Magyar Nemzeti Levéltár
Publikálva: Magyar Nemzeti Levéltár (https://mnl.gov.hu)

Címlap > Iratanyag leírása

Beküldés dátuma: 
2009.03.10.
A Magyar Országos Levéltár iratanyaga történeti, időrendi, szervtipológiai alapon kialakított szekció [1]kra és fondfőcsoport [1]okra tagolódik. Az 1945 előtti iratokat, valamint az MDP és az MSZMP iratait az ábécé nagybetűivel jelölt szekciókba, míg az 1945 utáni iratokat római számmal jelölt fondfőcsoportokba osztották be. A szekciókon belül levéltár [1]akat, a fondfőcsoportokon belül pedig fondcsoport [1]okat alakítottak ki. Ennél kisebb levéltári egység a fond [1], mely esetenként állag [1]okra tagolódik tovább.
 
 
A szekciók és fondfőcsoportok ismertetése élén a levéltári egység jelzete, megnevezése, valamint iratainak évköre és iratfolyóméterben (ifm) megadott terjedelme szerepel. Az irategyüttesek leírása az iratképző szervek legfontosabb adatait (keletkezés és megszűnés éve, illetékesség, feladatkör) tartalmazza, és utal az iratanyag rendszerére, rendezettségére, tartalmára és a kutatási lehetőségekre.
 
1945e – 1945 előtti Kormányszervek Főosztálya
1945u – 1945 utáni Politikai Kormányszervek és Pártiratok Főosztálya
MGY – Magánlevéltárak és Gyűjtemények Főosztálya
GKO – Gazdasági Kormányszervek Osztálya
GSZO – Gazdasági Szervek Osztálya
 

SZEKCIÓ
 

SZEKCIÓ / FONDFŐCSOPORT CÍME
 
SZERVEZETI EGYSÉG – KUTATÓTEREM

A

Magyar Kancelláriai Levéltár [2]

1945e – Bécsi kapu [3]

B

Erdélyi Kancelláriai Levéltár [4]

1945e – Bécsi kapu [3]

C

Helytartótanácsi Levéltár [5]

1945e – Bécsi kapu [3]

D

Abszolutizmus kori Levéltár [6]

1945e – Bécsi kapu [3]

E

Magyar kincstári levéltárak [7]

1945e – Bécsi kapu [3]

F

Erdélyi országos kormányhatósági levéltárak [8]

1945e – Bécsi kapu [3]

G

A Thököly- és Rákóczi-szabadságharcok levéltárai [9]

1945e – Bécsi kapu [3]

H

Az 1848/1849. évi Minisztérium Levéltára [10]

1945e – Bécsi kapu [3]

I

Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok [11]

1945e – Bécsi kapu [3]

K

Polgári kori kormányhatóságok levéltárai [12]

1945e – Bécsi kapu [3]

M

Magyar Dolgozók Pártja és Magyar Szocialista Munkáspárt iratai [13]

1945u – Daróczi [14]

N

Regnicolaris Levéltár [15]

1945e – Bécsi kapu [3]

O

Bírósági levéltárak [16]

1945e – Bécsi kapu [3]

P

Családok, testületek és intézmények levéltárai [17]

MGY – Bécsi kapu [3]

Q

Diplomatikai Levéltár (Mohács Előtti Gyűjtemény) [18]

MGY – Bécsi kapu [3]

R

1526 Utáni Gyűjtemény [19]

MGY – Bécsi kapu [3]

S

Térképtár [20]

MGY – Bécsi kapu [3]

T

Tervtár [21]

MGY – Bécsi kapu [3]

U

Fényképgyűjtemény [22]

MGY – Bécsi kapu [3]

V

Pecsétgyűjtemény [23]

MGY – Bécsi kapu [3]

X

Mikrofilmtár [24]

MGY – Lángliliom [25]

Y

Magyar Országos Levéltár Levéltára [26]

1945e – Bécsi kapu [3]

Z

Gazdasági Levéltár [27]

GSZO – Lángliliom [25]

  

FONDFŐCSOPORT

 

XVII.

 

 

Néphatalmi és különleges feladatokra alakult bizottságok 1945- [28]

 

1945u és GKO –
Daróczi, Lángliliom

XVIII.

Az államhatalom felső szervei 1945- [29]

1945u – Daróczi, Lángliliom

XIX.

