Jelenlegi hely

Az EKF-év befejezése – Projektzáró Veszprémben

2023.12.15.
Az MNL Veszprém Vármegyei Levéltára 2023. december 8-án projektzáró sajtótájékoztatón mutatta be a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program során végzett tevékenységét különös tekintettel a Veszprémi Térképvándor projektre.

A rendezvény nyitányaként Boross István igazgató köszöntőjében elmondta, hogy a levéltár gyakran szembesül azzal, hogy kevéssé ismerik az emberek a tevékenységét, mi történik a levéltár falai között, miket őriznek itt, milyen munkát végeznek a levéltárosok. Épp ezért kiváló lehetőségnek tartotta az EKF-et, hogy az egész éves programsorozat révén növelje az intézmény láthatóságát, minél több mindent megmutathasson azokból a fontos, érdekes adatokból, tényekből, ismeretekből, amelyeket a levéltár munkatársai tárnak fel a történeti forrásokból, és minél szélesebb körben megismertessék azokat a közönséggel. A sajtótájékoztató célja, hogy megmutassuk, mit kapott a levéltár az EKF-től, és mit adott a levéltár az EKF-nek, illetve végső soron a városnak.

Az eseményen Veszprém városát képviselő Brányi Mária alpolgármester kijelentette, hogy az év végéhez közeledve elmondható, valóra váltak a város elképzelései az EKF-fel kapcsolatban. Fontosnak tartja, hogy a városban működő intézmények is lehetőséget kaptak, hogy szakmai műhelymunkájukat ismertebbé tegyék. A levéltár projektzáró rendezvénye is erről szól, hisz a Térképvándor mobilapplikáció megvalósításával a levéltár értékes kincseihez juthatnak hozzá a laikusok. Az applikáció segítségével a városlakók személyes indíttatásukból fakadó kíváncsiságuknak tehetnek eleget. Emblematikus, ikonikus veszprémi épületek múltjába pillanthatnak be. Az alpolgármester fontosnak nevezte azokat az értékeket, amelyek a levéltár munkájához köthetők, s ebbe most könnyen betekinthet bárki korunk technológiáját használva.

Mike Friderika, az Európa Kulturális Fővárosa programokat szervező VEB 2023 Zrt. programfejlesztésért felelős igazgatója a levéltárral évekkel ezelőtt megkezdett közös gondolkodásról szólt, amikor más városok hasonló projektjeit nézegetve úgy érezték, valami ilyesmire van szüksége Veszprémnek is. A Térképvándor projekt mögött rengeteg munka áll, a több mint másfél éves feldolgozás tette lehetővé, hogy az országban másodikként elkészüljön egy ilyen térképes adatbázis és applikáció. Az EKF-nek amúgy is célja volt a helytörténeti kutatások megfogható módon láthatóbbá tétele korunk embere számára. Az applikáció azonban nem csak a helyieknek, hanem az ide érkezőknek is betekintést ad a város múltjába, valamint a Térképvándor hasznos lehet az oktatásban is. 

A sajtótájékoztató a levéltár EKF-projektjeinek képes bemutatásával folytatódott. Boross István igazgató előadásában kitért minden a levéltár által lebonyolított projektre. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a levéltár a saját projektjein túl segítette számos EKF-projekt megvalósulását is, mint például az EKF megnyitó ünnepsége, a Privát Veszprém, a Privát Balaton, az Inota Fesztivál programjaihoz levéltári dokumentumok felkutatásával, digitalizálásával és kiadásával járult hozzá.

Az MNL VEVL két pályázattal is részt vett a kapacitásfejlesztési programban. Ennek során a levéltárosok nyelvtanfolyamokon fejleszthették angol tudásukat. Az esélyegyenlőség jegyében a levéltár épületében több fontos fejlesztés történt, hogy a fogyatékkal élő emberek levéltárhasználatát is elősegítsék. A fejlesztések révén a levéltárépület az Access4you bronzfokozatú tanúsított akadálymentes helyszín címet nyerte le. A fenntarthatóság jegyében is több, hosszú távon használható beszerzés valósulhatott meg. Szelektív kukákat vásároltak, 10 darab fát ültettek el a levéltár udvarán, repoharakat szereztek be a rendezvények lebonyolításához.

