Források

1.
1955. évi összefoglaló a megyei egyházügyi hivatalok és egyházügyi megbízottak munkájáról.

MDP Központi Vezetőség

Párt- és Tömegszervezetek Osztálya

Szigorúan bizalmas!

Készült 5 példányban.

Feljegyzés a megyei egyházügyi hivatalok és egyházügyi megbízottak munkájáról.

Készült: a Fejér, Győr, Komárom, Vas, Veszprém megyei Pártbizottságok feljegyzései és a Baranya, Somogy, Zala megyei Pártbizottságok telefonjelentései alapján.

A megyei egyházügyi hivatalok kapcsolata az elmúlt időben bizonyos mértékben javult a megyei párt- és tanácsszervekkel. A megyei pártbizottságokat rendszeresen tájékoztatják az egyes papok ellenséges tevékenységéről, az egyházi rendezvényekről és esetenként segítséget is adnak azok ellensúlyozásához. Az utóbbi időben – különösen a K.V. márciusi határozata után – jobban törekednek az egyházi kötelességek érvényre juttatásáért (pl. a koronagyűléseken és a püspöki körlevelekben). Több megyében – pl. Somogy, Vas, Veszprém és Komárom megyében – a megyei pártbizottságokkal a papok áthelyezését – esetenként pedig felelősségre vonásukat – megbeszélik. Fejér megyében pl. a megyei egyházügyi hivatal (március és április hónapban) több pap reakciós tevékenységére adatokat gyűjtött, s leleplezte a püspöki titkárt, aki a megbízottat megkerülve titkos levelezést folytatott az USA-ba.

Ezek ellenére a megyei egyházügyi hivatalok – különösen pedig a megbízottak – tevékenységében az alábbi hibák tapasztalhatók:

A megyei párt, tanács és tömegszervek, valamint a megyei egyházügyi hivatalok közötti kapcsolat nem kielégítő. Ez a kapcsolat ez ideig főleg a megyei pártszervektől kért véleményben, az azoknak adott havi jelentésekben, vagy az egyes papok magatartásáról való információadásban merült ki.

Több megyében a megyei pártbizottságok az egyházügyi megbízottak munkájával elégedetlenek, mivel állásfoglalásaikban nem elég következetesek és sok esetben – különösen az elmúlt másfél évben – túlzott mértékben támogatták az egyház jogtalan kéréseit. Nem egy esetben az egyházügyi megbízott és vezető egyházi személyek között elvtelen kapcsolat van kialakulóban. Pl. Veszprém megyében Prazsák elvtárs egyházügyi megbízott Badalik püspöknek disznóöléskor kóstolót vitt és kutyát szerzett számára. Vas megyében Balázs elvtárs munkáját hanyagul végzi, túl sokat tárgyal olyan egyházi személyekkel, akik nem is az ő hatáskörébe tartoznak és ezek igyekeznek befolyásuk alá vonni. A Győr megyei megbízottak opportunista munkájára jellemző, hogy az állami szervek részéről elkövetett túlzásokra rendkívül érzékenyen reagáltak, azonban nem ez történt, amikor a papok túlkapásairól és egyezmény-megsértő magatartásokról volt szó.

Több helyen – így pl. Veszprémben Moravecz elvtárs és Komárom megyében Hevesi János elvtárs – az egyházügyi megbízottak igyekeznek becsületesen ellátni munkájukat, azonban politikai felkészültségük és általános műveltségük alacsony és így nem tudják elvégezni a rájuk bízott feladatot.

Az utóbbi időben több helyen az egyházügyi megbízottak munkájában visszaesés tapasztalható. Nem követelik meg maradéktalanul az egyház részéről az egyezmény betartását, gyakori esetben "népszerűségüket" féltve túlságosan diplomatikusan akarnak eljárni s emiatt gyakran csak az eseményeket regisztrálják (pl. Győr, Komárom, Vas, és Veszprém megyében stb.) ahelyett, hogy az állam és az egyház közötti egyezményeknek teljes mértékben érvényt szereznének. Az elmúlt másfél évben – pl. Fejér és Veszprém megyében – több esetben jogtalan egyházi követeléseket támogattak, (pl. épületek visszajuttatása stb.) elvi engedményeket láttak a vallás kérdésében (pl. Veszprém megyében) s engedékeny, liberális magatartást tanúsítottak. Vas- és Győr megyében jelentősebb adminisztratív intézkedést az elmúlt másfél évben nem tettek az egyezményt megsértő papokkal szemben (ehhez az Állami Egyházügyi Hivatal sem járult hozzá), bár a megyei pártbizottságok több esetben felhívták figyelmüket az egyezmény nyilvánvaló megsértésére (pl. illegális hittanóra, templomépítésre való gyűjtés stb.)

