik, ez úttal határoztatik:
1. § Mindazon zsidók, kik az Országban vagy kapcsolt Részekben születtek, valamint szinte azok is, kik az itteni lakásra törvényes úton engedelmet nyertek, ha ellenök erkölcsi magaviseletök tekintetéből bebizonyított alapos kifogás nincsen, az egész Országban és kapcsolt Részekben akárhol szabadon lakhatnak, – kivévén egyedül az 1791-dik esztendei XXXVIII. törvénycikkelyben említett bánya-városokat s azon helyeket, mellyekből a bányák és bányászi intézetek tekintetéből törvényes régi szokás mellett jelenleg kizárva vannak.
2. § A fenálló feltételek mellett gyárokat a zsidók is állíthatnak, kereskedést és mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével is üzhetnek, s ifjaikat ezekben taníthatják, - azon tudományokat pedig és szép mesterségeket, miknek gyakorlatában eddig is voltak, ezután is gyakorolhatják.
3. § Egyébiránt köteleztetnek, hogy állandó vezeték- és tulajdon nevekkel éljenek, a születendők pedig vallásuk papjai által vezetendő anya könyvben bejegyeztessenek; - továbbá kötelesek
4. § Minden okleveleket és szerződéseket a hazában és a kapcsolt részekben divatozó élőnyelven szerkeztetni.
5. § A mennyiben az izraeliták polgári telkeknek (fundus) szabad szerezhetése gyakorlatában lennének, az illy városokban ezen gyakorlat jövendőre nézve is megállapíttatik.
6. § Minden ezen törvénynyel ellenkező törvény, szokás, rendelet vagy határozat eltörültetik és megszüntetik.
A rendelet kiadásától számítva két hónap állt rendelkezésre a felmérés elvégzésére és az eredmény elküldésére a belügyminiszterhez. A kapott adatok alapján itt hozták volna meg a döntést a szükséges intézkedésekről. Szemere rendelete – összevetve például a képviselőválasztáson résztvevők összeírására vonatkozó útmutatással – a lebonyolítással kapcsolatban sokkal szűkszavúbb. Ott a gyakorlati szempontokat is figyelembe véve úgy határoztak, hogy három példányban készüljön el a lajstrom, így minden érintett félnek jutott belőle: kapott a választási bizottság, egy példányt letettek az illetékes törvényhatóság levéltárába, egyet pedig elküldtek a minisztériumnak. A zsidóösszeírás esetében nincs ilyen utasítás, a rendelet nem beszél másod- vagy harmadpéldányról, így feltételezhetően nem is készültek ilyenek. Egyedül Győr városa tüntette fel, hogy ők egy másolati példányt csatoltak a minisztériumnak szóló levélhez. Természetesen így az iratok, illetve a bennük foglalt információ fennmaradásának is jóval kisebb volt az esélye.
Az összeírás teljes adatsora ma már nem áll rendelkezésünkre, kétséges az is, hogy a leterhelt helyi hatóságok egyáltalán mindenhol eleget tettek-e Szemere Bertalan rendeletének, illetve ha így történt, akkor sem feltétlenül küldték be a listákat a minisztériumba. A Belügyminisztérium Rendőri osztályának iktatókönyve szerint összesen 22 vármegye és kerület, valamint 25 város juttatta el a saját összeírását Pestre, de ezek mindegyike már nem lelhető fel az osztály iratanyagában. Csak Körmöcbányáról és Nagybányáról érkezett az a válasz, hogy náluk egyáltalán nem élnek zsidók, de ez nem meglepő, mivel az 1840. évi 29. törvénycikk kifejezetten tiltotta számukra a bányavárosokban való letelepedést. Rajtuk kívül Bártfa jelentette, hogy egyetlen zsidó lakosa van csupán.
A törvényhatóságok általában szűkszavú kísérőlevelek társaságában terjesztették fel Belügyminisztériumhoz az összeírásokat, amelyek a feladat elvégzésének tényén túl csak minimális információval szolgálnak. Beszámolnak például arról, hogy mutatkozik-e ellenszenv a zsidó lakosokkal szemben, esetleg jó, hazafiúi magaviseletükről tesznek említést, valamint arról, hogy a nemzetőrségbe is felvételt nyertek. A munkát sok helyen már május-júniusban elvégezték, de a két hónapos határidőt nem mindenhol tartották be. Az utolsó összeírások augusztus végével érkeztek Pestre.
