Magyar Nemzeti Levéltár
Publikálva: Magyar Nemzeti Levéltár (https://mnl.gov.hu)

Címlap > Színháztörténeti dokumentumok

Beküldés dátuma: 
2023.03.27.

Források a nyíregyházi színházi élet múltjából

 A levéltárunkban őrzött színháztörténeti dokumentumok nagy része az V. 77-es fondszám alatt őrzött Nyíregyháza rendezett tanácsú város (1929-től megyei város) polgármesterének irataiból származnak. Az anyagban található az a néhány igen értékes, az 1893-94-es évekből származó irat, mely a színház létrehozására alakult Nyíregyházi Színház-Részvénytársaságra vonatkozik. Szintén ehhez az anyaghoz tartoznak azok az 1920-as, 1930-as években keletkezett dokumentumok is, melyek a színház épületéhez és magához a színjátszáshoz kötődnek, így pl. színházi műsorok, a társulatok névsorai, a helyárak és egyéb, az egyes színigazgatók tevékenységét bemutató iratok. A nagy mennyiségű iratanyagot számos korabeli plakát, valamint híres művészeket ábrázoló fényképek, képeslapok, újságcikkek is színesítik.

Szeretnénk fehívni a figyelmüket Margócsy József kutatásaira, munkáira, illetve a források védelmét és a jövő nemzedék számára történő megőrzését fontosnak tartó színművészeinkre, Pregitzer Fruzsinára és Bárány Frigyesre, akik nemcsak maradandó élményekkel gazdagítank bennünket a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásain, hanem szívesen jönnek a levéltár rendezvényeire is.

Az ajánlót összeállította Nagy Dóra és Kujbusné Mecsei Éva

FORRÁSOK

 

X. 55. Nyíregyházi Műkedvelő Társulat iratai, 1862-1866

1862. év [1]

1863. év [2]
1864. év [3]
1865. év [4]
1866. év [5]
év nélkül [6]

 

A színház épületére vonatkozó dokumentumok

V. 77. Nyíregyháza rendezett tanácsú város (1929-től megyei város) polgármesterének iratai, 1922. X. 17. 2. 820.
A színház rendtartási szabályzata (1923) [7]
A színházban keletkezett károk (1924) [8]
Tűzvédelmi előírások (1929) [9]
Költségvetés az épület javítására (1931) [10]
A javítás költségei (1931) [11]
A színház helyszínrajza (SZSZBML V. B. 86. 5) [12]

A Országos Színészegylet a vigalmi adó eltörlését kezdeményezi (1934)  [13]

A városi Színügyi Bizottság tagjainak névsora (1920-as évek) [14]

 

Színigazgatók és társulatok

V. 77. Nyíregyháza rendezett tanácsú város (1929-től megyei város) polgármesterének iratai, 1922. X. 17. 2. 820.
Kiss Árpád (1918/19) [15]
Bethlen (Bruckner) László társulata (1920) [16]
Naményi László (1920-as évek közepe) [17]
Heltai Hugó [18]
Gulyás Menyhért (1928) [19]
Gulyás Menyhért (1930) [20]
Gulyás Menyhért színigazgató engedélye az 1930/31-es évadra [21]
Kimutatás Gulyás Menyhért társulatának 1930-ik évi előadásairól [22]
Gulyás Menyhért társulata, műsoraik és helyárak (1931) [23]
Gulyás Menyhért társulata [24]
Sebestyén Mihály igazgatói szerződése (1932) [25]

 

Színházi jegyárak

1920-as évek [26]
1928 [27]
1930-as évek [28]

 

Nyíregyházán megfordult színészek

Fedák Sári [29]
Lehotay Árpád [30]
Salamon Béla társulata és Laurisin Tibor (1927) [31]
Zilahy Irén [32]
Towje Hakohen [33]
Rákosi Szidi [34]

Steinhardt Géza [35]

"IGAZOLVÁNYOK" [36]

 

Színházi műsorok

Plakátok 1865-1960 [37]
Műsortervek és műsorok [38]

 

A színház legújabbkori történetére vonatkozó dokumentumok

XXIII. 2. A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsági ülések jegyzőkönyveiből
 A nyíregyházi városi színház építési ügye (1955) [39]
 Jelentés a színházépítés felülvizsgálatáról (1959) [40]
 Az Állami Déryné Színház megyénkben kifejtett tevékenysége (1964) [41]
Előterjesztés a Móricz Zsigmond Színháznak a Megyei Tanácshoz való átvételére (1980) [42]
Előterjesztés a megyei színházigazgató kinevezésére (1980) [43]
Előterjesztés a Móricz Zsigmond Színházi Művelődési Központ állandó társulatú színházzá való átszervezéséhez (1981) [44]
Beszámoló a Móricz Zsigmond Színház tevékenységéről (1983) [45]