Intézményi látogatóbarát fejlesztés keretében angol nyelvű honlappal is gazdagodott az intézmény. A Magyar Nemzeti Levéltár gyűjtőportáljának Veszprém Vármegyei Levéltár aloldalához angol nyelvű verzió készült, hogy a külföldi érdeklődők is tájékozódhassanak az intézményről. A honlapfejlesztéshez sorolható a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által megvalósított virtuális épületséta, amelyhez szintén az EF segítette hozzá az intézményt. Az MNL gyűjtőportálján egy „Térképvándor” aloldal is elkészült a projekt népszerűsítéséhez. 

„Mélyfúrás” elnevezéssel a helytörténetírás módszertanát bemutató workshopokat tartott a vármegyei levéltár a helytörténet iránt érdeklődőknek. A workshopokon a közgyűjteményi szakemberek előadásai mellett Veszprém város és az EKF régió falvainak történetéről szóló levéltári források interaktív bemutatására is sor került. A rendezvényeken az érdeklődők konzultálhattak is helytörténeti kérdésekben a levéltár szakembereivel.

„Az elveszett pecsét nyomában” című projektben egy speciális levéltári szabadulószoba valósult meg. A Múzeumok Éjszakáján nagy sikerrel bemutatott levéltár-pedagógiai program a levéltár épületében zajló izgalmas nyomozásra invitálta a családokat, baráti társaságokat. A résztvevők játékos, interaktív formában, izgalmas, érdekes és ismeretterjesztő feladatok által közelebb kerülhettek Veszprém város történetéhez.

 

A Veszprém Vármegyei Levéltár legjelentősebb EKF-projektje a Veszprémi Térképvándor volt. Az elkészült applikáció révén a felhasználók okostelefonnal a kézben barangolhatják be a történeti Veszprém utcáit, beazonosíthatják a házakat, megtudhatják, korábban kik éltek ott, milyen funkciót töltött be az épület. Az archív fotók segítségével az érdeklődők felfedezhetik azt is, miként festett 80-100 évvel ezelőtt az épület vagy az utca, ahol éppen állnak, a digitális technika segítségével a képes mozaikokból végső soron a régi Veszprém elevenedik meg.

A Térképvándor alapját Veszprém város történeti magjának 1857–1947 közötti utca- és házszerkezete képezi. Ezen belül három idősík (1857, 1927, 1947) történeti térképeire építve mintegy 2000 ház és telek és a hozzájuk tartozó adatok, információk és képek digitális megjelenítése valósult meg, valamint több mint 100 Veszprém múltjában kiemelten fontos épületről leírások is készültek. Az MNL által fejlesztett háttér adatbázisra építve a Térképvándor mobilapplikációt a VEB2023 EKF fejlesztői készítették el. Az applikáció júniusi bemutatóján várostörténeti sétákat is szervezett a levéltár, így prezentálva a Térképvándor ismeretterjesztésre történő használatát.

A Térképvándorra épülve szeptemberben a levéltár Kincskereső néven egy rendkívül sikeres levéltár-pedagógiai programot valósított meg. Felsőtagozatos általános iskolás csapatok várostörténeti vetélkedőn vehettek részt Veszprém belvárosában. A feladatok megoldása közben aktívan használták a Térképvándor applikációt, közben észrevétlenül fontos helytörténeti ismeretekre tettek szert és erősödhetett kötődésük a városukhoz. A győztes csapatok budapesti levéltári kiránduláson ismerkedhettek meg az Országos Levéltár Bécsi kapu téri palotájával és a Magyar Nemzeti Levéltár központi restaurátorműhelyével.

A sajtótájékoztató végül kötetlen beszélgetéssel zárult. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az MNL Veszprém Vármegyei Levéltára, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) stratégiai partnereként megvalósított projektjeivel sikeresen elérte alapvető célkitűzéseit. Az elnyert pályázati forrásokkal jól gazdálkodva a levéltárban folyó munka eredményei a korábbinál szélesebb körben válhattak ismertté.

Köszönet a támogatóknak, minden közreműködő szervezetnek és nem utolsósorban a levéltár munkatársainak a közös munkáért!

 

 

Utolsó frissítés:

2023.12.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges