Múltbanéző 7. (7)

„AZ ÉLETSZÍNVONAL-ALKU” CSŐDJE

A Magyar Demokrata Fórum megalakulásának reakciója

az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának szemszögéből

 „A torkon vágott forradalmak pirosát és gyászát viseljük belül”[1] - Nagy László e szavaival indította a találkozót egy, a köztudat számára akkor még ismeretlen lakiteleki történelemtanár, Lezsák Sándor 1987. szeptember 27-én, azon az irodalmárok és értelmiségiek által megrendezett találkozón, amelynek célja az volt, hogy egyértelművé tegye a paternalista diktatúra számára annak működésképtelenségét. Az a fajta ideologizált világ indult bomlásnak, amelyet a Szovjetunió már közel harminc éve igyekezett Magyarországon is működtetni. Bihari Mihály periodizációját tekintve[2] 1987 őszén így valójában megkezdődött az a folyamat, amit a rendszerváltás első szakaszaként tapasztalhatott meg a magyar társadalom.

Az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának 1987. november 18-i ülésén számos válságkezelő intézkedés mellett „Lakitelek vitája” is a tárgyalandó napirendi pontok között szerepelt. A megyei pártbizottság tagjai közül néhányan erőszakosan bírálták az MSZMP Központi Bizottságának tevékenységét, mondván „hogy még mindig nagyon a felületen mozog pártunk az ideológiai problémák területén, nem vonja le a szükséges konzekvenciákat.”[3] Felháborodással és természetesen némi túlzással közölte azt is a hozzászóló, hogy „az értelmiség egy része Lakiteleken tárgyalt, Pozsgay Imre elvtárs is részt vett. Több százan voltak ott. Jó lenne, ha erről tájékoztatnának bennünket. A párt ezzel kapcsolatos álláspontját nem ismerem, s azt sem, hogy a központi vezetés mit mond erről”.[4] Az egység bomlásának ékes példája ez, miszerint a megyei vezetés korántsem volt összhangban az MSZMP központi vezetésével: „Sokak szerint a párt egysége jelentős mértékben gyengült, érzékelhetően eltávolodott a párttagság és különösen a felső pártvezetés egymástól. Bizalmi válság tapasztalható a párttagság és a vezetés, másrészt a pártonkívüliek és a kommunisták között.”[5] A megyei bizottság első titkára, Romány Pál[6] az ülésen visszafogottan jellemezte a „közfelháborodást” keltő rendezvényt: „Lakitelek egy »találkozó« volt, ami magán jellegűnek indult, az összehívója egy alkalmi gyülekezet volt. Az Írószövetség alelnöke, Fekete Gyula vezette az ülést és helyet adott neki Lezsák Sándor történelem tanár és költő. Elég sokan voltak, egy sátort béreltek és a tanya udvarán rendezték a baráti találkozót. Kaptam én is meghívást és Gajdócsi elvtárs is. Értesítettek bennünket, hogy ezen a találkozón Pozsgay elvtárs fog beszédet tartani. Felhívtuk Pozsgay elvtársat, igaz-e, hogy eljön?[7] Igen volt a válasza. Ezután egyeztettünk a Központi Bizottsággal. Azt mondták, egyikünk vegyen részt. Gajdócsi elvtárs vett részt. A levélben az is szerepelt, hogy meghívnak és 150 Ft a részvételi díj. Ennyi az összejövetelről. A lényeg: Pozsgay elvtársnak volt bevezetője és azt követően megindult egy polémia. Megszövegeztek egy rövid felhívást a Magyar Demokrata Fórum nevében. Pozsgay elvtárs elmondta, hogy sok mindent nem tud elfogadni. A Magyar Nemzet elég hamar hozta volna ezt, de nem szeretik a főszerkesztők, hogy »máshonnan vegyenek« hírt. Mivel azonban nem mindenki volt korrekt, a Szabad Európa Rádió másnap már be is mondta. Így aztán a HVG-ben interjú formájában tértek vissza rá, majd a Magyar Nemzetben.”[8]

Az idézett megnyilvánulások élesen kontúrozzák, hogy a párt már valójában nem tudott elég energiát és időt fordítani arra, hogy megakadályozza a „másként gondolkodók” törekvéseit. Nem volt egységes irányvonal, előtérbe került a kapkodás és a bizonytalanság, amelynek egy évvel később beismerő módon, 1988. augusztus 23-án hangot is adott a Bács-Kiskun Megyei Bizottság Politikai Bizottsága: „... Attól még létezik a Demokrata Fórum, ha a kormánynak nincs hivatalosan tudomása róla. Elismerésre méltó ügyességgel használják ki a pártvezetés iránt bekövetkezett bizalomcsökkenést.”[9]

Jegyzetek