A megyei egyházügyi hivatalok munkájában az elmúlt másfél év alatt eléggé háttérbe szorult a klerikális reakció leleplezése. A tanács és más szervek által egyes papok ellenséges magatartásáról, tevékenységéről közölt jelzéseket nem vizsgálták ki (pl. Veszprémben), s nem éltek a rendelkezésre álló jogkörrel. Komárom megyében pl. az egyházügyi megbízott több esetben túl későn közölte a megyei pártbizottsággal az eseményeket, sőt olyan is előfordult, hogy el sem küldte a kért anyagot, vagy fontos tényeket nem közölt a pártbizottsággal. Pl: az alsógallai plébános templomi előadás szervezését, vagy hogy a bársonyosi plébános cowboy és kalandor regényeket kölcsönzött az iskolás gyerekeknek.

A megyei egyházügyi hivataloknál dolgozó elvtársak keveset járnak ki területre. Információikat nagyobb részben – pl. Komárom, Vas és Veszprém megyékben – a többé-kevésbé demokratikus magatartású papoktól szerzik be. Ezek iránt túlzott bizalommal vannak, s emiatt a megyei egyházügyi hivatalok jelentései sok esetben egyoldalúak és az egyházi befolyásról adott kép nem egészen helytálló. A gyenge kapcsolat miatt nem tudnak időben az eseményekről (pl. Vas megyében nem tudtak a megyei pártbizottságnak felvilágosítást adni a június 5-i celli búcsúról és nem ismerik a hittan beiratkozással kapcsolatos papi tevékenységet). A megyei egyházügyi megbízottak főleg a körlevelek tartalmát és kiadását ellenőrzik, (pl. Vas megyében) azonban nem kísérik figyelemmel azoknak további sorsát.

Az állami egyházügyi hivatal részéről rendkívül kevés helyszíni segítséget adnak a megyei egyházügyi hivataloknak (pl. Fejér és Veszprém megyében). Nem kielégítő az egyházügyi megbízottakkal való foglalkozás, nem kapnak alapos tájékoztatást az egyházpolitikai kérdésekről. Pl. a püspök olvassa az Osservatore Romanót - a Vatikán lapját - ugyanakkor az Állami Egyházügyi Hivatal nem küldi azt meg az egyházügyi megbízottaknak, holott ezeket kiválóan fel tudnák használni.

A megyei pártbizottságok – különösen pedig a megyei tanácsok – sem adtak meg minden segítséget az egyházügyi hivatalok munkájához, nem követelték meg a tartalmasabb elvi kapcsolat kialakítását. Nehezíti a megyei pártbizottságok ellenőrző tevékenységét (pl. Fejér és Vas megyében) az, hogy nem tudják milyen utasítást kapnak az Állami Egyházügyi Hivataltól a megyei hivatalok.

A megyei egyházügyi hivatalok munkájában levő hibák hozzájárultak az egyes papok túlkapásaihoz és a klerikális reakció befolyásának növekedéséhez. Baranya megyében a papság nagy része vonakodik végrehajtani az egyezményt; Komárom megyében a békepapok a hitélet fokozására törekednek stb.

Budapest, 1955. június 14.

Jelzet: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL) M–KS 276–54–372. ő. e. 39–41.o., A Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Szocialista Párt iratai –M szekció, MDP központi szervei, MDP Titkárság – Géppel írt tisztázat.

2.
Ravasz László református nyugalmazott református püspök rádióbeszéde 1956. november 1-jén

A magyar református egyház csodálattal és hódolattal adózik a nemzeti felkelés hőseinek: diákoknak, munkásoknak, katonáknak, férfiaknak és nőknek, akik erkölcsi felszabadulásunk győzelmét vérük hullásával kivívták.