Beszámoló a Móricz Zsigmond Színház tevékenységéről (1988) [46]

Művészgaléria (19-20. század fordulója) [47]

A közelmúltunk színjátszás történetére vonatkozó dokumentumok – XIV. 106. plakátok Szántó Sándor irataiból  [48]

NYÍREGYHÁZA SZÍNHÁZTÖRTÉNETÉNEK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA

 

SZAKIRODALOM

Margócsy József: Nyíregyháza színháztörténetének levéltári forrásai. Budapest, 1990. [49]
Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák IV. Újabb írások a régi Nyíregyháza életéből. 2002. 120-144. [50]
Décsi Sándor: Nyíregyháza színészete. In: Háger László: Szabolcsvármegye fejlődése és kortörténete. 1939. 231-242. [51]
Barna János: A színészet története Nyíregyházán. In: Hunek Emil: Nyíregyháza és Szabolcsvármegye községei. 1931. 241-258. [52]
Dienes István: Szabolcs Vármegye. 1939. 229. [53]

 

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREGI SZEMLÉBEN MEGJELENT ÍRÁSOK

Siklós Mária: A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház újjáépítése. Szabolcs-Szatmári Szemle XVI. (1981) 6-9. [54]

Margócsy József: Adalékok a megyei színjátszás történetéhez. Szabolcs-Szatmári Szemle XVI. (1981) 17-33. [55]
Margócsy József: Színházunk stúdiószínpada. Szabolcs-Szatmári Szemle XX. (1985) 121-124.  [56]
 Margócsy József: Nyíregyháza polgárai színházat építenek. Szabolcs-Szatmári Szemle XXIX. (1984) 59-73. [57]

 

NAPILAP CIKKEK

Nyírvidék (1893-1930) [58]

Kelet-Magyarország (1981-1987) [59]

 

 

SZÍNJÁTSZÁS TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁSAINK

Szántó Sándor színháztörténeti dokumentumai [48]

Gratulálunk színházunk 30 éves állandó társulatának! [60]

 

 

SZÍNHÁZTÖRTÉNETI KUTATÁSOK, BESZÉLGETÉSEK

Színháztörténeti kutatások bemutatása a levéltárban [61] (hír)

Értékek és értékőrzés - Levéltári délután [62] (hír)

Thália az archívumban [63] (hír)

Gratulálunk színházunk 30 éves állandó társulatának! [64] (hír)

Beszélgetés Pregitzer Fruzsinával [65]

Függönyt fel! Nyíregyháza 19. századi színháztörténete (előadás) [66]

A műkedvelő színjátszás Nyíregyházán 1945 után (előadás)

HU-MNL-SZSZBML X. 55. 2. d.

 