Az államigazgatás felső szervei 1945- [1. [30]] [2. [31]]

1945u és GKO –
Daróczi, Lángliliom

XX.

A jogszolgáltatás felső szervei 1945- [32]

1945u – Daróczi

XXVI.

Intézetek, intézmények 1945- [33]

1945u és GKO –
Daróczi, Lángliliom

XXVII.

Testületek 1945- [34]

1945u és GKO –
Daróczi, Lángliliom

XXVIII.

XXVIII.

Egyesületek 1945- [35]

Társadalmi szervezetek, mozgalmak [36]

1945u és GKO –
Daróczi, Lángliliom

1945u – Daróczi

XXIX.

Gazdasági szervek 1945/48- [37]

GSZO – Lángliliom

XXX.

Gazdasági szövetkezetek 1945- [38]

GSZO – Lángliliom

XXXII.

Gyűjtemények 1945- [1. [39]] [2. [40]] [3. [41]]

GSZO, 1945u és GKO
– Lángliliom, Bécsi kapu, Daróczi

XXXIII.

Külön intézkedéssel a levéltárba utalt iratok 1945- [42]

1945u – Daróczi

XXXIV.

Az Új Magyar Központi Levéltár iratai 1970-1992 [43]

1945u – Daróczi

 

Vissza a lap tetejére

 


Forrás:https://mnl.gov.hu/mnl/ol/iratanyag_leirasa

Hivatkozások
[1] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/oktatas/mindenkinek/kerdezz_-_felelek/leveltari_szakkifejezesek.html [2] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/magyar_kancellariai_leveltar.html [3] http://mnl.gov.hu/mnl/ol/becsi_kapu_ter [4] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/erdelyi_kancellariai_leveltar.html [5] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/helytartotanacsi_leveltar.html [6] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/abszolutizmus_kori_leveltar.html [7] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/magyar_kincstari_leveltarak.html [8] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/erdelyi_orszagos_kormanyhatosagi_leveltarak.html [9] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/a_thokoly_es_rakoczi_szabadsagharcok_leveltarai.html [10] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/az_1848_1849_evi_miniszterium_leveltara.html [11] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/becsi_leveltarakbol_kiszolgaltatott_iratok.html [12] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/polgari_kori_kormanyhatosagok_leveltarai.html [13] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/magyar_dolgozok_partja_es_magyar_szocialista_munkaspart_iratai.html [14] http://mnl.gov.hu/mnl/ol/daroczi_ut [15] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/regnicolaris_leveltar.html [16] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/birosagi_leveltarak.html [17] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/csaladok_testuletek_es_intezmenyek_leveltarai.html [18] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/diplomatikai_leveltar_mohacs_elotti_gyujtemeny.html [19] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/1526_utani_gyujtemeny.html [20] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/terkeptar.html [21] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/tervtar.html [22] http://mnl.gov.hu/mnl/ol/fenykepgyujtemeny [23] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/pecsetgyujtemeny.html [24] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/mikrofilmtar.html [25] http://mnl.gov.hu/mnl/ol/langliliom_utca [26] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/magyar_orszagos_leveltar_leveltara.html [27] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/gazdasagi_leveltar.html [28] http://mnl.gov.hu/mnl/ol/xvii_nephatalmi_es_kulonleges_feladatokra_alakult_bizottsagok_1945 [29] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/az_allamhatalom_felso_szervei_1945-.html [30] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/xix_1.html [31] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/xix_2.html [32] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/a_jogszolgaltatas_felso_szervei_1945-.html [33] http://mnl.gov.hu/mnl/ol/xxvi_intezetek_intezmenyek [34] http://mnl.gov.hu/mnl/ol/xxvii_testuletek_1945 [35] http://mnl.gov.hu/mnl/ol/xxviii_egyesuletek [36] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/tarsadalmi_szervezetek_mozgalmak.html [37] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/gazdasagi_szervek_1945_48.html [38] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/gazdasagi_szovetkezetek_1945.html [39] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/xxxii_1.html [40] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/xxxii_2.html [41] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/xxxii_3.html [42] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/kulon_intezkedessel_a_leveltarba_utalt_iratok_1945-.html [43] https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kutatas/iratanyag_leirasa/az_uj_magyar_kozponti_leveltar_iratai_1970-1992.html