Anyai fájdalmában siratja el a hősi halottakat: minden magyart, aki életét adta ebben a küzdelemben, s vére árán még drágábbá tette mindnyájunk számára a magyar szabadságot. Csókot a sebekre, virágot a sírra! Minden sebre és minden sírra. de közöttük különösen fájót és különösen könnyest annak a két fiatal hittanhallgatónak, két református teológusnak sírjára, aki az Alma Mater kapujától pár száz méterre hősi halált halt.

A magyar református egyház büszke arra, hogy ez a forradalom tiszta volt és a nemzeti becsület védelme alatt állott. Nincs hőbb imádsága, mint hogy az is maradjon!

Bűnbánattal valljuk meg, hogy az egyház, mint földi intézmény, kényszerűségen felül is engedte magát megkötözni a vele halálos ellentétben álló politikai hatalom erőszakától és cselvetéseitől, s emiatt örökkévaló lelki céljai szolgálatában is kárt vallott. Most éppen azzal foglalkozik, hogy ezeket a kötelékeket lehányja magáról. Kéri a világ összes keresztyén egyházainak, különösen az Egyházak Világtanácsának és a Presbiteri Egyházak Világszövetségének testvéri segítségét talpra állásához és a rendelt életútján továbbhaladáshoz.

Kéri a lelkipásztorokat, hogy legyenek népünk élő lelkiismerete. Mint az Ige hű sáfárai, tisztán és bátran tolmácsolják Isten irgalmas üzenetét, vigasztalásul, feddésül és világosságul. Kérjük a presbitereket, mint a magyar népünk, s különösen a falu társadalmának demokratikus úton kiválogatott elitjét, hogy a nemzeti egység, a társadalmi igazságosság és a testvéri szeretet szolgálatában példaadóan elől járjanak. A nemzeti egység mindent átfogó keretében építsék a keresztyén egyházak és hívő lelkek erkölcsi szolidaritását, különös tiszteletben tartván mindenkinek meggyőződését és lelkiismereti szabadságát.

A forradalomnak nemcsak a reakció az ellentéte, hanem az anarchia is. Még gondolni se merjen senki az elmúlt korszakok rendszereinek visszaállítására! A forradalom vívmányainak megőrzése és továbbfejlesztése, hibáinak megigazítása és igazságtalanságainak jóvátétele lehet egyetlen célunk. De ugyanakkor védekeznünk kell az anarchia ellen is. Életfeltétel, létkérdés, hogy mielőbb helyreálljon a rend, a nyugalom. A bűnösök elfogása, elítélése az állami szervek és a független bíróságok feladata és sohasem lehet az egyéni akció tárgya.

Mikor az ostrom után a pincéből feljöttünk, a Kálvin téri templomban az első gyülekezeti istentiszteleten – akkor lőtték a templomot Budáról s a kitört templomablakokon besüvöltött a hóvihar – ez volt a prédikátor alapigéje: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltathatik meg. Valamit vet az ember, azt aratja is.”

Üdv azoknak, akik az igazság és a szeretet magvetését végzik!

Forrás: Adalékok a Magyarországi Református Egyházban az 1956–1957-es esztendőben történtekhez. Dokumentumok a Református Megújulási Mozgalom és az Országos Intézőbizottság tevékenysége, valamint a megtorlások történetéből. Szerk. Ladányi Sándor. A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest, 2006.

193–194. oldal.

A beszéd meghallgatható: http://www.radio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=374&Itemid=131&mode=1&date=1956.11.01 (Letöltés ideje: 2016. március 28.)

3.
1956. november 2-án, Halottak Napján elmondott papi beszéd

Iszonyú ravatal előtt állunk. Tizenötezer halott ravatalánál. Nem is ravatal ez még, hiszen a Széna-téren, az Üllői út sarkán, házromok alatt temetetlenül feküsznek. Oltott mésszel öntötték le őket, ez a szemfedőjük. Dehogyis ez a szemfedőjük. Szemtanúk látták, hogy itt-ott háromszínű nemzeti lobogóval takarták le őket, ez a szemfedőjük. Takarjon el téged magyar zászló te fiatal ápolónő, aki az Astoria téren pergőtűzben sebesültért mentél ki, s ott maradtál holtan.

Magyar zászló igyad fel tiszta vérét annak a fiúnak, akit az Üllői úton ér utol a halál. Magyar zászló kivívott címer kettős kereszttel, takard el őket mind, akik temetetlenül ott feküsznek.