Forrás:https://mnl.gov.hu/mnl/szszbml/szinhaztorteneti_dokumentumok

Hivatkozások
[1] https://mnl.gov.hu/file/x_55_1862_pdf_0 [2] https://mnl.gov.hu/file/x_55_1863_pdf_0 [3] https://mnl.gov.hu/file/x_55_1864_pdf_0 [4] https://mnl.gov.hu/file/x_55_1865_pdf_0 [5] https://mnl.gov.hu/file/x_55_1866_pdf_0 [6] https://mnl.gov.hu/file/x_55_nn_pdf_0 [7] https://mnl.gov.hu/file/rendtartasi_szabalyzat_1923_pdf [8] https://mnl.gov.hu/file/a_szinhazban_keletkezett_karok_1924_pdf [9] https://mnl.gov.hu/file/tuzvedelmi_eloirasok_1929_pdf [10] https://mnl.gov.hu/file/koltsegvetes_a_szinhaz_epuletenek_javitasara_1931_pdf [11] https://mnl.gov.hu/file/szinhaz_javitasanak_koltsegei_1931_pdf [12] https://mnl.gov.hu/download/file/fid/686038 [13] https://mnl.gov.hu/file/vigalmi_ado_eltorleserol_1930_pdf [14] https://mnl.gov.hu/file/szinugyi_bizottsag_tagjainak_nevsora_pdf_0 [15] https://mnl.gov.hu/file/kiss_arpad_tarsulata_pdf [16] https://mnl.gov.hu/file/bethlen_bruckner_laszlo_tarsulat_1920_pdf [17] https://mnl.gov.hu/file/nemenyi_laszlo_tarsulata_pdf [18] https://mnl.gov.hu/file/heltai_hugo_tarsulata_pdf_0 [19] https://mnl.gov.hu/file/gulyas_menyhert_1928_2_pdf [20] https://mnl.gov.hu/file/gulyas_menyhert_1930_pdf [21] https://mnl.gov.hu/file/gulyas_menyhert_igazgatoi_engedelye_pdf [22] https://mnl.gov.hu/file/gulyas_menyhert_1930_2_pdf [23] https://mnl.gov.hu/file/gulyas_menyhert_tarsulata_es_helyarak_pdf [24] https://mnl.gov.hu/file/gulyas_menyhert_tarsulata_pdf [25] https://mnl.gov.hu/file/sebestyen_mihaly_igazgatoi_szerzodes_pdf [26] https://mnl.gov.hu/file/1920_as_evek_pdf_0 [27] https://mnl.gov.hu/file/gulyas_menyhert_1928_2_pdf_0 [28] https://mnl.gov.hu/file/1930_as_evek_pdf_0 [29] https://mnl.gov.hu/file/fedak_sari_pdf [30] https://mnl.gov.hu/file/lehotay_arpad_pdf [31] https://mnl.gov.hu/file/salamon_bela_1927_pdf [32] https://mnl.gov.hu/file/zilahy_iren_pdf [33] https://mnl.gov.hu/file/towje_hakohen_pdf [34] https://mnl.gov.hu/file/rakosi_szidi_pdf [35] https://mnl.gov.hu/file/steinhardt_geza_pdf [36] https://mnl.gov.hu/file/hu_mnl_szszbvl_v_77_pdf [37] https://mnl.gov.hu/file/plakatok_pdf_0 [38] https://mnl.gov.hu/file/musorok_es_musortervek_pdf_0 [39] https://mnl.gov.hu/file/xxiii_2_6_1_pdf [40] https://mnl.gov.hu/file/xxiii_2_16_1_pdf [41] https://mnl.gov.hu/file/xxiii_2_36_1_pdf [42] https://mnl.gov.hu/file/xxiii_2_114_1_pdf [43] https://mnl.gov.hu/file/xxiii_2_121_1_pdf [44] https://mnl.gov.hu/file/xxiii_2_125_1_pdf [45] https://mnl.gov.hu/file/xxiii_2_133_1_pdf [46] https://mnl.gov.hu/file/xxiii_2_153_1_pdf [47] https://mnl.gov.hu/mnl/szszbml/galeria/muveszgaleria_19_20_szazad_forduloja [48] https://mnl.gov.hu/mnl/szszbml/galeria/szinhazi_iratok_szanto_sandor_irataibol [49] https://mnl.gov.hu/file/nyiregyhaza_szinhaztortenetenek_leveltari_forrasai_1_pdf [50] https://mnl.gov.hu/file/margocsy_jozsef_utcak_terek_emlektablak_iv_ujabb_hiradasok_a_regi_nyiregyhaza_eletebol [51] https://mnl.gov.hu/file/hager_szabolcs_pdf [52] https://mnl.gov.hu/file/hunek_nyiregyhaza_es_szabolcsvm_kozsegei_pdf [53] https://mnl.gov.hu/file/dienes_szabolcs_varmegye_pdf [54] https://mnl.gov.hu/file/a_szabolcs_szatmari_szemle_1981_xvi_evfolyam_pdf [55] https://mnl.gov.hu/file/a_szabolcs_szatmari_szemle_1981_xvi_evfolyam_1_pdf [56] https://mnl.gov.hu/file/a_szabolcs_szatmari_szemle_1985_xx_evfolyam_pdf [57] https://mnl.gov.hu/file/a_szabolcs_szatmari_szemle_1994_xxix_evfolyam_pdf [58] https://mnl.gov.hu/file/nyirvidek_pdf [59] https://mnl.gov.hu/file/kelet_magyarorszag_pdf [60] https://mnl.gov.hu/mnl/szszbml/galeria/szinhaz_szuletik [61] https://mnl.gov.hu/mnl/szszbml/hirek/2018_04_23_szinhaztorteneti_kutatasok_a_leveltarban [62] https://mnl.gov.hu/mnl/szszbml/gratulalunk_szinhazunk_30_eves_allando_tarsulatanak [63] https://mnl.gov.hu/mnl/szszbml/thalia_az_archivumban [64] https://www.youtube.com/watch?v=Ffhf1Ls1gi8 [65] https://youtu.be/r038aPERF6k [66] https://youtu.be/PlXruD4y3q4