A feladat elvégzése mindenhol a helyi hatóságokra hárult, az összeíró bizottmányokban szolgabírákat, alispánokat, városkapitányokat, jegyzőket, tanácsnokokat, képviselőket találunk. Győr vármegye nagyon praktikus módon még külön testület felállításával sem bajlódott, egyszerűen a nemzetőrök számbavételét végző bizottmány hajtotta végre a zsidók összeírását is.
A miniszteri rendelethez nyomtatott összeíró ívet is mellékeltek mintaként, ennek megfelelően mindenhol teljesen ugyanazokkal a rovatokkal dolgoztak. Nagyjából fele-fele részben használtak kéziratos, illetve nyomdai úton készült lapokat, utóbbi esetben néha a józan ész határain túl is ragaszkodtak az eredeti mintához. Teljesen szokványos, hogy a név rovatba a családfő alá előre oda nyomtatták a családtagok státuszát (neje, fia, leánya, veje, menye), de az már kevésbé, hogy a csak bizonyos foglalkozáshoz köthető a „boltosa” szó is ott szerepelt, mint például Esztergom vármegye és Újvidék esetében.
Eltérések csak a kitöltés módjából adódnak, de ezek sem jelentős különbségek. Van, ahol az összes családtagra vonatkozóan teljesen részletes adatsort kapunk névvel, életkorral, születési hellyel, és foglalkozással, ritkább esetben csak a családtagok számát tüntetik fel a családon belül. A magaviselet rovat adatai eléggé egyhangúak, többnyire a becsületes, kifogáson kívüli, jó, illő szavak szerepelnek benne, ritkábban a tűrhető és a középszerű. Nem jó-ként csupán azokat jelölték, akik már összetűzésbe kerültek a törvénnyel. Az észrevételek rovat legtöbbször üresen maradt, de mégis ennek a kitöltése hagyta a legnagyobb szabadságot az adatfelvevőnek. Előfordult, hogy itt tüntettek fel olyan dolgokat, amit a Keresetmódja oszlopban kellett volna, vagy esetleg az ottani adatokat árnyalták. Az egyetlen panasz is ennek a rovatnak a kitöltésével kapcsolatosan érkezett a Belügyminisztériumhoz, a máramarosszigeti zsidók kifogásolták, hogy néhányukat csalóként és uzsorásként tüntették fel az összeírásban. A listák adatait a legritkább esetben összesítették, de ez is kimerült a feltüntetett családok és személyek számának szimpla összeadásában.
Annak ellenére, hogy világosan rögzítették, az elkészült listák alapján a minisztérium fog dönteni, volt olyan település, amely a saját hatáskörében kezdett el határozatokat hozni. Így a belügyminiszter kénytelen volt rendreutasítani Pest városát, mivel az az engedély nélkül kebelében lakó zsidókat önkényesen hazautasította.
Az 1848-as országos zsidóösszeírás anyagát a központi és a helyi levéltárakban őrzött iratok alapján, együttesen lehet csak rekonstruálni és akkor is legfeljebb részben. Napjainkban összesen 31 vármegyei és 15 városi adatsor lelhető fel, de ezek közül se mind teljes. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában 15 vármegye és kiváltságos kerület (Baranya, Csanád, Csongrád, Esztergom, Győr, Heves, Hajdú kerület, Krassó, Kraszna, Komárom, Közép-Szolnok, Máramaros, Trencsén, Turóc, Ung), és ugyancsak 15 város (Debrecen, Eperjes, Gyöngyös, Győr, Miskolc, Modor, Nagyszombat, Pécs, Szakolca, Szatmárnémeti, Szentgyörgy, Temesvár, Trencsén, Újvidék, Zombor) vonatkozó iratanyaga található meg.
Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika
Rovatunk következő cikkében Pápa város konkrét példáján keresztül mutatjuk be az 1848-as zsidóösszeírás jellegzetességeit.
Új hozzászólás