Valaki kérdezte: Üdvözül-e a katona, vagy a harcos, aki úgy halt meg, hogy nincs keresztvetésnyi ideje sem a halál előtt. Vigasztalásotokra felelem, hogy a katholikus hittétel, hogyha valaki halála előtt szeretetből vállal áldozatot, s megbánja bűneit, lelke szentgyónás nélkül is megtisztul. Ez a szeretet legyen Isten iránt, legyen haza iránt, legyen eszme iránt, s megtisztul.

Íme, ez a felelet: aki tehát nem gyűlöletből harcolt, hanem azért, hogy a haza boldoguljon, elnyerte üdvözségét. Látod most már nem is olyan iszonyú ez a ravatal. Fáj a pusztulás, fáj a fiatal életek megroppanása, rémséges lehetett az egymás ellen fordult hazafiak harcainak

egyes jelenete, de a halottak sorsáért való aggodalom megenyhült. Tanulság: legyen nagyobb becsülete a nemzeti érzésnek. Okuljunk a félreértések sorozataiból, s menjünk végig a tanulság útján úgy, hogy az életben maradottak lelkei összebékéljenek, s a közös jó folytatásában, a romok felépítésében, hazánk szeretetében egybeforrjanak.

(Kiss István)[1]

Jelzet: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) O-8944, Dr. Kiss István 236. – Géppel írt tisztázat.

4.
Részletek Mindszenty József rádiószózatából

Rendkívül súlyos helyzetünkről külföldi és belföldi viszonylatban kell szétnéznünk. Oly távlatból kívánok megállapításokat tenni, ahonnan áttekintés nyílik, de sorsunkhoz viszont oly közel hajolva, hogy mondanivalómnak meglegyen a gyakorlati érvénye mindnyájunk számára. […]

Másrészt arról óhajtok beszélni, hogy az egész kultúrvilág, a külföld, úgyszólván osztatlanul mellénk állt és segít. Ez számunkra ugyanis nagy erőt jelent, nagyobbat, mint amennyi magunknak van. Mi kis nemzet vagyunk. Kis ország a földgömbön. Ám valamiben mégis elsők vagyunk: egy nemzet sincs, amely ezeréves történelme során nálunk többet szenvedett volna. Első királyunk, Szent István uralkodása után nagy nemzetté fejlődtünk. A nándorfehérvári győzelem után, amelynek 500. évfordulóját üljük, nemzeti létszámunk egyezett az akkori Angliáéval. Ám folyton szabadságharcokat kellett vívnunk. Legtöbbször a nyugati országok védelmében. Ez megakasztotta a nemzetet, s mindig újra saját erőnkből kellett felemelkedést keresnünk. Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A Gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten áldd meg a magyart... Nyújts feléje védő kart. […] Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével. Rádiójelentések adták hírül, hogy ez a fegyveres erő növekszik. Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot! Őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők mielőbbi kivonása országunkból megtörténik. […] Ne tévesszük szem elől a következőket: tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. 1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől. […] A bukott rendszer örököseinek eddigi visszatekintő leleplezései feltárták, hogy a törvényes felelősségre vonásoknak minden vonalon, éspedig független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkezniök. Magánbosszúkat el kell kerülni, ki kell küszöbölni. […] Hangsúlyoznom kell azonban a tennivalók tárgyi foglalatait: jogállamban élünk, osztály nélküli társadalom, demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni. Ez akar lenni az egész magyar nemzet. Mint a katolikus Egyház feje viszont kijelentem, hogy - amint azt a püspöki kar 1945-ben közös körlevélben kijelentette - nem helyezkedünk szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sőt az egészséges fejlődést mindenben előmozdítjuk. Azt a magyar nép természetesnek találja, hogy nagy múltú és nagy értékű intézményeinkről gondoskodni kell. Ugyanebben a minőségemben továbbá megemlítem, az ország hat és fél millió katolikus híveinek tájékoztatására, hogy a bukott rendszer erőszakának és csalárdságának minden nyomát egyházi vonalon felszámoljuk. Ez nálunk ősi hit- és erkölcstanunkból és az Egyházzal egyidős jogszabályokból önként adódik. A nemzethez intézett mostani szózatom más részletekre tudatosan nem terjed ki, mert amit mondtam, világos és elég. De végezetül egy kérdés felvetése mégsem hagyható el: Mit gondolnak a bukott rendszer örökösei? Ha az általuk megbélyegzett elődeik vallás-erkölcsi alapon álltak volna, elkövették volna-e mindazt, aminek következményei elől menekülni kényszerülnek? A keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a katolikus Egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának visszaadását joggal elvárjuk. Ettől a pillanattól kezdve figyeljük, hogy ígéretek és cselekedetek födik-e egymást, és ami ma keresztülvihető, azt senki se halassza holnapra. Mi, akik figyelünk és előmozdítani kívánjuk az egész nép javát, bízunk a Gondviselésben. - S nem hiába.

A szöveg megtalálható: http://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/dokument/mindsts.htm (Letöltés ideje: 2016. március 28.)

5.
Az Egyházügyi Hivatal jelentésének részlete az egyházakkal való viszonyról

Művelődésügyi Minisztérium

Egyházügyi Hivatala

Szigorúan titkos!

0011-3/1957/Eln.

Készült: 12 példányban.

10 péld[ány] MT [Minsiztertanács] Kállai Gy[ula] elv[társ] részére

2 péld[ány] TÜK [Titkos Ügykezelés] részére

12. péld[ány]

Előterjesztés

néhány egyházpolitikai kérdés rendezésére

I. A jelenlegi helyzet

Az ellenforradalom előtt az egyházpolitikai helyzetet általában az állam és az egyházak között normális, inkább jó viszony jellemezte. A felmerülő kérdéseket az egyes egyházakkal megkötött egyezmények alapján tárgyalások, megegyezések útján rendeztük. Bizonyos korlátok között, de biztosítva volt a vallásszabadság, bár e korlátozások részben feleslegesen sértették a vallásos tömegek érzületét. Az egyházak kormányzását közvetlen ellenőrzés alatt tartottuk. Az egyházak hivatalosan támogatták a kormány politikáját, bár több reakciós püspök és lelkész ellenséges magatartást tanúsított. Ezeket igyekeztünk elszigetelni, háttérbe szorítani.

Az ellenforradalom napjaiban az egyházakban előtérbe kerültek az ellenséges erők. Az egyházakban a reakciós erők mindent elkövettek, hogy meghódítsák a kulcspozíciókat és a demokratikus felfogású egyházi embereket háttérbe szorítsák. Ezzel akarták elérni az egyházaknak az ellenforradalom szolgálatába való állítását.

Főleg a katolikus és a református egyházakban éleződött ki a harc az ellenforradalom napjaiban, majd az azt követő időben. A katolikus egyházban Mindszenty kezdeményezésére és intézkedése következtében kb. 30 békepapot[2] távolítottak el állásaikból és függesztettek fel papi és közéleti tevékenységüktől. Ezekkel az intézkedésekkel a papi békemozgalmat lefejezték és működését teljesen megbénították. A katolikus püspöki karban előtérbe kerültek a legreakciósabb személyek, akik megakadályozták a velünk megegyezni és együttműködni akaró püspököket is a helyzet békés rendezésében. […] Az elhelyezett békepapok helyére az esetek többségében reakciós papokat helyeztek. A püspöki kar képviselőivel folytatott megbeszéléseken határozottan kijelentettük, hogy ezeket az elhelyezéseket nem ismerjük el és nem hagyjuk jóvá, csak az egyezménnyel és a püspöki kar eddigi állásfoglalásaival ellentétes intézkedések, továbbá a Vatikán közbelépése az ország belügyeibe való beavatkozást jelent, amit nem tűrünk el. A püspöki kar azonban nem hajlandó változtatni ezeken az áthelyezéseken. A helyzet meglehetősen kiéleződött és bonyolulttá vált. Ennek a rendezése igen határozott és erélyes intézkedéseket követel.

A református egyházban már eddig sikerült az ellenforradalmi erőket hátrább szorítani, de elszigetelésük még a kezdetén van. Tevékenységük most illegális megbeszélések és körlevelek segítségével arra irányul, hogy eljárassák a demokratikus felfogású egyházi vezetőket és népszerűsítsék saját emberiket, Ravasz Lászlót, Pap Lászlót.

Szüksége mutatkozik annak, hogy a legaktívabb szervezőiket és vezetőiket megakadályozzuk ebben a tevékenységben.

[…]

Jelzet: MNL OL XIX–A–21–d Állami Egyházügyi Hivatal, TÜK iratok 0011-3/1957. – Géppel írt fogalmazvány.